Ellenszélben végigküzdöttük ezt a tanévet, mind én, mind a gyerekek! :)
Ha tanév, akkor munka látástól mikulásig, és a következő iskolaévre már teli a fejem ötletekkel, de most NYÁR VAN VÉGRE ÉS SZÜNET, úgyhogy jönnek majd az új receptek.
Bár sütit nem gyakran kívánok meg, de a piacon annyira kellette magát a kapor... Így aztán egy pitével kezdem a sort, ami nem paleo, de közelíti -hogy miért, arról mindjárt írok hosszabban, de akit nem érdekel, egyszerűen ugorja át a litániát. Paleosoknak a túró elhagyható és a tejszín helyett mehet a kókusztejszín, úgy is tökéletesen működni fog. Az élmény hasonlít a hagyományos clafoutis-ra, azaz tejespitére, tehát inkább sült puding jellegű, bár a tápióka keményítő mégis kissé új textúrát ad neki. Érdemes kipróbálni. Lehet vele kísérletezni, kevesebb keményítővel lágyabb, krémesebb végeredmény érhető el.
Ami pedig a recepteket illeti:
Májusban volt egy éve, hogy kipróbáltam a paleot puszta kíváncsiságból, aztán eltelt a kitűzött egy hónap és már nem esett jól visszatérni a régire. Az, hogy mit eszek és mit nem, az év alatt rengeteget alakult: egyre inkább látom, mi jó nekem. Az "ortodox" változattal -bár amikor eszerint ettem, az már sokat javított a közérzetemen- több gondom is volt. Először is nem tudtam annyit enni, hogy ne fogyjak, ami az én testalkatommal már-már elfogyást jelentett volna, legfeljebb olajos magból készített dolgokkal tudtam fenntartani a súlyomat, de nem éreztem így kiegyensúlyozottnak az étrendemet. Emellett a túl sok zöldségtől és fehérjétől -míg mások beszámolnak a "gázos" problémák eltűnéséről-, én épp ellenkezőleg, felfúvódtam, és a kókuszra is érzékenyen reagáltam. Végül úgy döntöttem, az én testemnek több keményítő kell, a fehér rizs és az édesburgonya lett a befutó.
Pár hónapja véletlenül fedeztem fel egy tudósházaspár a paleoból kiindulva átdolgozott étrendjét, a Perfect Health Diet-et (Tökéletes Egészség Diéta), a név irtó béna, de az általuk kidolgozott ajánlás nagy megdöbbenésemre szinte teljesen egyezett azzal, amit én a magam számára jónak éreztem. Az azonos címen kapható könyvük egyébként zseniális, érdemes elolvasni.
Ha röviden kell összefoglalnom, jelenleg nem eszek glutént, növényi olajokat, cukrot, tejet és bolti készételeket. Többet főzök, ami nekem nem gond. Egy év alatt épp oly természetessé vált ez a fajta főzőcskézés, mint azelőtt a hagyományos. És jól érzem magam a bőrömben.
Néhány jól kiérdemelt pihenős napot töltünk épp a Balatonon. Tegnap a strandon az Auguszt pavilontulajdonosnője röplabdázott mellettünk a családjával, és felelevenedett bennem a levendulás sütijük zsenialitása és a lelkesedés, amit kiváltott belőlem anno. Ma pedig a Kistücsökbenebédeltünk: ez a hely másodszorra is lenyűgözött, az ízlelőbimbóknak egyik meglepetés a másik után, hogy mit képesek kihozni ugyanazokból a zöldségekből és húsokból, amik nap mint nap a saját konyhámban is előfordulnak.
Számomra az utóbbi évek leginspiratívabb helyszínei, ráadásul a kettőt most egymás mellé tette a véletlen... Akaratlanul is újra meg újra ezen őrölnek az agykerekeim: hogy valami hasonló kellene a mindennapokban is. Barackos sültpapriakrémmel körített pisztáciás nyúlpástétommal libegni az étkezőasztal felé -nem egészen erre gondolok. :) Hanem megtanulni úgy bánni az alapanyagokkal, hogy a legtöbbet hozuk ki belőlük.
Drágáim, ugye nem untátok még meg az adományozást? :)
A csodálatos Segítsüti után ismét egy lehetőség:
115 gasztroblogger közös munkájának gyümölcse egy gyönyörű karácsonyi receptgyűjtemény, mely elektronikus formában készült és letöltéséért cserébe annyit kérünk, adományozzatok egy általatok jónak látott összeget a Magyar Élelmiszerbanknak.
A felajánlott összegből olyan, nagyon rászoruló családok asztalára kerül majd ennivaló, akiknek ez nem mindennapi evidencia.
ITT olvashattok akció részleteiről és miniatűr méretben átlapozhatjátok a recepteket is.
Boldogok lennénk, ha velünk adnátok most és velünk sütnétek-főznétek majd karácsonykor!
Apa tovább nyomozott, és sikerült tudományos alapokra helyezett tanácsokkal gazdagodnia abban a témában, hogyan csillapítható az élmény/kín (mindenki válassza az átélésének megfelelőt) intenzitása egy habanero, jalapeno, vagy 'neadjisten' egy Dorset Naga elfogyasztásakor.
