2009. június 29., hétfő

Heti menü

A menüket mindig 2-3 hét késéssel sikerül bepötyögni.
Ennek a hétnek az egyik nagy tanulsága az volt, hogy szeretjük a bundás kenyeret. Nagyon sok hagyományos ételt nem szoktam készíteni, többek közt ezt sem, Bartos Erika viszont igen -tudjuk ezt az Anna, Peti, Gergő könyvekből-, úgyhogy a csipet-csapat is benyújtotta az igényt, hogy mint mindenben, ezügyben is kövessük a Bartos családot. Maradandó lesz.
A másik viszont az, hogy nem szeretjük a sütőporos sós tésztákat. Elkészítettem ugyanis Gabojsza spárgatortáját, ami a műfajnak jeles képviselője, de mi valahogy mégsem éreztük magunkénak. Ebben ez irányban nem fogok kalandozni, azt hiszem, mert ha ez sem vált be, a többi szinte esélytelen.


Heti menü

Hétfő:
húsleves, rántott hús, kukoricás bulgur (maradék a hévégéről)
Kedd:
argentin padlizsán, meggyzselé
Szerda:
csirkehúsos zöldsaláta pirított zsemlekockákkal, meggyes brownies
Csütörtök:
maradék az előző két napról
Péntek:
spárgatorta
Szombat-vasárnap:
világgá mentünk!

Nincsenek megjegyzések: