Ars Poetica
Valamit a legelején szükséges tisztázni. Én nem tartozom a Mamihami által képviselt irányvonal követői közé. Történetesen (micsoda véletlen ?!) nekem is van ugyan 3 gyerekem, de szerencsémre nekem nem kell nap mint nap kötelező feladatként gondolni a főzésre, méghozzá úgy, hogy az egészre alkalmanként 1 óránál aligha van több idő (a főzési/sütési időt is beleértve).
Én kérem szépen, ha néhanapján nekiállok főzni (illetve többnyire inkább sütni), az általában ritkán jelent fél nap pepecselésnél kevesebbet. (Igaz, lapulnak az én tarsolyomban is gyors és egyszerű receptek, ezek akár 2,5-3 óra alatt is elkészülnek.)
Ez az egyik ok talán, amiért az én receptjeim nem feltétlenül a Mamihami törzsközönségét adó dolgos, és többnyire permanens (bármit jelentsen is a szó) időhiányban szenvedő anyukáinak a szívét fogják megdobogtatni.
És mi a másik ok? Mi az, ami az apukák szívét viszont minden bizonnyal megdobogtatja? (Túl azon persze, hogy majd’ minden recept úgy kezdődik, hogy bontsunk egy jó hideg sört.)
Hát kérem szépen nem más, mint az a tény, hogy itt méteres füstölt kolbászok, füstölt szalonnák, bőrös húsok, tömérdek vöröshagyma, fokhagyma és hasonlók fognak röpködni. Kizárólag az egészségesség jegyében persze.
Leszögezem, hogy mélyen fejet hajtok mindazon anyukák előtt, akik nap mint nap megvívják azt a harcot, hogy megpróbálják a főzést nem nyűgként felfogni, hanem az ő adott kereteik között a maximumot kihozni belőle. Sőt a saját tapasztalataim alapján azt kell mondanom, az eredmény is egészen kiváló. (Többnyire :))
Ennek ellenére én itt a nehéz tüzérséget képviselem. Nem ígérhetek mást csak könnyeket (a véget nem érő hagymapucolástól), és zsírt, zsírt, zsírt!
Babgulyás
A babgulyás azt hiszem etalon az átlag férfiember gasztro-palettáján. Nem véletlen, hogy talán az első választásom volt, amikor fejembe vettem jó pár évvel ezelőtt, hogy belekóstolok én is a szakácsművészetbe. Hosszú és keserves folyamat volt az igazi recept kikíséreltezése, de részben azért, mert egy alapvető hibát elkövettem. Akkoriban még csak ketten voltunk, gyerkőcök még csak a távoli jövőben körvonalazódtak, így érthetően pici adagokban készítettem. Sőt, muszáj voltam egyre csak csökkenteni az egyszerre főzött mennyiséget, mert Kinga egyre kevésbé volt hajlandó heti kétszer babgulyást enni (ki érti a nőket?!). Igaz, hogy az egyik egy kicsit túl ilyen, a másik túl olyan volt, de hát benne nem volt elegendő kitartás (2-3 hét után), és ez erőteljesen hátráltatta fejlődési lehetőségeimet.
Mármost miután megcsináltam életem első nagy adag babgulyását, onnantól kezdve nem volt rontott verzió. Csak egyre jobb és jobb. A lényeg tehát, hogy babgulyást szerény véleményem szerint lehetetlen két személyre készíteni. Elő kell venni a legnagyobb kondért. A mi legnagyobb leveses fazekunk olyan
Hozzávalók: 2-3 füstölt csülök (csülök mérettől függ, általában elég 2, de ha nagyon kicsik, akkor lehet 3), kb 20 dkg füstölt szalonna, kb 30 dkg kockázott bacon, 2 (rövid) szál füstölt kolbász, sok-sok vöröshagyma, 4-5 gerezd fokhagyma, 4 konzervbab, 3-4 sárgarépa, 1-2 fehérrépa, fél zeller fűszerpaprika, szemesbors, babérlevél, rántáshoz olaj és liszt.
Elkészítés: Egy külön fazékba felteszem főni a felkockázott csülköt, szórok a vízbe pár szem borsot, beleteszek 1-2 babérlevelet, a kés fokával megroppantom a 4-5 gerezd fokhagymát, azt is beledobom, és addig főzöm, amíg a csülök majdnem teljesen megpuhul (majdnem teljesen = 93,72%).
Amíg fő a csülök, a nagy fazékban elkezdem pirítani a füstölt szalonnát, majd ha már majdnem teljesen (ld. az előbbit) megpirult beledobom a bacont is. Ezután jön a sok-sok hagyma, jó apróra felaprítva. A sok-sok hagyma nálam azt jelenti, hogy a hús súlyának minimum fele, de inkább kétharmada-háromnegyede (de pl. pörköltnél, ha bográcsban csinálom, az sem elképzelhetetlen, hogy ugyanannyi hagymát rakok bele, mint húst). Szóval sok-sok hagyma, jó apróra kockázva bele a szalonnazsírba, és ott megfonnyasztom. A fonnyasztás annyit tesz, hogy a lángot visszaveszem alsó közepesre, és gyakori kavargatás közben hagyom összeesni, karamellizálódni. A gyakori kavargatás ahhoz kell, hogy ne piruljon, hanem fonnyadjon. És igen, ez bizony nem két perc, jó sokáig eltart, ilyenkor el lehet kezdeni a recept elején kinyitott jó hideg sört kortyolgatni, illetve lehet közben zöldséget pucolni/aprítani, ha ezt nem tettük meg korábban. Az elérendő állag az angolszász szakzsargonban (bármit jelentsen is a szó) hagymalekvárnak titulált képződményhez kell, hogy hasonlatos legyen, egy enyhén barnulni kezdő masszaszerű valami, aholis a hagyma a víztartalma túlnyomó részét már kieresztette, és az el is párolgott a zsírból.
Ekkor jön a pirospaprika bele, kb 3 evőkanálnyi, valamint ezzel egyidőben a felkarikázott füstölt kolbász. 2-3 kavarintás, és el is kezdem átszedni bele a másik fazékból az időközben majdnem készre főtt csülköt.
A csülök főzőlevének legfeljebb felét szedem csak át, hiszen a külön főzés lényege éppen az, hogy szabályozhassuk a leves sósságát, a füstölt cuccoktól ugyanis várhatóan rettenetesen sós lenne. A nagy fazekat így tehát csapvízzel töltjük tovább, de közben beletesszük a felaprított zöldségeket is. Ha felfőtt, és a zöldségek elkezdtek megpuhulni, beletesszük a 4 doboz babot. Ezután elkezdhetjük kóstolgatni, és a csülök maradék főzőlevét apránként adagolva beállítjuk a sósságot. Ha ez megvan, akkor durván 3 púpos evőkanál lisztből rántást készítünk, és hozzákeverjük a leveshez. És kész.
Nem véletlen, hogy nem fűszereztem, ízesítgettem. Olyan íze volt, mint a nyárnak.