Egy kis kémia – kazein kontra kapszaicin
Nem véletlenül kerültem a korábbi paprikás posztban óvatosan a pontos meghatározást abban a tekintetben, hogy pontosan mit is csinál a kazein a kapszaicinnel, mivel számomra sem volt világos. Az alkohol oldja a kapszaicint, ez ok, de a kazein az valahogy gyanús volt nekem. Megkérdeztem hát egy kedves barátom, aki vegyészként éli mindennapjait. Csípőből tüzelve a következő választ adta:
„A kazein ugyan fehérje, de nem enzim, így nem bont semmit, viszont még mindig fehérje, azaz nem oldószer, tehát nem is old semmit.”
Tehát bölcs voltam, hogy óvatosan fogalmaztam. Megígérte, hogy utánanéz kicsit pontosabban nekem. Másnap jött is az eredmény:
„A kazeint emlegetik tényleg, mint a kapszaicin detergensét, ami igaz lehet, lévén mindkettő hidrofób karakterű (is), így szeretik egymást, és a tejben már úgy-ahogy oldott kazein besegít a kapszicinnek az oldódásban. Így - ha úgy tetszik - oldja mégis, ahogy írtad, de valójában egyik sem oldódik rendesen (a vízben). (ha emlékeznél olyan defínciókra, hogy mi a valódi oldat, mik a diszperz rendszerek...). Szóval vannak kazein micellák, kis gömböcskék, akik kifelé hidrofilek, azaz szeretik a vizet, ezek a részek biztosítják a vízoldékonyságot, de belül meg hidrofób, vizet nem szerető részek, üregek vannak (rémlik vmi arról hogy tisztítanak a szappanok?-ugyanez a téma), Ehhez a részhez tud kötni a kapszaicined. és ha már ott van, nem ingerli a nyálkahártyádat (szádban, gyomrodban). de szerintem a tejben levő zsírok is segítenek hasonlóképpen. és igen, próbálkozhatsz alkohollal is :) (ami tényleg oldja, és fentiek értelmében persze folyékony szappannal , ill. bármilyen háztartási tisztítószerrel is).”
Nos hát ezek mennek, kapszaicin kontra kazein témában. Ha tehát se alkohol, se tejtermék nincs a közelben, az is segít, ha meghúzzátok a mosogatószeres flakont, vagy haraptok egyet a szappanból :)
(Szakértőnk neve elhallgatását kérve nyilatkozott. :)
Saját nyomozásom eredményét is közreadnám: akinek a Dorset Nagában fellelhető kapszaicin-mennyiség még mindig kevésnek tűnne, a bevethető következő fokozat, mely 2millió-5millió közötti értékekkel nyomul a Scoville-skálán a könnygáz!!!
1. A szomszéd vásárolt a Tescoban olyan Habanerot, amely nem piros, hanem narancssárga, viszont szinte teljes mértékben hiányzik belőle az az általam kifogásolt vegyszeres illat és íz. Teljesen oké. És nagyon csíp, ahogy kell. 2. Doki kiváló hozzászólását, miszerint a kétszer csípést az okozza, hogy a magokat is elfogyasztjuk, és azt nem emészti meg a rendszerünk, egyelőre csak alátámasztani tudom, cáfolni nem. Ezeket a paprikákat eddig valóban csak mag nélkül fogyasztottam, és azokat amelyek kétszer csíptek -amennyire vissza tudok emlékezni- valóban magostól (Pista, cseresznyepaprika-befőtt, stb.)
------------------------------------
Alább az eredeti bejegyzés:
------------------------------------
Nekem a kipárolgása is épp elég volt...
Ám ha apa valamibe belefog, azt alaposan csinálja.
Most éppen nyakig vagyunk a paprika-projektben, abból is a csípősben. Szemeim előtt lebeg, ahogy jövőre kis lakóparki kertünk minden fűmentes négyzetcentiméterét a világ különböző tájairól származó csípős paprikákkal veti be....
De mivel a tavasz még messze, addigis esszük és szárítjuk a magokat. Sőt, ő írt is róla nektek:
A csípős paprikákról (Habanero, Dorset Naga)
Történt pedig, hogy egy nem gasztro témájú blogban a lecsóról értekeztünk, valaki pedig bedobta, hogy ő bizony a kollégái által termesztett mexikói paprikát szokott belerakni, amitől még a haja is leég.
Most tekintsünk el attól, hogy értem és megértem azon hangokat, amelyek szerint mi értelme tűzvihart kelteni a szánkban, amely minden más ízélményt elsöpör, és semmi mást nem érezni. Magam is úgy vélem, bizonyos fokú mértékletesség azért helyénvaló, pl. elég csak minden második ételt megmérgezni. Talán ez is olyan, mint a pacal evés, egyesek sose fogják megérteni, miért jó az. De nekünk pacalt és csípőset evőknek nem is célunk, hogy megtérítsük a barrikád túlsó oldalán levőket.
Aztán az igazsághoz hozzátartozik, hogy mióta gyerkőcök vannak, lényegében soha nem csipősözzük az ételt, legfeljebb utólag Pistázunk, de az meg olyan ... olyan izé. Ráadásul mostanra magában tudom enni a Pistát kiskanállal, annyira nem tud már megrázni. Az nekem már nem csípős.
