Az én Segítsütim: Csokis-mentás és zöld teás vajas keksz

Elsőre jót derültem, amikor dr. Szondy Máté pszichológus a Mesterkurzus boldogságról szóló előadásában praktikus tevékenységeket nevezett meg, melyekkel bárki könnyedén növelheti a boldogságszintjét. A "Hogyan legyünk boldogok/sikeresek/gazdagok..." típusú kis könyvecskéket messze elkerülöm a könyvesboltban, a nevesebb pszichológusok viszont ritkán szállnak le az elmélet magaslataiból.

Aztán jobban végiggondolva rájöttem, hogy a teória szintjén számtalanszor felmerül bennem, hogyan lehetnénk boldogabbak, de ennél tovább általában én sem jutok, olyan nehéz a mindennapi élet szintjére lehozni ezeket a szép elméleteket.

És mivel senkit nem akarok megfosztani a lehetőségtől, hogy boldogabb legyen, megosztom veletek ezeket a mindennapi kis praktikákat:

1. Rendszeres testmozgás. Lányok, nektek feltétlenül a hastáncot javaslom! :) Fiúk szabadon választhatnak.

2. Legyenek megvalósítható, nem túl távoli céljaink. Hmmm, ez se nagy ördöngősség... Olaszul még nem tanultam meg -ez legyen mondjuk távoli cél-, de három törpe mellett már egy szépen kivikszolt kádért is büszkén veregetem meg a saját vállamat. Ti azért biztosan kitaláltok jobb célokat is!

3. Ápoljuk szociális kapcsolatainkat. Ehhez mit tehetnék hozzá? Mondjuk ápoljuk szociális kapcsolatainkat sütizés közben? :)

4. Apró jócselekedetek, amikről más nem tud.

Na erre az utolsóra szeretnénk most ötletet adni nektek a Segítsüti adománygyűjtő akcióval. :) Sőt, mindjárt meglátjátok, hogy a boldogságreceptek felsorolását megspékeljük egy 5. ponttal, amit a pszichológus kifelejtett, de ti biztosan nem vitatjátok: ez pedig a sütievés. Bennem csak úgy rohangásznak a boldogsághormonok egy jó sütitől!

Íme hát a nagy lehetőség:

Immáron harmadjára indul útjára a Segítsüti névre hallgató jótékonysági akció, amely egy évvel ezelőtt egy anyaotthon kis lakóit, ez év tavaszán pedig két hazai koraszülött osztály még apróbb manóit támogatta. Rengeteg lelkes támogatónak köszönhetően ebben a két intézményben nem rideg kórházi körülmények között, hanem barátságos babaszobában vészelhetik át a családok ezt a nagyon nehéz időszakot.

A koraszülött osztályok helyzete sehol sem rózsás, segítenivaló akad bőven, ezért a mai napon kezdődő 3. Segítsüti ismét a legapróbbakról szól: ezúttal a budapesti I. sz Gyermekgyógyászati Klinika és a szegedi kórház koraszülött osztályainak helyzetét hivatott javítani minden beérkező adomány.

Hogyan segíthetsz?

27 gasztroblogger -köztük én is- felajánlunk egy-egy sütit, melyre 4 napon át -szept. 17. és 20. között- lehet licitálni. Természetesen a fotókon látható sütiktől már mi kerekedünk vígan, de a friss sütés a licitek győzteseié lesz! :)

Készülnek csodaszép sütifüzetek is, bennük a receptekkel, az ezek megvásárlásából befolyó összeg is a kórházakat támogatja majd.

És ez még nem minden!

A naponta frissülő Segítsüti honlapon mindenről tájékozódhattok, ott látható az összes felajánlott sütemény és ott lehet licitálni is.

Most pedig jöjjön az én sütim.

Sokmindenről le tudnék mondani az életben, de a csokiról, a teáról és a kávéról semmiképpen sem. Ezek az én apró kis boldogságaim. Az első kettőt alakítottam nektek keksz formájúvá, nagyon-nagyon finom kekszekké. És hogy mi lesz a harmadikból? Az maradjon meglepetés.

Csokis-mentás és zöldteás vajas keksz

Hozzávalók a csokis-mentáshoz: 1 csésze liszt, 1/2 csésze vaj, 2 tk holland kakaópor, 1/4 csésze porcukor, 1 nagy csipet só, 1/2 tábla jó minőségű étcsokoládé, 1 kis csokor menta, 1 ek kristálycukor

Elkészítés: A mentaleveleket összeaprítom, majd mozsárban a kristálycukorral együtt péppé töröm. Az csoki kivételével az összes hozzávalót késes robotgépben tésztává állítom össze, a durvára darabolt csokit kézzel gyúrom bele. Hengerré formázom, fóliába tekerem és 1 órára hűtőbe teszem.

Ezután ujjnyi karikákra vágom és 180 fokra előmelegített sütőben 12 perc alatt megsütöm.

Hozzávalók a zöld teáshoz: 1 ek jó minőségű zöld tealevél, 1 csésze liszt, 1/2 csésze vaj, 1/4 csésze porcukor, 1 nagy csipet só

Elkészítés: A zöld teát mozsárban porrá töröm. Késes robotgépben az összes hozzávalót tésztává állítom össze. Hengerré formázom, fóliába tekerem és 1 órára hűtőbe teszem.

Ezután ujjnyi karikákra vágom, a karikákból vékony pengéjű késsel leveleket vágok, vízbe mártogatott fogpiszkálóval megmintázom a levél erezetét.

180 fokra előmelegített sütőben 12 perc alatt megsütöm.

A végeredmény mindkét esetben illatos, omlós, csodafinom.

Kukorica-curry tarhonyával

Apa ma nem otthon dolgozott, hanem konferencián volt. Az ilyen alkalmakat ki szoktam használni arra, hogy olyasmit főzzek, ami egyébként őellene elkövetett merényletnek minősülne. Nem mintha nem enne meg hősiesen szinte mindent, amit elétálalok, de a tarhonyát szívből úúúútálja, nekem meg nagy kedvencem. Úttörőgombóc ügyben a gyerekek az én oldalamon állnak, így az iskolában és oviban levőkre is gondoltam a mennyiségnél, hiszen annyira jó sosem lehet a menzakoszt, hogy hazaérve ne az legyen az első érdés: "ti mit ebédeltetek itthon?"

Mégis vacsorára már csak kóstolóba maradt a curryből a törpéknek, mert apa gyorsabb volt és bekanalazta -megbocsátották persze, nekik úgyis a tarhonya volt a lényeg.

Az ételről még annyit, hogy kukoricából érdemes biztos minőséget választani (nálam ez mondjuk a Bonduelle), mert a névtelenek néha ehetetlen kemények tudnak lenni. A főzési időkre érdemes odafigyelni, a kukorica a túlfőzéstől is megkeményedhet.

Curryporból én csak a gyerekek miatt használom a Kotányit -ami egyébként szerintem nagyon sok jóindulattal nevezhető csak curry-nek-, mivel a rendes becsületes madras curry számukra még nagyon erős. A kettőből keverem ki a gyerekbarát verziót.

Kukorica-curry tarhonyával

Hozzávalók: 40 dkg mirelit csemege kukorica, só, 1 púpozott tk Kotányi curry, 1 púpozott kk madras curry, 1 gerezd fokhagyma, 1/2 kk római kömény,  szerecsendió, 1 tk keményítő, 2 dl tejszín, 30 dkg tarhonya, olaj

Elkészítés: A tarhonyát olajon világosbarnára pirítjuk, majd felöntjük forró vízzel, sózzuk, és megfőzzük.

Amíg fő, elkészülünk a curry-vel is.

Ehhez a kukoricát wok-ban vagy serpenyőben, kevéske olajon, a tűzhely legméretesebb gázrózsáján közepes lángon hagyjuk felengedni. Amikor már nem fagyos és a kiengedett nedvesség is elpárolgott alóla, rászórjuk a fűszereket a szerecsendió kivételével és rányomjuk a fokhagymát, megsózzuk és nagy lángon 1 percig összepirítjuk. Ezután alacsonyra vesszük a lángot és pici vizet aláadagolgatva a kukoricát puhára főzzük -ha jó minőségű kukoricát kaptunk, ez nem fog tovább tartani 2-3 percnél.

Rászórjuk a keményítőt és összekeverjük, majd felöntjük tejszínnel. Ráreszelünk egy kevés szerecsendiót. Ezután már csak összeforraljuk, kb. 1 perc alatt szépen besűrűsödik majd.

Lehet tálalni!

Segítsüti

Szeptember 17-én, vagyis röpke 5 nap múlva indul az őszi sütiárverés!

Az adományokat ismét a legapróbbak kapják: egy budapesti és egy szegedi koraszülött osztály és miniatűr pácienseik.

A részletekért KATT a Segítsüti honlapjára!

Rózsaszín kacsamell aszúban sütve

7 évnyi kisvárosi létezés után is rendszeresen neki tudok keseredni a húsbolt kínálatán. A tulajdonos egy tündér, de ez vajmi kevés tud lenni, ha még annak is örülni kell, amikor egyáltalán májat vagy zúzát kap az ember... Egy szép közepesen átsütött marhaszelet után például már hónapok óta sóvárgunk.

Általában kész tervekkel vágok neki a bevásárlásnak, de mindig kell egy csomó mentőötlet is a tarsolyba a "mi van, ha nem kapok ......t" eshetőségére.

Ezek után egy héttel ezelőtt zárva találtam reggel a boltot, a feliratot lemosta az eső... Morcosan zarándokoltam át a síneken túlra, mert hús nélkül családom némely tagjai nem tudnának létezni. Itt ért a meglepetés, hogy ha nem is bőséges, de az megszokottnál sokkal izgalmasabb kínálatot találtam.

Így aztán keddenként mostantól mindenféle kacsarészekkel lehetek boldogabb. És boldog is vagyok, nagyon! :)

Egyébként totálisan megdöbbentem, amikor konstatáltam, hogy a kacsamell sokkal olcsóbb a combnál. Rá is kérdeztem, és a válasz tulajdonképpen kézenfekvő volt: az emberek nem veszik, mert nem tudják elkészíteni. Valóban, a Kistücsökben is rákérdezett a pincér, hogy egészen biztosan rózsaszínre sütve kérem-e. (Gondolom, megesett egyszer-kétszer, hogy visszaküldték, mert "nyers".)

Ha csak egyetlen húsfajtát ehetnék mostantól egész életemben, egészen biztosan a kacsamell lenne az. Rózsaszínre sütve egyszerűen tökéletes.

Rózsaszín kacsamell aszúban sütve

Hozzávalók: 1 kacsamell, 1 kk dijoni mustár, 1 tk méz, 8 ek tokaji aszú, só, bors, egy kis csokor kakukkfű

Elkészítés: A kacsamellet lefilézzük, a csont mellett vezetve a kést 2 szép darabot kapunk. Levagdossuk róla a nagyobb zsírokat és a bőrt bevagdossuk "kockásra".

Mielőtt hozzáfognánk a sütéshez, kezdjük el előmelegíteni a sütőt 200 fokra.

A szobahőmérsékletű mellet mindkét oldalán sózzuk, borsozzuk. Egy jó minőségű serpenyőbe kevés olajat öntünk és a tűzhely legnagyobb rózsáján nagy lángon forróra hevítjük.

A sercegő olajon előbb a bőrös, majd a másik oldalt is 20-25 másodpercig sütjük. Nem konyha- és emberbarát tevékenység, iszonyúan köpködni fog, kötény mindenképp legyen rajtunk. Ezután lecsavarjuk a lángot, valamivel a közepes erősség alá, és mindkét oldalán 4-5 percig sütjük a húst. Mikor készen vagyunk, érezhetjük, hogy lenyomva még nagyon rugalmas.

Ekkor egy kis tepsi vagy cseréptál aljára szórjuk a kakukkfű felét, a húst bekenjük a mustárból, mézből és aszúból kavart páccal és a tálra fektetjük, rászórjuk a maradék kakukkfüvet. Használjuk fel az összes pácot, a nagy része szépen meg fog majd állni a bőr kockái között.

Toljuk a 200 fokra előmelegített sütőbe és süssük 10 percig.

A sütőből kivéve néhány percnyi pihentetés után tálalható.
(Legközelebb annyit változtatok még az elkészítésen, hogy a megsült kacsamellet bőrös felével visszarakom fél percre a serpenyőbe a saját forró zsírjára, hogy a bőr még ropogósabb legyen.)

Kistücsök Étterem, Balatonszemes

Megtaláltuk az igazit!!!

Jövőre, ha Zamárdi környékén járunk, nem fecséreljük többet az időnket éttermek próbálgatására, inkább minden olyan lehetőséget, amikor eljuthatunk étterembe, a Kistücsök étlapjának feltérképezésére fordítunk majd.

Nagy várakozással mentünk, most pedig alig várjuk, hogy újra mehessünk.

Figyelmeztetek mindenkit, ez a bejegyzés egyhangú lesz: ódákat fogok zengeni.

Ha Zamárdi irányából az autópályán közelítjük meg, helyenként gyönyörű kilátás nyílik a Balatonra, különösen szép a Kőröshegyi völgyhíd és környéke, mely jelenleg kis országunk leghosszabb viaduktja.

Az étteremnek helyet adó épület komoly múltra tekint vissza, a múlt században postakocsik lóváltó helye volt, később egy a sok balatonmenti vendéglátóhely körül -apósom többször járt ott abban az időben, csodálkozott is, miért vágyunk mi annyira oda, akkoriban még egyszerű kis csárdaszerűség lehetett.

