Nyírfacukor

Egy ideje már jár az agyam azon, hogy a cukorfogyasztásunkat mindeki által jól ismert káros hatásai miatt hogyan csökkentsem. Édesszájú lévén a sütikről való lemondás meg sem fordult az agyamban. :)

Gyanítom, a jelenleg rendelkezésre álló legjobb alternatíva a nyírfacukor.

A finnországi származású Xukor (nyírfacukor) úgy készül, hogy a gyártás folyamán a nyír-és bükkfa rostjainak feltárását követően xilán elnevezésű poliszacharidot nyernek ki, amelyet az emberi szervezet által is emészthető monoszachariddá alakítanak. Az így kapott természetes édesítőszer ismertebb neve a nyírfacukor.

Meggle joghurtos vaj

A véletlen sodorta a bevásárlókosaramba ezt a vajat, pontosabban a szerencsés véletlen.

Nagy vajfogyasztók vagyunk, mindenekfeletti kedvencem a Kerrygold ír vaj, amely hihetetlen krémes és nagyon aromás, szobahőmérsékleten pillanatok alatt kenhető, és nem hajlamos annyira könnyen bevenni a különböző ételszagokat, mint például a szintén jó minőségű francia vajak. Szerintem a szupermarketben beszerezhető -tehát szinte bárki számára elérhető- vajak között egyértelműen övé a korona!

Kistücsök Étterem, Balatonszemes

Megtaláltuk az igazit!!!

Jövőre, ha Zamárdi környékén járunk, nem fecséreljük többet az időnket éttermek próbálgatására, inkább minden olyan lehetőséget, amikor eljuthatunk étterembe, a Kistücsök étlapjának feltérképezésére fordítunk majd.

Nagy várakozással mentünk, most pedig alig várjuk, hogy újra mehessünk.

Figyelmeztetek mindenkit, ez a bejegyzés egyhangú lesz: ódákat fogok zengeni.

Ha Zamárdi irányából az autópályán közelítjük meg, helyenként gyönyörű kilátás nyílik a Balatonra, különösen szép a Kőröshegyi völgyhíd és környéke, mely jelenleg kis országunk leghosszabb viaduktja.

Az étteremnek helyet adó épület komoly múltra tekint vissza, a múlt században postakocsik lóváltó helye volt, később egy a sok balatonmenti vendéglátóhely körül -apósom többször járt ott abban az időben, csodálkozott is, miért vágyunk mi annyira oda, akkoriban még egyszerű kis csárdaszerűség lehetett.

Mivel hűvösre fordult az idő, a kellemes kis kerthelyiség most üres volt: belülről a hely egyszerű, magyaros, a legtöbb magyar kisvárosban találni hasonló küllemű éttermeket, épp csak annyi különbséggel, hogy itt nem voltak csiricsáré képek, se trófea meg a tulajdonos mindenféle személyes kis emléktárgyai kiaggatva a falra. Gondolom, az, hogy a helyet meghagyták nagyjából olyannak, amilyen eredetileg volt, azt hivatott sugallni, hogy itt hazai ízeket próbálgathatunk -kicsit átgondolva. Én nagyon szerettem, hogy nem flancos, hipermodern külsővel hívja fel a figyelmet arra, hogy itt gasztronómiailag nagyon mást kaphatunk, mint amit kis hazánkban megszokhattunk -itthon, pár utcányira tőlünk itt egy fantasztikus szakértelemmel, minimalista stílusban berendezett szépséges étterem, de ezzel nagyjából minden jót el is mondtam róla.

Én 2 nappal korábban asztalt foglaltam, jól tettem, mert a féldélben érkezve még szinte üresen talált étterem rövidesen csurig megtelt.

Szerettem a pincéreket is, akik nem csak udvariasak és figyelmesek voltak, de még a konyhára is elmentek, hogy a kotnyeles vendég kérdéseire válaszolni tudjanak: nemcsak azt tudtam meg, milyen tejtermék van a kovászosuborka-levesben, hanem például hogy honnan érkezik a rebarbara és az édeskömény...