Elkapott tehát a gépszíj, én bizony szerezni akarok valami igazán erős paprikát. Az igazán erősnek pedig hadd írjam le a definícióját röviden, bár biztos legtöbben ismeritek már, nekem viszont új volt nemrég még, és hátha vannak, akik hasonló cipőben járnak.
A paprika csípősségét egy úgynevezett Scoville-skála szerinti értékkel adják meg. Ezt úgy határozzák meg, hogy a paprikából készült oldatot cukros vízzel hígítják mindaddig, amíg az oldaton már nem lehet csípősséget érezni. Az érték azt adja meg, hányszorosra kellett hígítani az adott paprikatípus oldatát.Ez az átlagos magyar csípős paprikák esetében 500 körül van, míg egyes speciális magyar csípős paprikák elérhetik a 2000 körüli értéket is. (Részletesebben: aWiki-n)
Megjegyzendő, hogy a paprikák csípőssége messze nem egyenletes azonos fajtán belül sem, erősen szórnak az értékek, ezért igazából intervallummal jelöli a Scoville skála a csípősséget. Az általam kiszemelt habanero paprikánál például 100.000 - 350.000 közötti értékeket mértek.
Ilyet akartam én kóstolni mindenképpen. Végülis egy hét múltán az asztalomon hevert kb 10-12 darab habanero, és 1 (azaz egy) darab Dorset Naga. Álmodni se mertem volna egy héttel korábban, hogy ilyet sikerül szerezni. A világon eddig mért legcsípősebb paprika egy Dorset Naga volt, 1.598.000 értékkel, jelenleg tehát ő a csúcstartó. Átlagos értéke 1 millió körüli.
Még mielőtt az értékelésbe belefognék, ideöntöm azokat az általam hasznosnak vélt infókat, amiket a témában olvasgatva csipegettem föl innen-onnan. (Disclaimer: mivel tényleg innen-onnan csipegettem őket föl, nem tekintendők minden szempontból hitelesített és ellenőrzött információnak, főleg hogy forrásmegjelölés nélkül, emlékezetből próbálom összeszedni őket):
A paprika csípősségét a kapszaicin nevezetű alkaloida okozza (a tiszta kapszaicin Scoville értéke kb. 15-16 millió). Hideg vízben egyáltalán nem oldódik, így vizet inni a csípősség enyhítésére tökéletesen felesleges. Alkoholban viszont oldódik! (SÖR!! - bár a szénsavassága miatt rövid távon inkább az is fájdalmas lehet).
A tejtermékekben lévő kazein is csinál vele valamit, ezért a tej és joghurt lehet még hatásos csillapító anyag. Maga a kapszaicin konkrétan nem az ízérzékelésre hat (bár serkenti a nyáltermelődést, ami viszont az ízérzékelést segíti elő), hanem a hőérzetért felelős idegvégződéseket ingerli közvetlenül, és egy időre "kiüti” őket. Ezért érezzük égni a bőrfelületet, amit megfogunk, megvakarunk a paprikás kézzel. Érdekesség viszont, hogy többszöri "kezelés" hatására érzésteleníti az adott felületet (használják is a gyógyászatban fájdalomcsillapításra).
Izzasztó hatása fokozott hőleadást eredményez, ezért (is) fogyasztanak előszeretettel nagyon csípős ételeket a melegebb éghajlatú vidékek népei. Továbbá serkenti a nyugtató neuropeptidek (enkefalin, endorfin) termelődését.
Na. Lássuk a medvét!
Egy habanero felvágása és némi fülvakarás után úgy döntöttem, hogy a Dorset Nagát Kinga fogja földolgozni, mivel csak az ő méretében van gumikesztyű itthon. (Igazából, amióta a disznóólból a trágyát gumikesztyűben takarítjuk ki, gondosan ügyelek arra, hogy ne legyen itthon az én méretemben.)
Kb. fél perc elteltével kezdett krákogni és köhögni a művelet közben.
A módszertan: mind az első habanerot, mind a Dorset Nagát nyersen ettem meg. Először megérintettem csak a nyelvem hegyével, majd a maradékot apróra vágva, kenyérrel. Először sok kenyér kevés paprika, majd kisebb kenyerek, több paprika, legvégül kenyér nélkül a paprika.
Csípősség: rettenetesen nagyot csalódtam. "Többet vártam, Batman" effektus, mindkét (!) esetben.Nyilván (sajnos) ez nem arról szól, hogy én milyen tökös legény vagyok, hanem ezek a paprikák a Scoville szórás gyengébbik végén tanyázhatnak, de a Dorset Naga tuti. Félreértés ne essék, csípnek ezek elég rendesen, nagyon is, de mégis, én valami olyasmire voltam felkészülve, hogy az első falat után vérben forgó szemekkel fogok levegő után kapkodva fetrengeni az asztal alatt. Semmi ilyesmi nem történt, a legvégére a Dorset Nagából is simán berágcsáltam egy ujjnyi darabot kenyér nélkül. Valószínűleg túlmisztikfikáltam én ezt a Scoville skála dolgot, hiszen élt bennem azért egy-két tökösebb magyar csípős fajtának az élménye, és én arányosítani próbáltam azok 1-2000-es értékéből kiindulva a habanero 2-300.000-éhez meg a Naga 1 milliójához. Hát nincs ilyen arányosság. Simán megehetőek. Nagyon csípnek, lehet izzadni, könnyezni tőlük, de egyébként lazán fogyaszthatók.
