Mindenevők vagyunk és kíváncsiak, mégis sokkal hosszabb listám van arról, mi mindent szeretnék megkóstolni, mint aminek a kipróbálására már valóban nyílt alkalmam. A kínai ételek azonban -és ez valami furcsa véletlen- életem legfontosabb mérföldköveinek résztvevői lettek.
Kínai étteremben ünnepeltük -10 évvel ezelőtt!!!- első házassági évfordulónkat. Jól emlékszem a helyiség közepén hatalmas akváriumban szomorkodó homárokra: egyetlen másodperc alatt el is dőlt, hogy homárt biztosan nem eszünk, szívem szerint hazacipeltem volna mindet megmentés céljából. Amit azonban választottunk, hatalmas adag volt és nagyon finom, nem is bírtuk megállni, hogy jóllakáskor abbahagyjuk az evést, míg végül alig bírtunk hazacammogni kővé nehezült pocakokkal.
Gyermekeim méhen belüli életének első hetei is meglehetősen "kínai" időszakok voltak, az első trimeszterben reggel-délben-este csak ezek az ételek estek jól, ezek az erőteljes ízek tudták csak elfelejtetni picike időre a rosszulléteket. Olyan kívánós voltam, hogy inkább éhen haltam volna, ha nem volt itthon kínai. Az eladók már felderültek, ha a férjemet közeledni látták, ő volt a beszállítóm, és nagy tételben hurcolta haza nap mint nap a tésztákat, leveseket. Ennek persze káros folyománya volt az is, hogy az első émelygős hetek elmúlásával aztán gondolni sem bírtam többé semmilyen keleti ételre, szó szerint rosszul lettem, ha csak a Paprikán egy kínai szakácsot vagy vokot megpillantottam.
Bár mostanra kigyógyultam, itthon mégsem nagyon állok neki kínai ételek készítésének, mert olyan sok ízzel kell ügyesen játszogatni, ritkán sikerülnek úgy, ahogy elvárnám.
Pár napja azonban, amikor azon gondolkodtam, milyen levest főzzek a tervezett aranygaluska elé, meg is lepett, hogy az egyetlen, ami eszembe jutott és volt is a spájzamban minden hozzávaló, a kínai leves volt. És csodák csodája, most meg voltam elégedve vele. Sőt a gyerkőcök is, főként az üvegtészta tetszett nekik. (Nagy szó ez, mivel Fanni pár hónapja "elvből" nem szeret semmilyen levest. Ehhez képest ezt pikk-pakk bekanalazta.) Így aztán amikor este sutyiban el akartam fogyasztani a maradékot, rögtön ott teremtek, hogy "abból a vicces tésztás levesből" ők is kérnek, így végül közös erővel tüntettük el.
Először is egy csirkemellet apróra csíkoztam, keményítő-liszt keverékével megszórtam és elkevertem egy tojásfehérjével, ebben a formában aztán pihent egy-két órát.
Forró olajra dobtam mogyorónyi lereszelt gyömbért és egy gerezd szétnyomott fokhagymát, majd pici pirítás után egy csomag Bonduelle fagyasztott kínai zöldséget (benne van minden jó, ráadásul szépen gyufaszálra vágva, nekem erre nem futná az időmből), és mérsékeltem a lángot. 2-3 percnyi pirítás után felöntöttem 1 liter házi készítésű húslevessel, majd jött az ízesítés.
Magam sem tudom, miből mennyit használtam, a sötét szójaszószt merészen locsolgattam bele, balzsamecetből csak egész óvatosan, tüzes csiliszószból épp csak egy cseppnyit, mézből pedig két teáskanállal. Sóval picit utánaízesítettem.
Amikor felforrt, beledobtam a husikat és pár percig főztem. Elzártam a lángot, és beledobtam egy kis csomag üvegtésztát is, pár percre lefedtem, és kész.
Gyermekeim méhen belüli életének első hetei is meglehetősen "kínai" időszakok voltak, az első trimeszterben reggel-délben-este csak ezek az ételek estek jól, ezek az erőteljes ízek tudták csak elfelejtetni picike időre a rosszulléteket. Olyan kívánós voltam, hogy inkább éhen haltam volna, ha nem volt itthon kínai. Az eladók már felderültek, ha a férjemet közeledni látták, ő volt a beszállítóm, és nagy tételben hurcolta haza nap mint nap a tésztákat, leveseket. Ennek persze káros folyománya volt az is, hogy az első émelygős hetek elmúlásával aztán gondolni sem bírtam többé semmilyen keleti ételre, szó szerint rosszul lettem, ha csak a Paprikán egy kínai szakácsot vagy vokot megpillantottam.
Bár mostanra kigyógyultam, itthon mégsem nagyon állok neki kínai ételek készítésének, mert olyan sok ízzel kell ügyesen játszogatni, ritkán sikerülnek úgy, ahogy elvárnám.
Pár napja azonban, amikor azon gondolkodtam, milyen levest főzzek a tervezett aranygaluska elé, meg is lepett, hogy az egyetlen, ami eszembe jutott és volt is a spájzamban minden hozzávaló, a kínai leves volt. És csodák csodája, most meg voltam elégedve vele. Sőt a gyerkőcök is, főként az üvegtészta tetszett nekik. (Nagy szó ez, mivel Fanni pár hónapja "elvből" nem szeret semmilyen levest. Ehhez képest ezt pikk-pakk bekanalazta.) Így aztán amikor este sutyiban el akartam fogyasztani a maradékot, rögtön ott teremtek, hogy "abból a vicces tésztás levesből" ők is kérnek, így végül közös erővel tüntettük el.
Kínai leves
Kesze-kusza, nehezen használható lesz ez a receptleírás, mert nem mértem ki semmit, csak kotyvasztottam érzés szerint.Először is egy csirkemellet apróra csíkoztam, keményítő-liszt keverékével megszórtam és elkevertem egy tojásfehérjével, ebben a formában aztán pihent egy-két órát.
Forró olajra dobtam mogyorónyi lereszelt gyömbért és egy gerezd szétnyomott fokhagymát, majd pici pirítás után egy csomag Bonduelle fagyasztott kínai zöldséget (benne van minden jó, ráadásul szépen gyufaszálra vágva, nekem erre nem futná az időmből), és mérsékeltem a lángot. 2-3 percnyi pirítás után felöntöttem 1 liter házi készítésű húslevessel, majd jött az ízesítés.
Magam sem tudom, miből mennyit használtam, a sötét szójaszószt merészen locsolgattam bele, balzsamecetből csak egész óvatosan, tüzes csiliszószból épp csak egy cseppnyit, mézből pedig két teáskanállal. Sóval picit utánaízesítettem.
Amikor felforrt, beledobtam a husikat és pár percig főztem. Elzártam a lángot, és beledobtam egy kis csomag üvegtésztát is, pár percre lefedtem, és kész.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése