12:30 körül jártunk, épp leraktam magam elé az asztalra a tányéron gőzölgő ebédem, amit az imént dobtam össze (mustáros karaj szeletek frissen sütve, sült gombával), pompás illata volt. Kezembe vettem az evőeszközöket ... amikor megcsörrent a telefon. Petya volt az:
- Mit szólnál, ha ennénk egy Wellington bélszínt? 5 percre vagyok tőled, mindjárt ott vagyok, és fölveszlek.