Középtávú hatás: már elnézést, de ez meg annyira meglepett, hogy nem hagyhatom ki. Nem csípnek kétszer! A Pista igen. Az nagyon. Aztán Kinga hozott valahonnan itt a nagy felbuzdulásomat látva jalapeno-t (scoville: 2500-8000), sós lében. Ezt pl. simán tudtam magában enni. Ez is kétszer csíp. Ha valakinek van válasza arra, hogy mikor és mitől csíp kétszer egy paprika, azt szívesen venném, ha elmagyarázná. Tegnap belefőztem én is egy adag lecsóba egy fél habanerot, és így sem csípett kétszer, úgyhogy az se biztos, hogy a feldolgozottság kontra nyersen fogyasztás lenne az indok.
Végül az íz: katasztrófa. A végére hagytam a csattanót. Ami miatt alig bírom megenni mindkettőt, az nem a csípősség, hanem az a fura, rendkívül intenzív illat, ami ízben is átüt (bár mint tudjuk a szaglás, és az ízlelés nem független egymástól, sőt, konkrétan az ízérzékelésben nagyobb szerepe van a szaglásnak). Azt hiszem Malackarajnál olvastam a megfelelő jelzőt ennek érzékeltetésére: vegyszeres. Egy hihetetlenül masszív vegyszeres illata van neki, és a lecsóba belefőzve sem vesztette ezt el teljesen. Engem kimondottan taszít ez az "aroma", teljesen ki vagyok ábrándulva belőle.
Beszéltem többekkel, meg olvasgattam többfelé, és úgy tűnik, ez valóban ezen fajták saját és természetes velejárója.
Próbálok még esélyt adni nekik, de pillanatnyilag kénytelen vagyok új fajták kipróbálását is napirendre tűzni, mert csekély esélyt látok arra, hogy ezek megszerettessék magukat.
Levezetésnek pedig egy kicsit szuicid felhangú paprikakóstolás. (A kolléga az összes nevesebb csípős fajtát kipróbálta :))
Cicánk, Bajszi köszöni az illetékeseknek, hogy a magyarországi boltok fagyasztópultjaiba kizárólag minőségi emberi táplálék előállítására alkalmatlan halakat szállítanak. Ennek köszönhetően gazdája több tucatnyi, fagyasztott hal vásárlására irányuló próbálkozásának végterméke nagyrészt az ő tálkájában kötött ki. Üzeni, hogy nem érti gazdája felfokozott negatív érzelmeit. A kapott étel felettébb ízletes. Bár egy jobb minőségű cicaeledel-konzervvel azért nem cserélné el.
3 napja egyfolytában sóhajtozom, hogy bárcsak lenne nekem egy cukrászdám, csak egy picike...
Mert ugye vannak az embernek álmai. Meg ez a "ha lenne még egy életem, mit is kezdenék vele" érzés. Ez a cukrászda-dolog nálam visszatérő kín. (Ha igazán őszinte vagyok, az egyes számú álmom mindenek felett egyébként az lenne, hogy a magyar iskolarendszert kukába dobjuk és csináljunk valami gyerekeknek valót, olyat, ami az ő igényeikre és érdeklődésükre épít. De erről az idelátogatók érdekében nem kezdek el értekezni, mert attól, ami most van, a fejemet egész nagyra fújja csak a düh...)
Tehát a cukrászda. Ha nagyon forog bennem ez a gondolat, az leginkább szintén a frusztrációnak köszönhető. Amikor nagy nehezen rászánom magam és bemegyek egy cukrászdába, megkóstolok valamit és brrr, azonnal feltámad bennem a vágy, hogy gyorsan hazamenjek és süssek. Valami jót. Mert az utóbbi sok-sok évben egyetlen igazán pozitív cukrászdai élményt sem sikerült begyűjtenem. Egészen 3 nappal ezelőttig.
Egy kedves meghívásnak köszönhetően röghöz kötött mindennapjainkból végre egy picit kicsöppentünk a "nagyvilágba", 2 kellemes órát tölthettünk az Auguszt Pavilonban gyerkőcöstül. Most először éreztem úgy, hogy igen, ez valami olyasmi. Ahol az ember szívvel kreált süteményt kap. Ahol kellemes-kényelmes a környezet, bele lehet mélyedni a finom élménybe vagy el lehet trécselni egy jó baráttal a süti felett. Sokfélét megkóstoltam és bármelyiket szívesen megenném gyakrabban. (Azt a levendulás citrom-mousse sütit minden nap. Vagy minden nap háromszor.) Ha a közelemben lennének, visszatérő vendég lennék.
Az én cukrászdám egyébként kicsit másmilyen lenne. Egyszerűbb, olyan házisütis. Beülős-barátságos. Ahová mindenkit behívogat a sütőből szálló illat, mint egy nagymama konyhájából. Ha sikerül, meghívlak titeket! Addig pedig ajánlom szívből a Pavilont.
És ismét egy mínusz pont a szabad akarat szekcióban. Mert erre a gasztrobloggeresdire tuti determinálva vagyok, akkor is itt kötöttem volna ki, ha kézzel-lábbal hadakozok ellene. Már az első pontnál, az n+2 db gyereknél elvesztem... :) Ha nem hiszed, járj utána a Modorosblogon. Csípős kis gasztroblogger-karikatúra -nekem nagyon tetszíííík.
Kiegészítés: most -egy nappal később- látom, micsoda indulatok robbantak erre a cikkre mindenfelé. Én idő híján a kommentekbe nem olvastam bele -ezek után nem is fogok, azt hiszem. Kár, hogy ez lett belőle, mert én olyan jókat nevettem némelyik részén!
Pontosan két éve, hogy bepötyögtem az első posztomat a Mamihamin.
Ez volt az első kép. :)
Akkor még tizenegynéhány gasztrobloggert számlálhattunk, és én nap mint nap izgalommal kattintgattam végig az oldalaikat, hátha írt valaki egy új bejegyzést. Szinte hihetetlen ez mára, amikor egymás után születnek az újabb és újabb gasztroblogok és széles palettáról választhatja ki minden érdeklődő a szívéhez közel állót, mindet követni szinte képtelenség lenne.
Anno szorongatta az izgalom néhány napig a gyomromat, mire bele mertem kezdeni -nem tudhattam, mekkora jót teszek ezzel magamnak. Sosem kóstolt alapanyagok és ízvilágok, rengeteg új kedvenc étel, új irányzatok, növekvő igényesség, új barátok és szívmelengető visszajelzések, és a lehetőség, hogy csinálhatok valamit a gyereknövelgetésen kívül is. Szívemhez nőtt a blogom nagyon.
És ha már szülinap, én el is vonulok majd egy kiadós adag fagyiért apával és a gyerkőccel, és jól megünneplem.
Itt a blogon pedig a szülinap örömére a kettőt egy csapásra módszerrel elárulok magamról 7 komoly és komolytalan dolgot, Virág kérésére:
1. Ha megismerkedsz velem, percek alatt tudni fogom rengeteg jó tulajdonságodat. Ahhoz, hogy a rosszakat is észrevegyem, minimum át kell gázolni rajtam.
2. Nagyon vigyáznak rám odafentről. Csodás családom van, rengeteg jó ember vesz körül, ami igazán fontos nekem az életben, abban nem szenvedek hiányt.
3. A saját érdekeimet mindig leghátulra sorolom. Nem, ez nem jó tulajdonság. Nehéz úgy adni, hogy nincs időm feltöltődni. Jó lenne megtalálni valamiféle középutat.
4. Hajlamos vagyok túlfeszíteni a húrt. Ha már nem tudok megállni a lábamon, négykézláb megyek tovább.
5. Nem tudok öltözködni, pedig szeretek, izé, szeretnék. De harmincegynéhány év kevés volt arra, hogy rájöjjek, mi áll jól nekem. Jöhetne egy stylist és jól megmenthetne.
6. Máté születése előtt pár hónapig hastánc órákra jártam. Előtte azt hittem, képtelen lennék táncolni. Most pedig nagyon nehéz meglenni nélküle.
7. Ha valamihez hozzáfogok, általában bizalommal teszem, és sikerülni is szokott szinte minden. A tánc mellett az autóvezetés volt a másik tabum, de az élet úgy hozta, hogy ebbe is belevágtam. Nem hittem volna, hogy ennyire fogom szeretni! Na, nem én lettem a női Schumacher, de egy Swiftben ülő szőke nő három gyerekkel félelemmel vegyes rettenetet tud kelteni mindenkiben, így autóstársaim és a rendőrök is igazán udvariasan bánnak velem. :)
Ottistól, Palacsintás királylánytól és Latsiától érkezett hozzám a szakácssapi, és bár szerintem még kicsit csálén áll a fejemen, igazán jól jött! :) Meghatódtam, és őszintén mondom, azoktól jött, akiknek a blogján magam is nap mint nap nézelődöm, receptjeik és személyük is fontos számomra.
Továbbadni sosem könnyű, hiszen rengeteg blog és írója szívemhez nőtt. De azért választottam:
Lilahangyáé az egyik, mert a blogjának rajongója vagyok, rendszeresen készítem a receptjeit és zajos sikert aratnak mindig, és azért, mert hihetetlenül kreatív és egyéni.
A következő hármat olyasvalakiknek küldöm, akikhez az utóbbi hetekben, hónapokban tévedtem be, és teljesen lenyűgöztek!
Nana, akinek a blogja gyönyörűséges, az ételei ínycsiklandóak!
Kiskanál-Orsi, akinek a vágya tutira teljesülni fog, és szerintem magasan jobb cukrász lesz, mint azok, akik kis hazánk legtöbb cukrászdájában tartózodnak. Ha királynő lennék, azonnal megtenném személyi sütisütőmnek! :)
És Gitta, mert bár messze áll tőlem, hogy bármilyen irányt kizárólagossá tegyek a konyhámban, életemben, de ahogyan felhívja a figyelmet a nyers ételek értékére, az mindenképp arra csábítja az embert, kalandozzon minél gyakrabban ebbe az irányba.
