 |
| Croque monsieur szolgálatra jelentkezik. |
 |
| A kép termékmegjelenítést tartalmaz - a kép jobb oldalán látható termék pl. copyright be me. |
A csípős paprikákról (Habanero, Dorset Naga)Történt pedig, hogy egy nem gasztro témájú blogban a lecsóról értekeztünk, valaki pedig bedobta, hogy ő bizony a kollégái által termesztett mexikói paprikát szokott belerakni, amitől még a haja is leég.Most tekintsünk el attól, hogy értem és megértem azon hangokat, amelyek szerint mi értelme tűzvihart kelteni a szánkban, amely minden más ízélményt elsöpör, és semmi mást nem érezni. Magam is úgy vélem, bizonyos fokú mértékletesség azért helyénvaló, pl. elég csak minden második ételt megmérgezni. Talán ez is olyan, mint a pacal evés, egyesek sose fogják megérteni, miért jó az. De nekünk pacalt és csípőset evőknek nem is célunk, hogy megtérítsük a barrikád túlsó oldalán levőket.Aztán az igazsághoz hozzátartozik, hogy mióta gyerkőcök vannak, lényegében soha nem csipősözzük az ételt, legfeljebb utólag Pistázunk, de az meg olyan ... olyan izé. Ráadásul mostanra magában tudom enni a Pistát kiskanállal, annyira nem tud már megrázni. Az nekem már nem csípős.
Elkapott tehát a gépszíj, én bizony szerezni akarok valami igazán erős paprikát. Az igazán erősnek pedig hadd írjam le a definícióját röviden, bár biztos legtöbben ismeritek már, nekem viszont új volt nemrég még, és hátha vannak, akik hasonló cipőben járnak.A paprika csípősségét egy úgynevezett Scoville-skála szerinti értékkel adják meg. Ezt úgy határozzák meg, hogy a paprikából készült oldatot cukros vízzel hígítják mindaddig, amíg az oldaton már nem lehet csípősséget érezni. Az érték azt adja meg, hányszorosra kellett hígítani az adott paprikatípus oldatát.Ez az átlagos magyar csípős paprikák esetében 500 körül van, míg egyes speciális magyar csípős paprikák elérhetik a 2000 körüli értéket is. (Részletesebben: a Wiki-n)Megjegyzendő, hogy a paprikák csípőssége messze nem egyenletes azonos fajtán belül sem, erősen szórnak az értékek, ezért igazából intervallummal jelöli a Scoville skála a csípősséget. Az általam kiszemelt habanero paprikánál például 100.000 - 350.000 közötti értékeket mértek.Ilyet akartam én kóstolni mindenképpen. Végülis egy hét múltán az asztalomon hevert kb 10-12 darab habanero, és 1 (azaz egy) darab Dorset Naga. Álmodni se mertem volna egy héttel korábban, hogy ilyet sikerül szerezni. A világon eddig mért legcsípősebb paprika egy Dorset Naga volt, 1.598.000 értékkel, jelenleg tehát ő a csúcstartó. Átlagos értéke 1 millió körüli.Még mielőtt az értékelésbe belefognék, ideöntöm azokat az általam hasznosnak vélt infókat, amiket a témában olvasgatva csipegettem föl innen-onnan. (Disclaimer: mivel tényleg innen-onnan csipegettem őket föl, nem tekintendők minden szempontból hitelesített és ellenőrzött információnak, főleg hogy forrásmegjelölés nélkül, emlékezetből próbálom összeszedni őket): A paprika csípősségét a kapszaicin nevezetű alkaloida okozza (a tiszta kapszaicin Scoville értéke kb. 15-16 millió). Hideg vízben egyáltalán nem oldódik, így vizet inni a csípősség enyhítésére tökéletesen felesleges. Alkoholban viszont oldódik! (SÖR!! - bár a szénsavassága miatt rövid távon inkább az is fájdalmas lehet). A tejtermékekben lévő kazein is csinál vele valamit, ezért a tej és joghurt lehet még hatásos csillapító anyag. Maga a kapszaicin konkrétan nem az ízérzékelésre hat (bár serkenti a nyáltermelődést, ami viszont az ízérzékelést segíti elő), hanem a hőérzetért felelős idegvégződéseket ingerli közvetlenül, és egy időre "kiüti” őket. Ezért érezzük égni a bőrfelületet, amit megfogunk, megvakarunk a paprikás kézzel. Érdekesség viszont, hogy többszöri "kezelés" hatására érzésteleníti az adott felületet (használják is a gyógyászatban fájdalomcsillapításra). Izzasztó hatása fokozott hőleadást eredményez, ezért (is) fogyasztanak előszeretettel nagyon csípős ételeket a melegebb éghajlatú vidékek népei. Továbbá serkenti a nyugtató neuropeptidek (enkefalin, endorfin) termelődését.
