2007. október 8., hétfő

Indiai currys leves

A magyar ember asztalán minden vasárnap ott gőzölög a finom húsleves. Betegeskedjen, lábadozzon valaki, vagy éppen a frissen szült asszonyt felerősítésén fáradozzanak a nagymamák -mi mással táplálhatnák, mint húslevessel: gyengének a leve, gyerekágyasnak egy kis galambhusi belőle.... 
 Apukám számára is a vasárnapi húsleves a hét kulináris csúcspontja. A szó szoros értelmében púpozott tányérral eszi, közepén hatalmas tésztakupaccal, és aznap húsleves a főétel és a desszert is, nem enne semmi mást.
 És bár mi is nagyon szeretjük, a nagy kedvenc, a "gyógyító leves" szerepét az én családomban ettől az ősi étektől valami teljesen szokatlan bitorolta el. A párom ha beteg, megkínozta a fogorvos vagy műtéten esett át, alig várja, hogy ezzel ápolgassam. A gyerekek pedig kivétel nélkül imádják a sok-sok mazsoláért. Íme:



Indiai currys leves

2 kis fej hagymát apróra kockázok, olajon megdinsztelem, majd rádobok két apróra csíkozott csirkemellet. Amikor a mell kifehéredett, hozzáadok négy nem túl hosszú hasábokra vágott krumplit és 2 felcsíkozott pritaminpaprikát (vagy piros húsú amerikai paprikát), és egy kicsit összerottyantom. Mielőtt a csirke levet kezdene ereszteni, egy evőkanál liszttel meghintem és összepirítom, majd bőven megszórom curryvel (én a gyerekek miatt az általam gyenge íze miatt egyébként nem kedvelt Kotányi currytből rakok bele fél tasakkal és egy kávéskanállal a lágyabb ízű Madras curryből, hogy azért egy kis igazi curry-íz is legyen benne), majd felöntöm vízzel. Dobok hozzá fél húsleveskockát is, a sózást pedig odafigyeléssel végzem, mert a curry sós! 20 perc főzés után hozzáadok 20 dkg mazsolát is -horribilis adag, tudom, de a gyerekek miatt, meg hát magam miatt is.... További negyed óra után öntök még hozzá 2 dl tejszínt, összerotyogtatom és kész!
Nyami!
 És ha úgy tűnt, indiainak titulált leves létére nincs benne túl sok fűszer, ez bizony így van. Ám a hozzávalók olyan kellemes lágy ízt adnak neki, hogy kár lenne erről a fűszerekre terelni a figyelmet -legalábbis így érzem én.

Nincsenek megjegyzések: