2009. szeptember 2., szerda

Csirkeragu zöldségekkel

Máté mandulagyulladás-sorozatában már a 6.-nál tartunk, viszont a gyerekorvosunk talált egy csodás fül-orr-gégész doktornénit az eddigi tehetetlen helyett, aki mélyebb okok után kutat, első menetben szeretné kizárni, hogy nincs-e esetleg felszívódási zavara, ami immungyengeségét indokolhatná.
Mivel a tej a fő gyanúsított, már a gasztroenteorológiai kivizsgálás előtt megpróbáltuk elhagyni, és azt kell mondanom, bármi legyen is a vizsgálat eredménye, az állandóan ekcémás bőre pár nap alatt kitisztult, így azt hiszem, amíg a mandula-ügyleten túl nem esünk, mindenképpen tejmentesen élünk majd, bár ennek kivitelezése egyenlőre még eléggé ijesztőnek tűnik számomra.

Ami ebből valójában ide tartozik, az az, hogy mostantól megszaporodnak majd a tejmentes receptek, nehéz szívvel, de jó reményekkel vágunk bele a diétába.


Csirkeragu zöldségekkel

Hozzávalók: 6 csirkecomb kifilézve és felkockázva, 1 nagy cukkini, 2 pritaminpaprika, só, bors, pirospaprika, római kömény, borsikafű, 2 dl házi paradicsomlé vagy egy kis doboz sűrítmény
Elkészítés: A paprikát kis csííkokra, a cukkinit fél körcikkekre darabolom, olívaolajon nagy lángon ropogósra sütöm, majd kiveszem a lábasból és félreteszem.
A megmaradt olajat felforrósítom (ha kell, pótlom), rádobom a húst és fehéredésig pirítom. Megszórom 2 kávéskanál pirospaprikáva, összepirítom, majd egy evőkanál liszttel, ezzel is összeforgatom.
Felöntöm paradicsomlével és annyi vízzel, hogy ellepje. Sózom és fűszerezem ízlés szerint.
Kis lángon fedő alatt addig főzöm, míg a hús teljesen megpuhul, ha kell, pótolom alatta a folyadékot.
Amikor a hús puha, beledobom a zöldségeket és pár perc alatt összefőzöm.
Ezúttal kukoricás rizzsel tálaltam.

21 megjegyzés:

Icus írta...

Jobbulást kívánok Máténak. Nagyon örülök, hogy újra itt vagy. Várjuk a recepteket.

Névtelen írta...

Amióta nálunk (nálam) kiderült a lisztérzékenység, nagyon elmerültem a témában, és tényleg vannak bizonyos ételek, amik ilyen kicsiken nagyon durva dolgokat tudnak okozni áttételesen.
A jóhír viszont az, hogy sok esetben kinövik, megerősödik az immunrendszerük a diéta hatására.
A tejmentes diétát tartani a gluténmenteshez hasonlóan nagyon nehéz, de megéri, ha van eredménye. És mint mindent, ez is meg lehet szokni, sok türelemmel, odafigyeléssel.
Bocsánat, ez most lehet, hogy észosztásnak tűnik, de bátorításnak szánom, nagyon sokan küzdenek hasonló problémákkal, nem vagytok egyedül.
Szóval kitartás, és jobbulást kívánok Máténak, az én lányom is annyi idős, mint ő.
malna

trinity írta...

Jobbulást Máténak!
Szerintem a tejmentes diéta talán valamivel egyszerűbb lesz, mint a lisztérzékenységnél betartandók...Nem mondom, hogy pillanatok alatt megszokható-de azért nem jár annyi nehézséggel véleményem szerint.

VOKinga írta...

Icus, Trinity, köszönjük a jókívánságot!

Malna, dehogy tűnik észosztásnak, nagyon jó, hogy írtál.
Egyenlőre biztosat semmit nem tudunk, jövő hét közepén lesz vizsgálat. Jelenleg mindent ennie kell, nehogy azért adjon rossz eredményt a kivizsgálás, mert nem volt allergén a szervezetében.
A gluténérzékenység tényleg a legnehezebb lehet az összes közt, bár az alapján, amit olvastam róla, nem tartom valószínűnek, nincs erre utaló jellegzetes tünet. Az állandó ekcéma, híg széklet, mandulagyulladások viszont utalhatnak tejfehérje érzékenységre. Szörnyű, de már inkább örülnék, ha kiderülne a gond, mint hogy tovább tapogatózzunk sötétben. :(
Nálad hogyan derült ki? A kicsi lányod nem örökölte? A család Veled tart, vagy külön étrended van?

siccike írta...