És végül egy sapit messzire dobok: Hedinistin, akit minden németül értő számára ajánlok: Nála mindig éri meglepetés az embert, izgalmas, váratlan alapanyagok, rendhagyóan új vagy újszerűen értelmezett hagyományos étkek, szép fotók. Hedonistin, Die ich für alle, die deutsch sprechen, empfehle: Sie hat immer eine Überraschung für uns, unerwartete, interessante Zutaten, traditionelle Gerichte in neuer Auffassung und ganz neue Speisen, von denen ich noch nie gehört hab, und wunderschöne Photos. Für Sie schicke ich den fünften Kochhut, als meine Enerkennung und Dank!
Lezárult a Segítsüti akció licitje, megható eredménnyel!
KÖSZÖNJÜK! Elmondhatatlanul hálásak vagyunk, hogy ennyien mellénk álltatok! És ez még nem a végszó: a Segítsüti blogon beszámolunk majd arról, hogy mi mindent kaptak Tőletek a gyerekek, a megvásárlástól az átadásig, sőt egy kis meglepetésünk is lesz majd.
Én pedig nagy-nagy virtuális ölelést küldök JD-nek, Trinity-nek, Áginak, OC-nek, Snöcynek, Rossamelának, Vityabácsinak, Ilgyának, és a sütitulajdonos Angyalnak! :) És persze a családomnak, akik komolyan vették, hogy nagyon a szívemen van ez a dolog! :) Köszönöm!!!
...a bőrös malacsült szakértője, a brassói mestere, minden pasikaják királya!
Hónapokon át tökéletesített receptjei tökéletes megoldást nyújtanak minden férfiembernek, akit túl sok gezemicével töm a párja, valamint minden hölgynek, aki fakanálforgató hókusz-pókusszal tervezi ujjai köré csavarni a nagy Őt, és biztosra akar menni.
Kedveseim, megszületett harmadik, egyben legutolsó "gyermekem". Szeretettel várok Mindenkit, akinek van a közelében kreatívkodni vagy játszani vágyó csemete, a "Csiribiri" blogon!
Aki jár az én konyhám táján, biztosan észrevette, nem mutattam még semmit ebben az évben.
Az az igazság, hogy nagyon elfáradtam, borzasztóan. Nem akarok erről hosszú litániát írni, egyszerűen csak feléltem minden energiámat, mert minden éjszakára marad házimunka, mert Mátém azt a keveset is, ami alvásból jut, több részletre szabdalja fel... Engedélyt adtam hát magamnak, hogy egy kicsit szabadságra menjek. 1-2 hónap kell, amikor nem éjfélre jutok ágyba, így az esti teendőimet minimálisra próbálom szorítani, és a blogolás bizony esti teendőm.
Megdöbbentően sokat olvastam az elmúlt évben. Igaz, valószínűleg ezzel meg is alapoztam, hogy valamivel hamarabb legyek szemüveges, mint ahogy azt a genetika számomra kódolta volna. Én ugyanis kizárólag félhomályban műveltem az olvasás nemes élvezetét. Mátém este 20-30 percet is szopizik, mielőtt álomba merül, ezt az időt csentem én el, hogy közben kicsit olvasgassak -máskor nem jutott volna rá. A párom be is nézett nap mint nap és morgott, hogy "hagyd már abba, tönkreteszed a szemedet", de ha így is lenne, megérte: jutott egy kevéske a lelkemnek és az agyamnak is. Most csak egy párat mutatnék meg, csak azokat, amik nagyon betaláltak, amiket szívemből ajánlok Mindenkinek.
Az elmúlt évet egy csodálatos szakácskönyvvel kezdtem, és egy másik épp oly fantasztikussal fejezem be. Kern Ági hangja számomra első pillanattól a legegyedibb a magyar gasztroblogger-palettán, a szakácskönyv is különleges, történetei váratlanok és magával ragadóak, egy másik világba repítenek, a receptek is nagyon jók, élvezet volt minden oldala! Fűszeres Eszter könyve pedig év végére készült el, esténként mindig megajándékozom magam egy pár oldallal belőle, és nagyon nagy önfegyelem kell ahhoz, hogy letegyem a kezemből. Valóban lélek és szív van benne, nem csak csodálatos receptek. Órákig tudnám dícsérni.
Más műfaj. Salman Rushdie: számomra egy új szerelem ebben az évben, azt hiszem, az összes könyve ott lesz a könyvespolcomon. Bár azt hiszem, sokkal több van minden könyvében annál, amit az én kicsi agyam be tud fogadni, de így is hatalmas élvezet belépni az Ő világába. Tolvaly Ferenc könyvei, bár regényesek, segítenek egy kicsit megállni a napi rohanásban, és elgondolkodni, lehetne-e máshogy. Legalábbis legbelül. Rengeteg mély gondolat. F. Várkonyi Zsuzsa könyveit pedig szinte minden évben elolvasom. Populáris pszichológia, agyon sokat segít, hogy megértsem magamat és a körülöttem élőket. Minden alkalommal nyújt új felismeréseket.