Na. Lássuk a medvét!
Egy habanero felvágása és némi fülvakarás után úgy döntöttem, hogy a Dorset Nagát Kinga fogja földolgozni, mivel csak az ő méretében van gumikesztyű itthon. (Igazából, amióta a disznóólból a trágyát gumikesztyűben takarítjuk ki, gondosan ügyelek arra, hogy ne legyen itthon az én méretemben.)
Kb. fél perc elteltével kezdett krákogni és köhögni a művelet közben.
A módszertan: mind az első habanerot, mind a Dorset Nagát nyersen ettem meg. Először megérintettem csak a nyelvem hegyével, majd a maradékot apróra vágva, kenyérrel. Először sok kenyér kevés paprika, majd kisebb kenyerek, több paprika, legvégül kenyér nélkül a paprika.
Csípősség: rettenetesen nagyot csalódtam. "Többet vártam, Batman" effektus, mindkét (!) esetben.Nyilván (sajnos) ez nem arról szól, hogy én milyen tökös legény vagyok, hanem ezek a paprikák a Scoville szórás gyengébbik végén tanyázhatnak, de a Dorset Naga tuti. Félreértés ne essék, csípnek ezek elég rendesen, nagyon is, de mégis, én valami olyasmire voltam felkészülve, hogy az első falat után vérben forgó szemekkel fogok levegő után kapkodva fetrengeni az asztal alatt. Semmi ilyesmi nem történt, a legvégére a Dorset Nagából is simán berágcsáltam egy ujjnyi darabot kenyér nélkül. Valószínűleg túlmisztikfikáltam én ezt a Scoville skála dolgot, hiszen élt bennem azért egy-két tökösebb magyar csípős fajtának az élménye, és én arányosítani próbáltam azok 1-2000-es értékéből kiindulva a habanero 2-300.000-éhez meg a Naga 1 milliójához. Hát nincs ilyen arányosság. Simán megehetőek. Nagyon csípnek, lehet izzadni, könnyezni tőlük, de egyébként lazán fogyaszthatók.
Középtávú hatás: már elnézést, de ez meg annyira meglepett, hogy nem hagyhatom ki. Nem csípnek kétszer! A Pista igen. Az nagyon. Aztán Kinga hozott valahonnan itt a nagy felbuzdulásomat látva jalapeno-t (scoville: 2500-8000), sós lében. Ezt pl. simán tudtam magában enni. Ez is kétszer csíp. Ha valakinek van válasza arra, hogy mikor és mitől csíp kétszer egy paprika, azt szívesen venném, ha elmagyarázná. Tegnap belefőztem én is egy adag lecsóba egy fél habanerot, és így sem csípett kétszer, úgyhogy az se biztos, hogy a feldolgozottság kontra nyersen fogyasztás lenne az indok.
Végül az íz: katasztrófa. A végére hagytam a csattanót. Ami miatt alig bírom megenni mindkettőt, az nem a csípősség, hanem az a fura, rendkívül intenzív illat, ami ízben is átüt (bár mint tudjuk a szaglás, és az ízlelés nem független egymástól, sőt, konkrétan az ízérzékelésben nagyobb szerepe van a szaglásnak). Azt hiszem Malackarajnál olvastam a megfelelő jelzőt ennek érzékeltetésére: vegyszeres. Egy hihetetlenül masszív vegyszeres illata van neki, és a lecsóba belefőzve sem vesztette ezt el teljesen. Engem kimondottan taszít ez az "aroma", teljesen ki vagyok ábrándulva belőle.