Hát, akkor ti is a "csapatban"...:( Akárhogy is, a tejfehérje fogyasztása felerősít, és gyakran okoz sorozatos hurutos megbetegeédseket. Mi most tartunk a fél évnél a teljes tejmentes diétában. Nem mondom, hogy könnyű, de akár rosszabb is lehetne... Hurutos megbetegedés viszont azóta egyik gyereknél sem volt, sőt a 11 hónaposunk 10 hósan lett először náthás születése óta, és ez sztem tuti összeüffésben van azzal, h. a terhesség és szoptatás alatt sem ettem/eszek gyakorlatilag tejterméket...

Névtelen írta...

Szia Anita vagyok! Az én kisfiam is laktóz vagy is tejcukor érzékeny na meg tojás is.Én is megijedtem mikor kiderült nála az érzékenység, hogy ezután miként fogok főzni külön neki de az lett a baj,hogy mindig a miénket kívánta meg az övét pedig meg sem ette de ez nem volt jó neki mert igy nem tudtuk tartani a diétát.Így maradt a hagyományos főzés csak a tejet laktóz mentesre cseréltem és amibe kelett azt tettem bele a kakaónak pedig a tápszert használtam amit a doktornő felírt, a tápszerrel nem szeretek főzni pedig lehetne.Tejtermékek közül a Pannónia sajtot használtam a joghurtok közül pedig az Actíviát.BOCSÁNAT, hogy ilyen sokat írtam remélem kiderült,hogy mire vagytok érzékenyek és hátha hasznát tudod venni az én tapasztalatomnak is.JOBBULÁST kívánok a kisfiadnak, nagyon szeretem a blogodat minden jót nektek.

VOKinga írta...

Siccike, én is úgy vagyok vele, hogy mivel egyetlen hét alatt láttam a tejtermék-mentesség pozitívumait, ezt a diétát akkor is tartani fogom, ha nem igazolódik be, addig mindenképpen, amíg ez a mandulagyulladás-sorozat meg nem oldódik.

Anita, mi egyenlőre minden tejterméket elhagyunk, mert a gyanúm tejfehérje-érzékenység.
Én is azt hiszem, hogy nagyrészt vele kell tartanunk a diétában, nekem nincs is szívem olyasmit megenni, amit ő is szeret, de neki nem szabad. :(
Ti éreztek jótékony hatást a diéta megkezdése óta?

Névtelen írta...

Szia Anita vagyok! Mi már több mint egy éve tartjuk a diétát és most kezd nála javulás lenni de Szeptember végén kell viszamenni a doktornőhöz és majd kiderül a tesztekből amit akkor csinál,hogy meddig kell tartani még.Én csak attól félek,ha vissza térünk a rendes dolgokhoz akkor megint kialakul nála.

Névtelen írta...

Szia Kinga! Először is, mielőbbi gyógyulást!
Nekem az ikrek voltak hasonlóan érzékenyek a tejre, éppen akkor derült ki amikor áttértünk a homeo-mániára, akkor váltottunk a homeopátiás gyerekdokira, aki leállította a kispasikat a tejről, a homeocuccolás már csak a desszert volt. És boldogan jelentem kinőtték!
Manapság, amikor kicsit zizzent napjuk van, előfordul, hogy 6-7 deci tejet is megisznak "Mert szomjasak" szegények (és úgy látszik nem találják a vízcsapot!), és meg sem kottyan nekik.
Mi anno rászoktunk a reggeli csalánteára mézzel (ittuk kb 5-6 évig majd le is szoktunk róla lustaság miatt, és mert a fiúk valamikor közben kinőttek a tej-intoleranciájukat) és tényleg jó volt az egész család közérzete, meg nem is hiányzott. Nálunk annyi előjele volt azért a dolognak, hogy amikor még szopiztak (9 és fél hónapig), ha én tejet ittam véletlenül, ők nyugtalanabbak lettek. Úgyhogy 2 hónapos koruktól nem ittam tejet... esetleg véletlenül :)
Szorítok, hogy Nektek is maximum ilyen lightos dolog legyen csak! majd írj, ha tudsz bővebbet!