És hogy hű maradjak önmagamhoz: A gyermekeim nagy olvasók. Könyveik megtöltenek 4-5 polcot. A Kaláka Ukulele című verseskötete olyan darab, ami 0-100 éves korig mindenkinek képes befészkelni magát a szívébe. Ezerszer elolvastuk, a Bóbita után ő a legkedvesebb. Bartos Erika Zsákbamacskájának versei viszont inkább a gyerekeknél találnak be, szerintem óvodásoknak és kisiskolásoknak maga a tökély, sok apró szelet a gyereklélekből, az enyéimnek szintén napi olvasmánya. Az ezüst hegedűt pedig Fanni kapta ajándékba az én legeslegjobb barátnőmtől. Igazi kislánykönyv, álomgyönyörű mesékkel. Fanni szerelmes bele.
Én pedig küldöm tovább a kérdést HJuice-nak, és nagyon kíváncsi vagyok a válaszára!
Ági, valamint Konyhatündér és Öcsi is idegurították nekem ezt a játékot. Íme röviden és velősen 7 dolog a kismillióból, melyekről azt hiszem, nem írtam még:
1. Helyt kell adjak a feltételezéseknek: valóban Duracell elem hajt. 2. Pályázok a "Világ legfáradtabb embere" címre. Jók az esélyeim. (Mindig a végletekig feszítem a húrt, és időről időre el is szakad a cérna, túlfáradok. Ilyenkor bömbölök, depizek, elviselhetetlen tudok lenni.) 3. Mindezek ellenére ez a legszebb része az életemnek, mindig vissza fogom sírni ezt az időszakot, amikor a gyerekeim picikék voltak. Ha tehetném, még szülnék legalább egy gyereket. Vagy inkább többet. 4. A Segafredo kávé a kedvencem. Persze az ízlelőbimbóim érzik, hogy apa a kimérős kávézókból sokkal finomabbakat is hoz, de a Segafredo ízéhez rengeteg szép élményem kapcsolódik, amelyekkel versenybe szállni úgysem érdemes. 5. Amikor kicsi voltam, azt hittem, királylány vagyok, de nem mondtam el senkinek. Fanni tudja ugyanezt Magáról, de fennen hirdeti. :) 6. Nagyon édesszájú vagyok, jelenleg a Lindt narancsos csokija a vezető nálam, ezt már csak egy jó kis házi süti múlhatja felül. Minőségi fogyasztó vagyok, nem mennyiségi: a teámat, kávémat például üresen iszom, a gagyi édességektől világgá tudok futni. 7. Tele vagyok tervekkel, rengeteggel. Most leginkább alszanak odabenn, de remélem, némelyiket sikerül majd megvalósítani, a legfontosabbat legalábbis.
Bűnös szokásomhoz híven én csak egyvalakinek gurítom tovább, Neked, kedves Chriesi!
Úgy esett, hogy közeledett a hétvége, de apánknak muszáj volt dolgozni.
A gondolat, hogy az emberek hétvégén pihenni szoktak, egyébként is kicsit depiztető tényként hat rám, mert nálunk ilyenkor csak sűrűsödnek a tennivalók. Így meg végképp, hogy még egy pár órás közös hétvégi kiruccra sem futja a manókkal! Ráadásul még pipec hétvégi kaját is rittyentsek?
Apa persze megtalálta a tökéletes megoldást: Lett közös program is, kedvenc étek is, és neki is csak egy órácskát kellett lecsippentenie a melóból. Hát ez a közös lasagne-készítésünk előtörténete. Fanni és Poci becsülettel meggyúrta, le is kurblizta a tésztanyújtó gépen, Máté pedig jó baba módjára végigaludta az egész műveletet.
A lasagne, amit ebből az alapanyagból készítettünk, természetesen meghaladja az emberi fantázia határait! Ezt alátámasztandó, elárulom, hogy még a válogatós Máté is hatalmas tálkával evett belőle. Evett? Falt!
És a maradék tésztából pedig még ilyet is gyártottunk:
3. hete nem sikerült írnom, sőt napok óta itt áll Ági "miért" kérdése, de egyszerűen mire esténként mindennel elkészültem, már ehhez a pár sorhoz sem volt erőm. Lényeg a lényeg, nem vesztem el, csak: -Először is egy hétig a szüleimnél voltunk, ahol nincs internet, de ez nagyon jó is volt így, esténként OLVASTAM(!!!!). Ezalatt a hét alatt csak egyszer főztem, és az anyukám azt hiszem többet nem is enged majd be a konyhájába, mert kicsit meglocsoltam magam tésztafőző vízzel, már begyógyultam, nagy baj nem lett, épp csak arra volt elég, hogy azóta van bennem egy kicsi félsz, jobban vigyázok. -A következő héten készültem az év legnagyobb bulijára, amiről az Aprónépen már láthattok fotókat. -Pár este kellett a nagy esemény utáni rendrakásra. -Most pedig sajnos annyira leromlott a kisfiam szénanáthája, hogy tegnap óta már rendesen fullad, ma soron kívül fogadott minket az asztma-doktornénink, így pár napon belül remélhetőleg ismét jól érzi majd magát Pocok, és akkor végre lesz időm-erőm jönni végre ide is. Vannak finomságok a tarsolyomban, már várom, hogy megoszthassam őket!