Beszéltem többekkel, meg olvasgattam többfelé, és úgy tűnik, ez valóban ezen fajták saját és természetes velejárója.
Próbálok még esélyt adni nekik, de pillanatnyilag kénytelen vagyok új fajták kipróbálását is napirendre tűzni, mert csekély esélyt látok arra, hogy ezek megszerettessék magukat.
Levezetésnek pedig egy kicsit szuicid felhangú paprikakóstolás. (A kolléga az összes nevesebb csípős fajtát kipróbálta :))
A képek a Sea Spring seeds-ről, a Wikipédiáról és a Growachiliről származnak.
(a fotó háttere kicsit direktre sikeredett, de mit lehet tenni, ez jár hozzá...)Ars Poetica
Valamit a legelején szükséges tisztázni. Én nem tartozom a Mamihami által képviselt irányvonal követői közé. Történetesen (micsoda véletlen ?!) nekem is van ugyan 3 gyerekem, de szerencsémre nekem nem kell nap mint nap kötelező feladatként gondolni a főzésre, méghozzá úgy, hogy az egészre alkalmanként 1 óránál aligha van több idő (a főzési/sütési időt is beleértve).
Én kérem szépen, ha néhanapján nekiállok főzni (illetve többnyire inkább sütni), az általában ritkán jelent fél nap pepecselésnél kevesebbet. (Igaz, lapulnak az én tarsolyomban is gyors és egyszerű receptek, ezek akár 2,5-3 óra alatt is elkészülnek.)
Ez az egyik ok talán, amiért az én receptjeim nem feltétlenül a Mamihami törzsközönségét adó dolgos, és többnyire permanens (bármit jelentsen is a szó) időhiányban szenvedő anyukáinak a szívét fogják megdobogtatni.
És mi a másik ok? Mi az, ami az apukák szívét viszont minden bizonnyal megdobogtatja? (Túl azon persze, hogy majd’ minden recept úgy kezdődik, hogy bontsunk egy jó hideg sört.)
Hát kérem szépen nem más, mint az a tény, hogy itt méteres füstölt kolbászok, füstölt szalonnák, bőrös húsok, tömérdek vöröshagyma, fokhagyma és hasonlók fognak röpködni. Kizárólag az egészségesség jegyében persze.
Leszögezem, hogy mélyen fejet hajtok mindazon anyukák előtt, akik nap mint nap megvívják azt a harcot, hogy megpróbálják a főzést nem nyűgként felfogni, hanem az ő adott kereteik között a maximumot kihozni belőle. Sőt a saját tapasztalataim alapján azt kell mondanom, az eredmény is egészen kiváló. (Többnyire :))
Ennek ellenére én itt a nehéz tüzérséget képviselem. Nem ígérhetek mást csak könnyeket (a véget nem érő hagymapucolástól), és zsírt, zsírt, zsírt!
Babgulyás
A babgulyás azt hiszem etalon az átlag férfiember gasztro-palettáján. Nem véletlen, hogy talán az első választásom volt, amikor fejembe vettem jó pár évvel ezelőtt, hogy belekóstolok én is a szakácsművészetbe. Hosszú és keserves folyamat volt az igazi recept kikíséreltezése, de részben azért, mert egy alapvető hibát elkövettem. Akkoriban még csak ketten voltunk, gyerkőcök még csak a távoli jövőben körvonalazódtak, így érthetően pici adagokban készítettem. Sőt, muszáj voltam egyre csak csökkenteni az egyszerre főzött mennyiséget, mert Kinga egyre kevésbé volt hajlandó heti kétszer babgulyást enni (ki érti a nőket?!). Igaz, hogy az egyik egy kicsit túl ilyen, a másik túl olyan volt, de hát benne nem volt elegendő kitartás (2-3 hét után), és ez erőteljesen hátráltatta fejlődési lehetőségeimet.