Na de jöjjön az étek:

Ízelítőként kacsapástétomot szolgáltak fel rebarbaralekvárral, főleg az utóbbi édes-savanykás vaníliás íze nyűgözött le minket.

Előételként én kovászosuborka-krémlevest ettem, Tomy préselt malacfejhúst marinírozott hagymákkal. A leves egyszerű volt és nagyon frissítő, tulajdonképpen az uborka leturmixolva, csak egy leheletnyi tejszín oldotta a fanyarságot -maradandó élmény, egy a sok reprodukálni valóból. A malacfejet tulajdonképpen prémium disznósajtnak is titulálhatnám, aki a jóféle disznósajtot szereti, ezért rajongani fog, különösen a hagymákkal kiegészítve.

Főételként Tomy mustáros szarvasragut evett borsikafüves erdei gombákkal, én rózsaszín kacsamellet káposztalekvárral, salottás burgonyapürével. A szarvas vajpuha volt, visszafogottan mustáros, többféle apróbb erdei gombával, nem különösebben újszerű, de nagyon jól elkészített étel. A burgonyafánk mennyei, itthon még sosem csináltam, mostantól fogok. A kacsamell belül puha, rózsaszín, a bőre ropogós, úgy, ahogy a nagykönyvben, minden nap meg tudnám így enni. A vöröskáposztából készült köret volt a legizgalmasabb, fahéj volt benne, azt gondolom: eszembe nem jutott volna a kettőt párosítani, most viszont másra sem tudok gondolni. A salottás burgonyapüré szintén újszerű köret számomra, nagyon finom ízkombináció, talán egy kicsit kevésbé lisztes típusú burgonyából még jobb lett volna.

Desszertként és máglyarakást ettem, Tomy kávékrémet házi csokoládéfagylalttal. Ha az a nyavalyás kávékrém nem a Tomyjé lett volna, tökéletesen boldog lehettem volna a máglyarakásommal, ami nem a hagyományos egybesült fogás volt, hanem teljesen újraértelmezve, rétegenként összerakva -sokkal finomabb volt, mint az eredeti. Viszont a kávékrém, az annyira tökéletes volt, hogy csak überhiperlatívuszokban tudok róla beszélni. Nem tudom, mi mindenből rakták össze -bár tudnám!-, ha arra jártok, kóstoljátok meg.

A legtöbb fogás után vigyorogtunk, mint a tejbetökök, mindegyik adott valami pluszt, kedvem lett volna azonnal a konyhába rohanni és megpróbálni létrehozni valami hasonlót. A fantázia nem hiányzik az étterem séfjéből, az biztos.

Az adagok mérete meglepett minket: pukkanásig jóllaktunk. És a 12ezer pénz, amit mindezért fizettünk, nagyon visszafogott összeg annak fejében, amit érte kaptunk.

Azóta bevettem a megvalósíthatatlan álmaim közé, hogy kuktáskodhatok és elleshetek ezt-azt a Kistücsök konyhájában. (Ígérem, nagyon szorgos és nem kevésbé konyeles kukta lennék! :)
(Kép: diningguide.hu)


Az étterem tulajdonosával készült riportot olvashattok a Plastik media blogon.

Pannónia Bisztró, Zamárdi

Ahogy a neve is sejteti, ez a vendéglátó helyiség komoly múltra tekint vissza, (hozzám hasonlóan nem mai csirke, de ezzel vége is a párhuzamoknak, sőt én még egy kicsit vénebb is vagyok), lényeg a lényeg, jövőre lesz 30 éves, és éppen ennyi ideje kápráztatja el vendégeit a magyar konyha remekeivel, legalábbis így szól a fáma.

Küllemét tekintve  egy a Balaton körül található több száz hasonló éttermecske közül, műanyag asztalos, kockásterítős, van egy fülledt belső rész és egy kellemesebb kerthelyiség, és elbüszkélkedhet egy aprócska, barátságos játszótérrel is. Benn akvárium, amit én az örökmozgóim miatt mindig díjazok, mert legalább egy-egy pillanatra megállítja őket, mellette egy kisebb terráriumban kaméleon és miniatűr békák (gyíktáp gyanánt, ki tudja, nem mertem megkérdezni...), helyes, de nem túl étvágygerjesztő figurák, jobb helyük lenne valahol nagyon máshol.