Mivel hűvösre fordult az idő, a kellemes kis kerthelyiség most üres volt: belülről a hely egyszerű, magyaros, a legtöbb magyar kisvárosban találni hasonló küllemű éttermeket, épp csak annyi különbséggel, hogy itt nem voltak csiricsáré képek, se trófea meg a tulajdonos mindenféle személyes kis emléktárgyai kiaggatva a falra. Gondolom, az, hogy a helyet meghagyták nagyjából olyannak, amilyen eredetileg volt, azt hivatott sugallni, hogy itt hazai ízeket próbálgathatunk -kicsit átgondolva. Én nagyon szerettem, hogy nem flancos, hipermodern külsővel hívja fel a figyelmet arra, hogy itt gasztronómiailag nagyon mást kaphatunk, mint amit kis hazánkban megszokhattunk -itthon, pár utcányira tőlünk itt egy fantasztikus szakértelemmel, minimalista stílusban berendezett szépséges étterem, de ezzel nagyjából minden jót el is mondtam róla.

Én 2 nappal korábban asztalt foglaltam, jól tettem, mert a féldélben érkezve még szinte üresen talált étterem rövidesen csurig megtelt.

Szerettem a pincéreket is, akik nem csak udvariasak és figyelmesek voltak, de még a konyhára is elmentek, hogy a kotnyeles vendég kérdéseire válaszolni tudjanak: nemcsak azt tudtam meg, milyen tejtermék van a kovászosuborka-levesben, hanem például hogy honnan érkezik a rebarbara és az édeskömény...

Na de jöjjön az étek:

Ízelítőként kacsapástétomot szolgáltak fel rebarbaralekvárral, főleg az utóbbi édes-savanykás vaníliás íze nyűgözött le minket.

Előételként én kovászosuborka-krémlevest ettem, Tomy préselt malacfejhúst marinírozott hagymákkal. A leves egyszerű volt és nagyon frissítő, tulajdonképpen az uborka leturmixolva, csak egy leheletnyi tejszín oldotta a fanyarságot -maradandó élmény, egy a sok reprodukálni valóból. A malacfejet tulajdonképpen prémium disznósajtnak is titulálhatnám, aki a jóféle disznósajtot szereti, ezért rajongani fog, különösen a hagymákkal kiegészítve.

Főételként Tomy mustáros szarvasragut evett borsikafüves erdei gombákkal, én rózsaszín kacsamellet káposztalekvárral, salottás burgonyapürével. A szarvas vajpuha volt, visszafogottan mustáros, többféle apróbb erdei gombával, nem különösebben újszerű, de nagyon jól elkészített étel. A burgonyafánk mennyei, itthon még sosem csináltam, mostantól fogok. A kacsamell belül puha, rózsaszín, a bőre ropogós, úgy, ahogy a nagykönyvben, minden nap meg tudnám így enni. A vöröskáposztából készült köret volt a legizgalmasabb, fahéj volt benne, azt gondolom: eszembe nem jutott volna a kettőt párosítani, most viszont másra sem tudok gondolni. A salottás burgonyapüré szintén újszerű köret számomra, nagyon finom ízkombináció, talán egy kicsit kevésbé lisztes típusú burgonyából még jobb lett volna.

Desszertként és máglyarakást ettem, Tomy kávékrémet házi csokoládéfagylalttal. Ha az a nyavalyás kávékrém nem a Tomyjé lett volna, tökéletesen boldog lehettem volna a máglyarakásommal, ami nem a hagyományos egybesült fogás volt, hanem teljesen újraértelmezve, rétegenként összerakva -sokkal finomabb volt, mint az eredeti. Viszont a kávékrém, az annyira tökéletes volt, hogy csak überhiperlatívuszokban tudok róla beszélni. Nem tudom, mi mindenből rakták össze -bár tudnám!-, ha arra jártok, kóstoljátok meg.

A legtöbb fogás után vigyorogtunk, mint a tejbetökök, mindegyik adott valami pluszt, kedvem lett volna azonnal a konyhába rohanni és megpróbálni létrehozni valami hasonlót. A fantázia nem hiányzik az étterem séfjéből, az biztos.

Az adagok mérete meglepett minket: pukkanásig jóllaktunk. És a 12ezer pénz, amit mindezért fizettünk, nagyon visszafogott összeg annak fejében, amit érte kaptunk.

Azóta bevettem a megvalósíthatatlan álmaim közé, hogy kuktáskodhatok és elleshetek ezt-azt a Kistücsök konyhájában. (Ígérem, nagyon szorgos és nem kevésbé konyeles kukta lennék! :)
(Kép: diningguide.hu)


Az étterem tulajdonosával készült riportot olvashattok a Plastik media blogon.