Egy hétre levonultunk Zamárdiba nyaralni, és hála a nagyszülőknek, még egy kis pihenés is csurrant-cseppent, sőt, egy pompás éttermezés is, de erről majd talán egy másik posztban. Úgy esett, hogy eközben két alkalommal kaptam apától némi mobil-internet használatot, ami pedig túl szűköcske idő volt arra, hogy továbbadhassam az időközben kapott kedvességeket.
Apa jót nevetett rajtunk, hogy osztogatjuk itt a díjakat össze-vissza, de azért egy kicsit talán egyet is értett velem, hogy aranyos találmány. Mindannyiónknak vannak kedvencei, akikhez örömmel nézünk be, hálásak vagyunk egy-egy jó receptért, szép vagy éppen mókás gondolatért. Itt a lehetőség, hogy ki is fejezhessük elismerésünket.
A Kreatív Blogger díjat Ottistól kaptam, akinek Terülj-terülj asztalkájáról én is szívesen falatozom, lassan ott tartok, hogy szinte minden megjelenő receptjét mentem is automatikusan.
Ezt a Brilliánst pedig Kinga küldte nekem, akinek blogján most jártam először, és lenyűgözött, amit láttam. Bár 48 órából állna egy nap! Akkor én is kipróbálnám a gyöngyöldézést, az biztos.
Én kissé szabálytalanul, de továbbra is megtartva szándékom, hogy minél többeknek szeretném meghagyni az adás örömét is, csak egy-egy blogtulajdonosnak nyújtanám át ezeket a díjakat.
A Kreatív Blogger díjat egy igazán változatos, érdekes blog, az Urban Eve szerzőjének, aki számomra nagyon színes és kreatív egyéniségnek tűnik. A Brilliáns pedig MaszatZsuzsié, aki nem elég, hogy jól főz, most még a scrappeléssel is megfertőzött! Zsuzsi, ezúton üzenem, hogy Miattad alszom még kevesebbet éjszaka, mert Photoshop-ot tanulgatok! :) FOGADJÁTOK SZERETETTEL!
Zsuzsi a Maszatkonyhából megtisztelt azzal, hogy megajándékozott a Yum-yum díjjal. Meglepődtem, és meg is hatódtam a dolgon. Az indoklása nagyon kedves volt nekem: azért, mert "földhözragadt" alapanyagokból "életszagú" étkeket kotyvasztok. Pár hónappal ezelőtt téma volt ez a gasztrobloggerek között, és bár én nagyon kevésnek éreztem magam ahhoz, hogy hozzászóljak, magamban maradtam abban a meggyőződésben, hogy bizony az átlag magyar ember nem parmezánon és avokádón nő nagyra -szándékosan írtam a saját kedvenceimet!-, és a pénztárcája sem duzzad sajnos, és a lelkem inkább vonzódik a "locavore" vonalhoz, ami persze nem zárja ki a próbálgatást, kóstolgatást, de a hétköznapok nagy részét hagyományos alapanyagokból készült ételek uralják, nem feltétlenül hagyományos receptek alapján.
Én egyetlen blogtulajdonosnak szeretném továbbadni a díjat, nem azért, mert nem lenne több tucat jelöltem, inkább mert szeretném meghagyni minél többeknek nem csak a kapás, az adás örömét is.
Vannak nekem is nagy kedvenceim, akikhez 2-3 naponta benézek, de azt hiszem, nem nagyon akad olyan gasztoblogger, akinél nem járok időnként. Úgy érzem, nagyon színes és izgalmas ez a társaság. Vannak csodálatosan kidolgozott blogok, ahol az ételről szinte mindent megtudunk és biztosak lehetünk, a tökéletesen autentikus változatot találhatjuk ott, követhetjük a receptet betűről betűre. Van, aki szinte dogmatikus, minőség vagy egészség tekintetében. Vannak hozzám hasonló főzőcskézők, akik mindenfélét kipróbálnak és idő híján inkább csak elkattan a fényképezőgép is. Nagyon szeretem a vegetáriánusok kis csapatát, számtalan téren teszik gazdagítanak minket. És persze az ifjoncok, akikre irigykedem is, mert nekik még megadatik, hogy szívvel-lélekkel átadják magukat a főzésnek, a beszerzéstől a gyönyörű fotókig, a lelkesedésük magával ragadó! Sokkal több időt el tudnék tölteni, eme hatalmas választékot olvasgatva, mint amennyi jut rá.
Mégis van néhány blog, ami számomra kiemelkedik a többi közül. Ami közössé teszi őket, az a kreativitásnak egy sokkal magasabb szintje.
Ági számomra ilyen. Úgy érzem, ha nem lenne a világon szakácskönyv, sem olyan fórumok, ahol ötleteket, recepteket csippenthetünk, ha kétszáz évvel ezelőtt élnénk, főzés terén is dogmatikus világban, Ági konyhája akkor sem lenne hagyományos, Ő akkor is alkotna. Ösztönösen főz, bármiből lakomát varázsol. Mindennek, amit csinál, stílusa van, olyannyira egységes és mindenki másétól elütő. Bevallom, ha majd egyszer esetleg "nagyon aranyos gasztroblogger" díjat osztogatunk, nekem akkor is Ő lesz az egyik díjazottam, de ez a "yum-yum" most a konyhatündérnek, blog- és szakácskönyvírónak szól! Ági, fogadd szeretettel!