Ezúttal mindannyian mentünk, mamával és papával együtt már 4:3-ra vezettünk mi felnőttek a törpék ellen, bár Mátét nyugodtan lehetne kettőnek számolni. Így azonban komoly ételsort sikerült végigkóstolni és csüggesztő véleményemet tudom csak közzétenni.

Én baconbe göngyölt szűzérmét rendeltem salátaágyon, bár inkább bacon-ben szárított szűzérme lett volna a helytálló kifejezés. A salátaágy fejessaláta elöregedett leveleiből állt, kapros joghurttal meglocsolva, pár darabka éretlen paradicsom mellette. Totálisan lelombozó volt.

Mama grilltálja egyaránt tartalmazott frissen sült és újramelegített ínyencségeket, volt közte viszonylag puha és kiszárított húsdarab, ehető és ehetetlen sajt, a cukkíni volt talán a legsikeresebb a tálon.

Papa libacombját nem sikerült tökéletesen újramelegíteni.

Fanni szétfőtt makarónit kapott, melyen a milánói szószt gyanítom, mind a Knorr, mind a Maggi büszkén magára vállalta volna.

Legjobban a fiúk jártak, a rántott csirkemell, amit Poci kapott, vajpuha volt, tökéletes, be is lapátolta az utolsó falatig, mellé ugyanolyan salátát kapott, mint én, és bár nagy salátázó, ehhez bölcsen hozzá sem nyúlt. Apa hagymás rostélyosa pedig egy leheletnyit túlsült ugyan, de ízletes volt, a hagyma ropogós.

Desszertet én már nem mertem bevállalni, a gyerekek gyári jégkrémet ettek.

A capuccino pedig épp olyan ízű volt, mint amikor otthon pár napig elfelejtem kimosni az automatánk daráló részét -de legalább tejhabbal érkezett.

Mindenképp jó pont jár a kedves kiszolgálásért, a családias légkörért. 

Ha véletlenül keveredünk ide, azt mondanám, ez azért édeskevés ahhoz, hogy mégegyszer bejöjjek. A nagyszülők viszont negyedszerre látogatták meg a helyet ezen a nyáron és állítják, hogy ezalkalommal nagyon alulmúlta önmagát, ettek már itt nagyon jókat is.

Mauro Ristorante, Zamárdi

A nyár utolsó napjait Zamárdiban töltjük, és a nagyszülőknek hála gyerekek nélkül "végigesszük" a környék vendéglátóhelyeit. Na nem igazából persze, de nekünk, akik örökmozgó csemetéink miatt csoda, ha évente egyszer beülhetünk étterembe, az már igen nagy szó, hogy ezúttal 5 nap alatt 3 helyen böngészhetjük az étlapot.

2 évvel ezelőtt egy nagyon kellemes ebédet költöttünk el a Mauro-ban, ám azóta is rengeteg rossz kritikát olvastam róla. Egyértelmű volt, hogy teszteljük ismét.

Minket úgy tűnik, szeret a Mauro, mert ezúttal is több jót mondhatok el róla, mint rosszat.

Hogy a belső tér csiricsáré berendezése nem kicsit bántja a szemet, az az étvágyunkat nem rontotta el. :)

Sokan a fül ellen elkövetett bűnnek könyvelik el a belépő vendéget fogadó összpincéri "bon giorno"-t, kövezzetek meg, én csípem, bár tegyük hozzá, ebédidőben jártunk ott, nem az esti tumultusban, így egyáltalán nem volt tömény a dolog.

Nagyon kedvesen bántak velünk, és nem csak a minket kiszolgáló pincér, a körülöttünk dolgozó kollégái is figyelmesek voltak, és közlékenyek. Amikor érdeklődtem, helyben gyúrják-e a gnocchit, még a receptet is elmondta. :)

Az ételek:

A bélszín közepesen átsütve tökéletes volt, sőt, TÖKÉLETES! Nagyon gagyin mutatott mellette a zacskóból sütött hasábkrumpli, jelezvén, hogy ez itt azért nyári közétkeztetés, de a hússzelet akkora volt, hogy jóllakatta az embert köret nélkül is.

