2009. december 21., hétfő

Mézes puszedlik


Keresek egy gyerekkori ízt, egy mézes puszedlit, ami nagyon, de nagyon finom volt, és aki sütötte nekünk, sajnos már nem él.
Így aztán mindenféle receptekkel próbálkozom, leginkább a régi sütigyűjteményekben reménykedem, de még nem jártam sikerrel.

Erről a puszedliről sejthető, hogy nem ő az, akit keresek, hiszen Sütisnéne több receptből pakolta össze, de Latsia, aki süti-témában nálam etalon, annyira dicsérte, muszáj volt kipróbálni. Az első sütet lényegében eltűnt, mielőtt kihűlhetett volna. A mai második adagba marcipános-barackos tölteléket is tettem. Nagyon jó recept, megtartjuk!


Mézes puszedli

Hozzávalók: 3 tojás, 12,5 dkg margarin, 12,5 dkg méz, 1 citrom, 1 narancs reszelt héja, 20 dkg porcukor, 1/2 cs. sütőpor, 20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 25 dkg finomliszt, 4 ek. tejföl, 1/2 tk. őrölt szegfűszeg, 1/2 tk fahéj, 1/2 tk gyömbér, 25 dkg porcukor a mázhoz
A margarint és a mézet felolvasztom, langyosra hűtöm. A 3 tojássárgáját összekeverem a porcukorral, 1/2 citrom levével, és a citrom ill. a narancs reszelt héjával és a tejföllel. Ezt a masszát a margarinnal összeolvasztott mézhez adom.
A lisztet, a sütőport és a fűszereket összevegyítem, majd a mézes keverékhez adom, egy kanállal jól összedolgozom.
Éjszakára lefóliázva mehet a hűtőbe.
Másnap kissé összegyúrom, 4 rudat formálok belőle, a rudakat kb. 8-10 db-ba vágom. Meggömbölyítem, és sütőpapírral bélelt tepsire pakolom. 160 fokon kb. 10-12 percig sütöm.

Aki cukormázzal szeretné bevonni, az a 3 fehérjét verje fel, lassanként adagolja hozzá a porcukrot, és ebbe a mázba mártsa meg a puszedliket, majd 100 fokos sütőben szárítsa meg.
Aki csokimázzal szeretné, az először is adjon hozzá pár percet a sütési időhöz, hiszen a szárítás itt elmarad. Amikor a puszedlik kihűltek, olvasszon fel 1 tábla csokoládét és ebbe mártogassa meg őket.

A második adagot én meg is töltöttem: ehhez 20 dkg nyers marcipánmasszát összegyúrtam 15 dkg apróra vágott aszalt sárgabarackkal. Ebből a masszából apró gombóckákat gyúrtam, majd a puszedlikbe gömbölyítésnél egy mélyedést nyomtam, beletettem a mrcipángolyócskát, majd "körégömbölyítettem" a puszedlit.

2009. december 18., péntek

Savanyú káposztás egytál kolbászgombóckákkal

A téli időszakban szeretem kicsit téliesre hangolni az ételeink alapanyagait, primőr, műízű zöldségeket nem szívesen teszek az asztalra.
A savanyú káposztáért családilag rajongunk, ezért gondoltam, kidolgozok még néhány új receptet a megszokott székelykáposzta és korhelyleves mellé.
A paradicsommal való párosítás miatt kicsit izgultam, de a végeredmény fantasztikus lett: aki az előző kettőt szereti, ezt is be fogja venni a kedvencek közé.


Savanyú káposztás-paradicsomos egytál kolbászgombóckákkal

Hozzávalók: 10 dkg hagyma, 10 dkg felkockázott füstölt csülök, 80 dkg savanyú káposzta, 5 ek olaj, só, bors, 1 tk őrölt római kömény, 1 tk majoranna, 3 tk pirospaprika por, 2 ek liszt, 200 g paradicsomsűrítmény, kb. 1/2 l víz, 500g sütőkolbász, cukor
Elkészítés: A hagymát finomra kockázom. A csülköt 2 ek olajon picit kiolvasztom, rádobom a hagymát és üvegesre dinsztelem. Rádobom az apróra vágott, kicsavart káposztát és együtt dinsztelem pár percig.
Hozzáadom a paprikát, 1 percet pirítom, majd a paradicsompürét, újra 2 perc pirítás, ezután a lisztet is hozzákeverem és felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje. Fűszerezem -a sóval érdemes visszafogottan bánni, inkább a végén utánasózni, mert a káposzta és a csülök sós lehet.
Kb. 30 percig kell főnie, addig, míg a káposzta megpuhul -ez káposztától függően tarthat rövidebb vagy hosszabb ideig, tessék kóstolgatni!
Közben a kolbászhúsból apró gombóckákat gyúrok, 3 ek olajon serpenyőben 5 perc alatt aranybarnára sütöm.
Amikor a káposzta készen van, utánaízesítem, pici cukrot is teszek bele, hozzáadom a gombóckákat -egy picit a kisült zsírból is az íze kedvéért- és tálalom.
Nagyon laktató étel, tejföllel meglocsolva nagyon finom.

