2015. november 7., szombat

Croque Monsieur "light"

Croque monsieur szolgálatra jelentkezik.
A szívemhez oly közel álló "körülményes és macerás" kategóriában indítanám ezt a receptet. És hogy mitől light? Hát biztos, hogy nem a kalóriaszegénység miatt. (Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy éssel és háttal igenis szabad mondatot kezdeni. De a vesszőket sose fogom megtanulni helyesen kitenni, meg az egybe-külön írással is vannak problémáim :) -> de-vel is szabad.) Nos azért "light", mert jelentős egyszerűsítésekkel élek, az igazi croque monsieur az SOKKAL körülményesebb és macerásabb.

Az igazi croque monsieur egy gazdag besamel mártással készül (tojássárgájával, sajttal, dijoni mustárral, szerecsendióval ízesítve), mivel azonban én reggeliként és nem ebédként szeretem felszolgálni, én egész egyszerűen majonézzel (esetleg mustárral) kenem meg a kenyérszeleteket besamel helyett.
A croque monsieurnál pedig már csak fél fokkal macerásabb a croque madame, ami annyiban más, hogy van a tetején egy buggyantott tojás, ami a képzett szakácsoknak sem feltétlenül ujjgyakorlat, úgyhogy én, a nagy amplitúdóval remegő kezemmel meg sem próbálom.
(A forrásban megadott linkeken az igazi verzió van besamellel, akit érdekel.)

A croque monsieur egy kutyaközönséges sonkás, sajtos, melegszendvics kigyönyörűzve, ahogy én mondani szoktam (annak ellenére is, hogy ilyen szó nincs). Azzal gondolom nem árulok el nagy titkot, hogy francia. Eredetileg egy picit édeskés, briósra hajazó kenyérrel készül, emmentáli és gruyere sajtokkal. Sok magyar nyelvű recept hangsúlyozza, hogy trappista eszünkbe se jusson. Nos, én ma reggel kb. negyedjére készítettem ezt reggelire, most először trappistát is használtam. Lehet, hogy nekem van túl kifinomulatlan, proli ízlésem (vállalom), de nekem eddig ez ízlett a legjobban, pedig külön el kellett mennem érte a boltba, mert háromféle sajt volt itthon, egyik se trappista. 

A paleo érdeklődésű Mamihami ebből a körből is kimarad, az aprónép viszont eddig oda van érte, úgyhogy a mennyiségeket egy apukára és három kölyökre adom meg.

HOZZÁVALÓK
  • 3 nagy szelet kenyér félbevágva (ha jól számoltunk ez 6 fél szeletre jön ki - lényeges, hogy viszonylag vastagabb szeletek legyenek, a papír vékonyságú toast kenyér nem jó, mert elázik/szétsül/stb.)
  • 3-4-5 "szelet" sajt per szendvics (érdemes legalább kétfélét kombinálni)
  • 2-3 szelet sonka per szendvics
  • vaj
  • dijoni mustár vagy majonéz avagy persze a besamel
  • 1 gerezd fokhagyma (ez opcionális és nem is autentikus - de finom)

ELKÉSZÍTÉS

A fél szelet kenyereket enyhén megvajazom, és serpenyőben megpirítom mindkét oldalát. A megpirított kenyérszeleteket bedörzsölöm a fokhagymával (ld. még: fokhagymás pirítós), majd elkezdem az összeállítást.
Veszek egy szelet kenyeret és vékonyan megkenem a mustárral (vagy majonézzel vagy besamellel). Jön az első réteg sajt. Én eddig emmentálival, gaudával, cheddarral és trappistával próbálkoztam. A cheddar az új szerelmem, az mindig van benne, ma a trappista ment mellé, legutóbb a gauda. A hozzávalóknál azért raktam idézőjelbe a szeletet, mert cheddarból mindig tömböset veszek és reszelem, de ma a trappistát is reszeltem bele.
Tehát egy réteg sajt (kétféle sajtból), majd jön rá a 2-3 szelet sonka. A sonkákat igyekszem úgy belerakni, hogy ne nagyon lógjon ki a széle a kenyérszelet alól, mert én nem szeretem, ha megpirul a sonka széle. Más viszont lehet, hogy pont ezt szereti, úgyhogy bajnak végül is nem baj.
A sonkára újabb emberes adag sajt réteg, majd a tetejére jön a szintén valamivel megkent fedőkenyér.
A fedőkenyér tetejére pedig újabb -immár óvatosabb méretű- sajtréteg.
Íme:

Ugrunk a sütőbe!
A sütőt közben bedurrantottam maxra (ez nálam 250 fok), ha felforrósodott, betolom a szendvicseket. Addig sütöm, amíg valami hasonlót nem látok (sütőtől és szendvics mérettől függően ez 10-15 perc lehet):

Muy Macho!
Zseniális az illata. Hát még az íze!

Mint oly sok minden egyébnél, itt is igaz a tétel, hogy nem szabad túlmisztifikálni a dolgot. Neki kell állni, és csinálni kell. Aztán ha valami nem az igazi, legközelebb megpróbálni módosítani rajta. Hajrá!

Forrás:


1 megjegyzés:

rachaelpaden írta...

A freebie at Slots88 - Casino Slot Machines - JTGHub
Play at Slots88 with 하남 출장안마 JTGHub! Grab 아산 출장안마 the 고양 출장샵 best 남양주 출장마사지 Free Slots on Mobile or PC! 나주 출장안마 - Casino Slot Machines from Slots77!