A gnocchi puha volt, de nem ragacsos, ha nagy gnocchi-szakértő lennék, elhelyezném nektek a 10-es listán, de mivel nem vagyok, csak annyit mondhatok, házilag reprodukálni fogom és ha ilyenre sikerül, meg leszek elégedve.

A desszert abszolút felejthető, már az egész országban kaphatók Mauro-édességek, ennek megfelelően a profiteroles, amit kaptam, előgyártott volt, nem friss. Bolti műanyag dobozos desszertként nagy szám lenne, étteremben többet ilyet nem szeretnék enni.

Ja, és a kávé: csodás.

Ásványvizekkel együtt, borravaló nélkül mindezért 8500 forintot fizettünk.

Mindent összevetve, mi szerettük.

(Pedig azt még el se mondtam, hogy a hely fényét aznap Kiszel Tünde jelenléte is emelte, hihihi....)

(Kép az itthon.hu-ról.)

Teaajánló

Írtam már arról, hogy mióta akut időhiánnyal küzdök, felhagytam régi szokásommal, a jó teák fogyasztásával, mert számomra a teaivás olyan pihenő-szertartásféle, aminek ha nem adom meg a módját, nincs is igazán értelme. A napi kávécskámról még nem mondtam le, bár ezt is kutyafuttában iszom. Az utóbbi időben már annyira, de annyira hiányzott ez a "leülök, pihengetek és finomságot kortyolgatok"-érzés, de az első lehetőség, amikor leülhetek és pihengethetek, az este 10 óra, amikorra minden gyerkőcömet ágyba dugtam. Ilyenkor meg már elég nagy öngól lenne fekete teát vagy kávét szürcsölgetni.

Nemrég viszont rátaláltam az igazira!
Tea, bár valójában nem tea: kakaómag héjából és fűszerekből (fahéj, kardamom, vanília, gyömbér...) készült, karakteres ízvilág, valószínűleg egyike azon ízkombinációknak, amik megosztanák az emberiséget, vagy nagyon szereti az ember, vagy nagyon nem. Én teljesen odavagyok érte! És azért is, hogy 7 perc alatt elkészül, épp csak löttyintek bele egy kis tejet, és már is épp annyira forró, hogy már nem égeti a számat, iszogathatom is.
(A Müller drogériában akadtam rá, további információk ITT.)

Kütyüajánló

Abba a bizonyos csupa nagybetűs svéd bútoráruházba sosem tudunk úgy elmenni a párommal, hogy ne pakolnánk be a szatyrunkba ezt-azt. Szeretem a bútorait, a kiegészítőit, az éttermét, a bababarát hozzáállását, és hogy mindig van valami kis meglepije az ember számára.

 Emellett a kis kütyü mellett már sokszor továbbmentem, most sem tudom, mért is landolt a zsákomban. Talán mert a hülyének is megéri -az ára épp olyan komolytalan, mint amilyennek kinéz. Otthon aztán az a meglepetés ért, hogy ezúttal igazi kis kincsre leltem!

 Mint nagy capuccino-rajongónak, vett már nekem a férjecském tejhabosítós kávémasinát. Habosítottam is vagy háromszor vele: várni kell ugyanis, míg forró gőz lesz a beleöntött vízből, majd percekig fel-le rángatni a gőzölő cső alatt a tejespoharat, végül letakarítani a csőről a rásült tejet. Mire elkészül a tejhab, kikészül a készítő is.

 A kiskütyümmel pedig: beindul a minihabverő és 20 másodperc alatt hatalmas habot varázsol a forró tejből, majd további 2 másodperc múlva forró vízbe mártva ismét tiszta. És fincsi, nem lehet észrevenni, hogy nem gőz által lett a hab!

 Fáradt, capuccino-ra szomjazó kismamákat ajnározó kis bigyó, imádom!