Az étel lelke a jó alapanyag, próbáljunk meg jó minőségű -nem konzerv- káposztát, jóféle kolbászt, minőségibb paradicsomkonzervet vásárolni!

(Inspiráció: essen-und-trinken.de)

2009. december 15., kedd

Zöldségragu -férfimódra

Íme, apa ismét közreadja egyik konyhai műalkotását.
Az eredmény súrolja a csoda fogalmát, mivel vérbeli pasikaja, pedig nagyrészt zöldségekből áll.


Lecsatouille

Valahol félúton járunk a lecsó és a ratatouille között, innen a név. Meg a grillezett zöldségek adták még az ihletet. A lényeg, hogy wokban készül, a legnagyobb lángon pirul (nincs leve mint a lecsónak), és nagyjából egyben készül (nem úgy, mint a ratatouille). Az ünnepnapi változatot mutatom be, ami természetesen baconnel és füstölt kolbásszal készül. (A lányok nagy bánatára :)

Hozzávalók: 100 gr darabolt bacon, kb. 15 cm jófajta füstölt kolbász, 250 gr gomba (szerintem laskával sokkal jobb, de a champion se rossz), 1 vagy 2 nagy fej vöröshagyma, 2-3 nagyobb paprika, 3-4 szem paradicsom, 3-4 gerezd fokhagyma, fűszerek
Elkészítés: Az ünnepnapi változat természetesen azzal indul, hogy nyissunk egy jó hideg sört. Aztán a wokban süssük ki a bacon zsírját. Ha már majdnem kész, ugrik bele a karikázott kolbász, ő már épp csak akklimatizálódik, nem pirítjuk, mert rögtön jön a gomba bele. Innentől maximum láng van a wok alatt. Most várunk picit, hogy a gomba a levének legalább felét elfője (elvégre sütünk és nem főzünk), és csak utána rakjuk bele a félkarikákra vágott vöröshagymát, és a felcsíkozott paprikát. Ilyenkor lehet fűszerezni ha akarjuk. Ezt most megint pirítgatjuk, várjuk hogy összeessen, a leve elfőjön. Eközben lényegében folyamatosan kell forgatni, különben lekap az alja. Ha a nagyjából összeesett, és rendesen pirul már, mehet rá a paradicsom. A legvégén rányomom fokhagymatörővel a fokhagymagerezdeket, és innentől már csak 1-2 percet hagyom, hogy a fokhagyma durvasága elszálljon, de az íze java azért még benne maradjon.

Tippek és trükkök:

-Kismókusok, akik irtóznak a zsírtól, kipróbálhatják a hétköznapi változatot, abban nincs bacon és kolbász, olyankor pici olívaolaj van helyette.
-A fűszerezés erősen függ attól, hogy hétköznapi, vagy ünnepnapi változatot csinálunk-e. Utóbbi esetben a bacon és a kolbász miatt nem nagyon van értelme különösebben fűszerezni, mert ezek kb. mindent visznek egy ilyen nagy lángon, és gyorsan készülő ételben. Még bors sem kell bele, legfeljebb pici só.
-A hétköznapi változatnál értelemszerűen lehet borsozni, bátrabban sózni is, de (akár a fokhagyma zárójelbe tételével is) lehet kísérletezni merészebb fűszerezéssel is, pl. curry, cayenne bors, vagy bármi, ami tetszik. Próbáltam már tejfölözni is, az se volt rossz, mondjuk az nem minden fűszerezéshez passzol.
-Az is dob rajta, ha sima paprika helyett tudjuk pritaminnal csinálni.
-A paradicsom eléggé meghatározó, ha túl savanyú, hazavágja az egészet, úgyhogy ilyenkor télidőben, mikor elég nehéz jó paradicsomhoz jutni, érdemes inkább kihagyni, vagy valami normálisabb konzervparadicsomot használni. Csak mondjuk a konzervnél elég nehéz a pirított zöldség kritériumnak megfelelni, úgyhogy az már mindenképp egyfajta kompromisszum. Bármit jelentsen is a szó.
-Ha félúton elfő a cucc összes leve, de nem vagyunk még elégedettek az állaggal, meg a pirultsággal, löttyinthetünk bele egy pájinkás stampedlinyi vizet. Sokat nem szabad semmiképp sem, inkább többször keveset.
-Ja igen. Onnantól, hogy van benne kolbász, Kinga számára ez már ragu, és nem lecsó, így felteszi a kérdést, hogy mivel kell enni. Hát persze semmivel, hiszen ez egy lecsó, max kenyérrel, de ezt neki ne áruljátok el! Neki nyugodtan mondjátok azt, hogy lepcsánkával!