Zsuzsi

VOKinga írta...

Anita, mennyire esett nehezetekre tartani a diétát? Ha a legtöbb esetben megvan a jó helyettesítő, talán nem is muszáj vissztérni.

ZsuKa, köszönöm, hogy gondolsz ránk. Én is szívesen kiegyeznék már inkább ezzel, bár sok dolog hiányzik, de érezhetően jót tesz tejmentesség, nem csak Máténak.
És képzeld, az új doktor nénink egyben homeos orvos is (véletlen), nagyon jó dolgokat kaptunk tőle. :)

Névtelen írta...

Ennek nagyon örülök! Szerintem nagyon jól ki lehet a homeoval egészíteni a hagymányos orvoslást (ha éppen nem kiváltani... ), remélem Nektek is megtetszik majd!

HJuice írta...

Kedves Kinga!

Most olvasom, hogy min mentek keresztül. Van egy kedves dúlatársam, aki hasonló cipőben jár a lányaival, és blogot is vezet a témáról - cikkekkel, saját tapasztalatokkal, néha receptekkel. Olvass bele, hátha találsz valami hasznosat, vagy vedd fel vele a kapcsolatot, ha érdemesnek látod (hivatkozz rám nyugodtan)! A blogját itt találod:

http://tejmentes.blogspot.com/

Máténak pedig további jobbulást!

Névtelen írta...

Szia Anita vagyok!Nekünk nem esett nehezünkre tartani a diétát sőtt mióta nem fáj a hasa azóta elkezdett hízni, most meg azért is kell oda figyelni hogy ne hízzon tovább.Engem is érdekelne a homeopátiás dolgok ezzel kapcsolatban ha megkérhetnélek néha irj róluk egy kicsit.Nagyon köszönöm!

Névtelen írta...

Szia Anita vagyok!Nekünk nem esett nehezünkre tartani a diétát sőtt mióta nem fáj a hasa azóta elkezdett hízni, most meg azért is kell oda figyelni hogy ne hízzon tovább.Engem is érdekelne a homeopátiás dolgok ezzel kapcsolatban ha megkérhetnélek néha irj róluk egy kicsit.Nagyon köszönöm!

Névtelen írta...

Szia Kinga!
Nálam szülés után jött ki a gluténérzékenység nagyon durván, de egy egyszerű vashiány is tünet lehet, sőt vannak tünetmentes betegek is, akiknél vmi trauma hatására felnőttkorban előjön. ld. szülés.
Nálatok nem ez a gond, csak azért hasonlítottam össze a két dolgot, mert a szigorúan vett diétában semmi olyat nem szabad enni ami "nyomokban tartalmazhat..."
Szóval ilyen szemmel a tejmentes diéta is nagyon nehéz, bár itt azért könnyebb a tejet kiváltani mással, úgy, hogy tényleg észre sem lehet venni.
Nálunk az vált be, hogy mivel én főzök, alapvetően gluténmentesen főzök, de a kenyér, tészta, ilyenek kétféle van.
A lányom eddig tünetmentes, de mivel heteken belül jön a tesó, szűrni fogják őket, hogy egyáltalán örökölték-e.
Nálunk a legnagyobb probléma, hogy a tágabb család nem tudja teljes mértékben felfogni, hogy mi is ez, szóval résen kell lennem egy családi ebédnél. :)

Kívánom, hogy hamar kiderüljön, hogy mi is a baj, és Máté minél előbb rendbejöjjön. Közben magamban azon dühöngök, hogy ha nem találsz jó orvost, akkor talán hónapokig szenved szegény gyerek.

málna

Apa írta...

@Anita

Az csak a legkisebb gond, hogy még hónapokat szenvedhetett volna. A régi helyen simán kiírták mandulaműtétre 3 hónappal későbbre (ennyi a várakozási sor), azzal az aprósággal különösebben nem törődve, hogy addig még kb. 3-4 betegségen túlesik. (Most is éppen benne vagyunk a hetedikben, mivel a csütörtöki vizsgálat miatt le kellett állítani a diétát, meg a mindenféle szereket is -> le is betegedett). Eleve mi csak azért kezdtünk másik orvos után nézni, mert nem akartunk 3-4 hónapot ölbe tett kézzel várni.

