Kistücsök, Auguszt...

Néhány jól kiérdemelt pihenős napot töltünk épp a Balatonon. Tegnap a strandon az Auguszt pavilon tulajdonosnője röplabdázott mellettünk a családjával, és felelevenedett bennem a levendulás sütijük zsenialitása és a lelkesedés, amit kiváltott belőlem anno. Ma pedig a Kistücsökben ebédeltünk: ez a hely másodszorra is lenyűgözött, az ízlelőbimbóknak egyik meglepetés a másik után, hogy mit képesek kihozni ugyanazokból a zöldségekből és húsokból, amik nap mint nap a saját konyhámban is előfordulnak.

Számomra az utóbbi évek leginspiratívabb helyszínei, ráadásul a kettőt most egymás mellé tette a véletlen... Akaratlanul is újra meg újra ezen őrölnek az agykerekeim: hogy valami hasonló kellene a mindennapokban is. Barackos sültpapriakrémmel körített pisztáciás nyúlpástétommal libegni az étkezőasztal felé -nem egészen erre gondolok. :) Hanem megtanulni úgy bánni az alapanyagokkal, hogy a legtöbbet hozuk ki belőlük.

Hogy mérheti-e magát egy egyszerű konyhatündér (házisárkány) ezekhez a nagy tudású séfekhez és cukrászokhoz, arra nyilvánvalóan nem a válasz, de az általuk szerzett élményeknek felhívó erejük van. Az első Kistücsöben tett látogatás után sikerült otthon is tökéletes rózsaszín kacsamellet sütni, és ez sokkal izgalmasabb volt az elmúlt években kipróbált sok-sok receptnél.

Több, mint négy év telt el az első blogbejegyzés óta, és annyi minden változott, napról napra formálódik minden. Szeretünk főzni és szeretünk enni, a konyha egy lehetőségekkel teli izgalmas terep -mint annyi minden az életben.

Nem is tudom, mért írtam le ezeket. Erőteljes benyomások, jó egy kicsit szabadon engedni őket a fejemből. Ha jól sejtem, a 2011-es évben ez az első blabla, amit engedélyeztem magamnak itt a blogban -jár a szám úgyis épp eleget az életben, ide holnaptól már ismét csak ételekkel jövök. :)