2009. december 14., hétfő

Bajszi köszöni...

Cicánk, Bajszi köszöni az illetékeseknek, hogy a magyarországi boltok fagyasztópultjaiba kizárólag minőségi emberi táplálék előállítására alkalmatlan halakat szállítanak.
Ennek köszönhetően gazdája több tucatnyi, fagyasztott hal vásárlására irányuló próbálkozásának végterméke nagyrészt az ő tálkájában kötött ki.
Üzeni, hogy nem érti gazdája felfokozott negatív érzelmeit. A kapott étel felettébb ízletes. Bár egy jobb minőségű cicaeledel-konzervvel azért nem cserélné el.

2009. december 12., szombat

Narancsos céklasaláta

Egyszerű és tökéletes recept. Ezt a párosítást először próbáltam, de számomra viszi az összes eddigit.
Önmagában előételként vagy pikánsabb húsételhez (kacsához, vadhoz) tudom elképzelni.


Narancsos céklasaláta

Hozzávalók: 4 nagyjából azonos méretű céklagumó és narancs, 3 ek balzsamecet, 2 ek sötét szójaszósz, 3 nagy csipet só
Elkészítés: A céklagumókat megmosom, egyenként alufóliára rakom, megszórom 1 tk sóval, 1 löttyintés olívaolajjal, becsomagolom és 200 fokon bő órát sütöm.
Amikor kihűlt, meghámozom és felkarikázom.
A narancsot meghámozom, figyelve arra, hogy fehér héj sem maradjon rajta, majd felkarikázom.
Tányéronként felrakok 1 céklát és 1 narancsot, váltogatva a szeleteket.
Kikeverem az öntetet szójaszószból, balzsamecetből és sóból, megöntözöm és tálalható.
(Néhány diógerezdet el tudnák még esetleg képzelni mellé... Majd legközelebb.)

2009. december 10., csütörtök

Kekszgyár minden mennyiségben

Két héttel ezelőtt felbuzdultam és saját kútfőből olyat, de olyat alkottam... Minek is nevezhetném? Fűrészpor keksznek álcázva?
Bár a gyerekek ették nagy lelkesedéssel (ennek persze örülhetnék, de hát az ízlésük, jaj...), miután pedig elfogyott, inkább azokhoz fordultam receptért, akikben tudtam, nem fogok csalódni.
(Ja, és ha bárki vágyna a fűrészpor-keksz receptjére, sajna elveszett, úgyhogy kéretik nem bombázni mailekkel. :)


Először is lett mogyoróvajas keksz, mert számomra az a KEKSZ, azt hiszem, kevés édesség van, amiért elcserélném, ha van egyáltalán.
A receptjét korábban már leírtam, ezúttal azonban a Millie-től ellesett módon formáztam és a kis mélyedéseit minőségi étcsokival töltöttem meg.

Ági birsalmás kekszét szépnek nem nevezhetném -én némi beleaprított tejkaramellával még rontottam is a külcsínen-, sőt számomra nem is keksz, inkább puha aprósütemény, de nagyon aromás és finom, kitűnő választás volt.
Picit változtattam csak a recepten, mivel volt a hűtőben egy nagy üveg apukám gyártotta finom birslekvár. Íme:

Birsalmás aprósüti Ágitól

Hozzávalók: 100 g puha vaj, 100 g birsalmalekvár, 1 tojás, 200 g liszt, 1 kiskanál sütőpor, 1 kiskanál fahéj.
Elkészítése: Robotgéppel összeállítjuk a tésztát, előbb a nedves hozzávalókat keverjük egyneművé, majd hozzáadagoljuk a lisztet, sütőport, fahéjat. Kiskanállal sütőpapírra halmocskákat teszünk, ezt az elég mivel a massza igen lágy másként nem formázható. 180 fokon süljön 12 percig.
Én 6 szem összeaprított tejkaramellát is kevertem hozzá, jól passzol az ízéhez.


