Életjel

Igen, élünk, bár virulni még nem annyira virulunk... Vagyis nem vesztünk el véglegesen!

Tudom, vannak, akik szívükön viselik a sorsunkat, ezért most összekaptam magam, a vasalnivalót holnapig félretettem és írok.

Néhány fránya vírus és baci megtette köreit kis családom tagjai között, és az öt már elég nagy szám ahhoz, hogy hetek óta folyamatosan legyen legalább egy-két betegünk. Hála Istennek nem komoly ellenfelek tepertek le minket, de ez a "sosem lesz már vége"-érzés egy idő után nagyon elkeserítő tud lenni, és Mátéval éjszakázva, nappal nyűgös nagyokat ápolgatva gondolni sem bírtam blogolásra, bár időnként nagyon tudott hiányozni ez a kis napvégi pihenő.

Töredelmesen bevallom, fáradtságszintem olyan magasságokat ért el, hogy sokszor már a főzéssel is hadilábon állok, dühös vagyok arra a sok időre, amit a háztartás rabol el Tőlem. Persze a konyhámmal azért mindig gyorsan kibékülök, ha csak egy kicsike energiát tudok rá tartalékolni. Akad azért most is olyan, ami érdemes a közzétételre, de a fotók még várakoznak, remélem, napokon belül újra írni kezdek majd.

Aki turbógyors receptekre vágyik, rövidesen ismét várom szeretettel!