Viszont az én hátamon még most is feláll a szőr attól, hogy az új orvos szerint a betegségek miatt olyan állapotban van az immunrendszere, hogy jó eséllyel már az altatásba is belehalhatna egy ilyen műtétnél.
Ilyesmire hogy a viharba nem gondolt a másik orvos?? Aki ráadásul gyerek fül-orr-gégész szakorvos. Lazán megműtötte volna.

Arról nem is beszélve, hogy ha beigazolódik ez az allergia gyanú, akkor ha túl is éli a műtétet, akkor az lett volna a szitu, hogy mandula hiányában a következő gyulladás már mehetett volna a tüdejére, vagy máshova.
Eszem megáll.

Apa írta...

Ja bocs, Málnának akartam címezni a választ :)

Névtelen írta...

És ez vajon tudatlanság vagy nemtörődömség az orvos részéről? Nem is tudom, melyik a rosszabb. Elképesztő.
A kettő kombinációja meg egyenesen tragikus.
Megáll az eszem, hogy futószalagon küldik a gyerekeket mandulaműtétre, miközben a esetek nagy részében teljesen más áll a dolog hátterében.
Na, nem is folytatom, kitartást nektek.
Ha meglesznek az eredmények és el tudjátok kezdeni rendesen a diétát szerintem rohamosan fog javulni az állapota.
Minden jót nektek.
málna

Apa írta...

Kénytelen vagyok tompítani meglehetősen éles vélemény nyilvánításomon. Beszélgettem a hétvégén egy volt gimis barátommal, akiből gyerekorvos lett, az egyik klinika intenzív osztályán dolgozik.
Nos ő egyáltalán nem tartotta annyira Istentől elrugaszkodott ötletnek, hogy a korábbi helyen műteni akarták Mátét. Arról, hogy az immunrendszere miatt bírná-e a műtétet, annyit mondott, hogy csak arra kellene nagyon vigyázni, hogy ne pont akkor műtsék, amikor éppen beteg, de két betegség között (még ha csak 2 hét is az), szerinte indokolt esetben meg lehet műteni.

Mivel nagyon megbízok a srácban, én mindebből annyit szűrök le, hogy ezek szerint orvosi berkeken belül is ahány ház, annyi szokás. Ennyit számíthat, hogy ki, hol, kitől tanulja a szakmát. Ez persze különösebben nem nyugtat meg engem, sőt, én továbbra is örülök annak, hogy az új orvosunk először alaposabban utána akar járni a dolognak (azt végülis ő sem zárta ki, hogy a végén esetleg mégis ki kell venni a manduát), de legalább abban kicsit megnyugodtam, hogy akkor ezek szerint mégsem feltételenül "tudatlanságról vagy nemtörődömségről" volt szó az előző orvosnál. Egyszerűen ő egy másik iskolát képvisel.

Hát legyen itt okos az ember ... ha tud.

VOKinga írta...

Anita, homeos dolgokról nem vagyok avatott írni, hiszen csak most próbálkoztunk néhánnyal, amikor már minden kötél szakadt, de az biztoosan érzékelhető, hogy működnek, még ha egészen máshogy is, mint a hagyományos szerek. Írt ide megjegyzést ZsuKa is, javaslom, őt kérdezd ezekről. Mi jelenleg Lymphomyosot-os (nyirokrendszer tisztítására), Euphorbiumot (bélrendszer) és Echinaceát (immunrendszer stimulálása) használunk. Nálam nagyon beváltak a homeos fájdalomcsiééapítók is.

HJuice, ismerem a blogját, nála találhatók magyar nyelven a legegzaktabb ismeretek a tej-allergiáról, fel is vettem a kedvenceim közé.

Névtelen írta...

Szia Anita vagyok! Köszönöm a válaszod meg fogom nézni a blogot.És javulást kívánok a kicsi Máténak,nagyon tetszik a cékla recepted ki fogom próbálni.