Ízbolygó banános keksze tea és kávé mellé is telitalálat, nálunk a banán gyakran felhalmozódik, úgyhogy visszatérő lesz a repertoárban. A receptet majdnem változtatás nélkül vettem át, csak a tetejéből maradtak le a mogyorószemek, íme:

Mogyorós-banános keksz Ízbolygótól

Hozzávalók: 1/2 banán, 2 ek citromlé, 20 dkg liszt, 7,5 dkg cukor, 5 dkg darált mogyoró, csipet só, 1 tojás, 10 dkg vaj

A hozzávalókat robotgéppel állítjuk össze, előbb a banánt pürésítjük, majd mehet hozzá a cukor, a vaj, a tojás, végül a száraz hozzávalók. Teáskanálnyi adagokból golyókat formázunk, majd ellapítjuk. 180 fokon 15-20 percig sül.

2009. december 7., hétfő

Auguszt Pavilon


3 napja egyfolytában sóhajtozom, hogy bárcsak lenne nekem egy cukrászdám, csak egy picike...

Mert ugye vannak az embernek álmai. Meg ez a "ha lenne még egy életem, mit is kezdenék vele" érzés. Ez a cukrászda-dolog nálam visszatérő kín.
(Ha igazán őszinte vagyok, az egyes számú álmom mindenek felett egyébként az lenne, hogy a magyar iskolarendszert kukába dobjuk és csináljunk valami gyerekeknek valót, olyat, ami az ő igényeikre és érdeklődésükre épít. De erről az idelátogatók érdekében nem kezdek el értekezni, mert attól, ami most van, a fejemet egész nagyra fújja csak a düh...)

Tehát a cukrászda. Ha nagyon forog bennem ez a gondolat, az leginkább szintén a frusztrációnak köszönhető. Amikor nagy nehezen rászánom magam és bemegyek egy cukrászdába, megkóstolok valamit és brrr, azonnal feltámad bennem a vágy, hogy gyorsan hazamenjek és süssek. Valami jót.
Mert az utóbbi sok-sok évben egyetlen igazán pozitív cukrászdai élményt sem sikerült begyűjtenem. Egészen 3 nappal ezelőttig.

Egy kedves meghívásnak köszönhetően röghöz kötött mindennapjainkból végre egy picit kicsöppentünk a "nagyvilágba", 2 kellemes órát tölthettünk az Auguszt Pavilonban gyerkőcöstül. Most először éreztem úgy, hogy igen, ez valami olyasmi. Ahol az ember szívvel kreált süteményt kap. Ahol kellemes-kényelmes a környezet, bele lehet mélyedni a finom élménybe vagy el lehet trécselni egy jó baráttal a süti felett. Sokfélét megkóstoltam és bármelyiket szívesen megenném gyakrabban. (Azt a levendulás citrom-mousse sütit minden nap. Vagy minden nap háromszor.) Ha a közelemben lennének, visszatérő vendég lennék.

Az én cukrászdám egyébként kicsit másmilyen lenne. Egyszerűbb, olyan házisütis. Beülős-barátságos. Ahová mindenkit behívogat a sütőből szálló illat, mint egy nagymama konyhájából. Ha sikerül, meghívlak titeket!
Addig pedig ajánlom szívből a Pavilont.

(Kép a Borsáról)

2009. december 2., szerda

Meleg csirkemájsaláta

Szinte nem telik el hét úgy, hogy ehhez hasonló húsos saláta ne kerülne az asztalra.
Bár a gyerekek elég kritikusok, ha zöldségről van szó -de szépen fogalmaztam, piszok válogatós kölkök mindenevő anyjuk nagy bánatára-, valami okból a zöld salátaleveleket mégis mindegyik szívesen ropogtatja.


Meleg csirkemájsaláta

Hozzávalók: 1 kis fej jégsaláta (vagy más semleges ízű zöldsaláta, mondjuk tölgylevél), 1 fej hagyma, 50 dkg csirkemáj megtisztítva, 2 evőkanál friss vegyes zöldfűszer (ennek híján egy kk szárított), 2 gerezd összezúzott fokhagyma, só, bors, 15 dkg tehéngomolya, olívaolaj, 1 ek fehérborecet, 2 ek dijoni mustár, 1 ek méz
A salátát felaprítom, megmosom, lecentrifugálom, tányérokra pakolom. A hagymát kettévágom, fölszeletelem, kevés sóban kicsit állni hagyom majd a salátalevelekre szórom.
A májat közepes méretű darabokra vágom, kevés olívaolajon megsütöm, nagyon figyelve, hogy épp csak addig süljön, míg a belseje már nem véres. A tűzről levéve sózom, tekerek ká egy kis borsot és a salátára szedem.
Az ecetet, mustárt, mézet kis üvegcsébe öntöm, a fedőt rátéve alaposan összerázom, majd a máj visszamaradt olajára öntöm és 2-3 perc alatt lassú tűzön besűrítem. Ezzel a szósszal locsolom meg a salátát.
A tetejére gomolyakockákat szórok.