Mármost miután megcsináltam életem első nagy adag babgulyását, onnantól kezdve nem volt rontott verzió. Csak egyre jobb és jobb. A lényeg tehát, hogy babgulyást szerény véleményem szerint lehetetlen két személyre készíteni. Elő kell venni a legnagyobb kondért. A mi legnagyobb leveses fazekunk olyan
Hozzávalók: 2-3 füstölt csülök (csülök mérettől függ, általában elég 2, de ha nagyon kicsik, akkor lehet 3), kb 20 dkg füstölt szalonna, kb 30 dkg kockázott bacon, 2 (rövid) szál füstölt kolbász, sok-sok vöröshagyma, 4-5 gerezd fokhagyma, 4 konzervbab, 3-4 sárgarépa, 1-2 fehérrépa, fél zeller fűszerpaprika, szemesbors, babérlevél, rántáshoz olaj és liszt.
Elkészítés: Egy külön fazékba felteszem főni a felkockázott csülköt, szórok a vízbe pár szem borsot, beleteszek 1-2 babérlevelet, a kés fokával megroppantom a 4-5 gerezd fokhagymát, azt is beledobom, és addig főzöm, amíg a csülök majdnem teljesen megpuhul (majdnem teljesen = 93,72%).
Amíg fő a csülök, a nagy fazékban elkezdem pirítani a füstölt szalonnát, majd ha már majdnem teljesen (ld. az előbbit) megpirult beledobom a bacont is. Ezután jön a sok-sok hagyma, jó apróra felaprítva. A sok-sok hagyma nálam azt jelenti, hogy a hús súlyának minimum fele, de inkább kétharmada-háromnegyede (de pl. pörköltnél, ha bográcsban csinálom, az sem elképzelhetetlen, hogy ugyanannyi hagymát rakok bele, mint húst). Szóval sok-sok hagyma, jó apróra kockázva bele a szalonnazsírba, és ott megfonnyasztom. A fonnyasztás annyit tesz, hogy a lángot visszaveszem alsó közepesre, és gyakori kavargatás közben hagyom összeesni, karamellizálódni. A gyakori kavargatás ahhoz kell, hogy ne piruljon, hanem fonnyadjon. És igen, ez bizony nem két perc, jó sokáig eltart, ilyenkor el lehet kezdeni a recept elején kinyitott jó hideg sört kortyolgatni, illetve lehet közben zöldséget pucolni/aprítani, ha ezt nem tettük meg korábban. Az elérendő állag az angolszász szakzsargonban (bármit jelentsen is a szó) hagymalekvárnak titulált képződményhez kell, hogy hasonlatos legyen, egy enyhén barnulni kezdő masszaszerű valami, aholis a hagyma a víztartalma túlnyomó részét már kieresztette, és az el is párolgott a zsírból.
Ekkor jön a pirospaprika bele, kb 3 evőkanálnyi, valamint ezzel egyidőben a felkarikázott füstölt kolbász. 2-3 kavarintás, és el is kezdem átszedni bele a másik fazékból az időközben majdnem készre főtt csülköt.
A csülök főzőlevének legfeljebb felét szedem csak át, hiszen a külön főzés lényege éppen az, hogy szabályozhassuk a leves sósságát, a füstölt cuccoktól ugyanis várhatóan rettenetesen sós lenne. A nagy fazekat így tehát csapvízzel töltjük tovább, de közben beletesszük a felaprított zöldségeket is. Ha felfőtt, és a zöldségek elkezdtek megpuhulni, beletesszük a 4 doboz babot. Ezután elkezdhetjük kóstolgatni, és a csülök maradék főzőlevét apránként adagolva beállítjuk a sósságot. Ha ez megvan, akkor durván 3 púpos evőkanál lisztből rántást készítünk, és hozzákeverjük a leveshez. És kész.
