2009. július 7., kedd

Kókuszos meggydzsem

Őszintén bevallom, a hetekig tartó éjszakai meggybefőzés rendesen kiölte belőlem az alkotni vágyást, nem terveztem semmi szokatlant készíteni belőle, csak lekvárt, szörpöt és befőttet. Aztán mégsem bírtam ki.
Kicsi Vú miatt párosítottam először a meggyet kókusszal egy levesben, és teljesen meggyőzött. Így amikor megláttam ezt a receptet Kaldeneker Györgynél, egyértelmű volt, hogy az itthon található kókuszmennyiség azon az éjszakán a lekvárban végzi.


Nem írok most kacskaringós receptet, hiszen a szokásos nagyon egyszerű módon a 3:1-ben lekvárzselésítő tasak hátulján lévő leírást -részemről nem túl pontosan, cukorcsökkentéssel- követve készítem a lekvárkámat, azzal a kis különbséggel, hogy én pár percig előfőzöm a gyümölcsöt, hogy kicsit lekvárosabb legyen, majd a meggy felét leturmixolom és visszaöntöm a többihez, hozzáadom a kókuszt, 5 perc további főzés után a zselésítő port, majd másfél perc után elzárom a lángot. Belekanalazom a sterilizált üvegekbe, lezárom és irány a szárazdunszt.
1,5 kg magozott gyümölcsre 10 dkg kókuszt számoljunk. Én egy részébe kevertem némi darabolt étcsokit is, miután lehúztam a tűzről, az élvezeteket halmozandó.

6 megjegyzés:

Belly írta...

Nagyon finom lehet!Én dióval szoktam eltenni de ez is jól hangzik

kicsi vú írta...

Épp én is a meggydzsem ízesítésén agyalok.:-) Egy csokis-konyakos már készült, de igazad van, itt is jól kell működnie a kókusznak is!
Szépek a képek!

trinity írta...

Nekem is nagyon tetszik a fotód!!Gratulálok! A kókuszos párosításnak nem csodálom, hogy nem tudtál ellenállni...

anyamanya írta...

Belly, izgalmasan hangzik!

Kicsi Vú, kókusz-ügyben Te indítottál el a lejtőn. :)
A konyakos-csokis verziódat feljegyeztem a jövő évi meggytermés idejére!

Trinity, köszönöm! Új fényképezőgép, egy nagyon csodálatos! :)

dreschma írta...

Uhh de gusztán különleges!

anyamanya írta...

Köszönöm! :)