2008. július 2., szerda

Karalábé -az egyszerűség dícsérete

Nigella Lawson-t nézve a tévében, határtalan élvezettel tölt el, ahogy az alapanyagokról, ételekről beszél, én elhiszem Neki, hogy komolyan is gondolja, hiszen a főzés akkor tud igazán örömöt okozni, ha az ember lelkében ott van legalább egy kicsi ebből az illatok, színek, texturák iránti vonzalomból, a föld minden javának szeretetéből.

Aki arra adja a fejét, hogy főzésről írjon -tegye azt akár csak ilyen alacsony szinten, ahogy én-, biztosan megéli ezt. Hogy nem lehet úgy bemenni a zöldségesbe, hogy ne kéredzkedne be valami el nem tervezett is is a kosarába, mert egyenesen megszólít onnan a polcról... Hogy az olívaolajra dobom a friss gyömbért, és felvidít az illata, újra és újra bele kell kóstolnom, az elején is, amikor szinte ledöngöli az ízlelőbimbókat az intenzív aroma, és a vége felé, amikor már lágy és puha, ízei nagy részét átadta az ételnek... Vagy amikor belevágok a padlizsánba és előtör az a semmivel össze nem téveszthető citromos illat... (Még így háromgyerekes "állandóanrohanóként" is, hogy a főzés sokszor nyűgnek tűnik, mert nehéz időt lopni rá, és a bevásárlás sem önfeledt nézelődés, mondjuk a mai piacolás egyik kezemben a nagyon-nagyon anyássá vált Mátéval, másikkal a szűk kis járatokon az üres babakocsit manőverezve a tömegben, bizony még így is megtörténik ez a csoda, és egy íz vagy illat pár pillanatra kikapcsol -olyan jó ez!)

Ezért kérek Mindenkit, ne ítéljen el, ha a "mezei" rakott karalábéról is szuperlatívuszokban zengek, főleg, hogy engedve a kisfőnökeim nyomásának ezúttal virslit tettem bele (brrrr és hüpp-hüpp, mert annyival inkább kívánkozna bele egy kis finom puha szárnyasmáj). A zsenge karalábé a gyengém, hihetetlen önuralomra van szükségem ahhoz, hogy elmenjek mellette és ne dugjam gyorsan a kosárba, azt gondolom, az egyik legcsodálatosabb zöldség, olyan, mintha megenném a tavaszt! Nem kér a harsogó fűszerekből, nem kíván semmi hókusz-pókuszt, legfeljebb egy kis selymes tejszín, tejföl, csipetnyi szerecsendió, és óvatos párolás...


Szupergyors rakott karalábé

Hozzávalók: 3-4 fej zsenge zöld karalábé, 1 nagy csomag füstli, 1+fél nagy poharas tejföl
Elkészítés: 3-4 fej nagyon zsenge karalábét olajon megpárolok a következő módon: közepes lángon felhevítem a megtisztított, kis kockákra vágott karalábét egy evőkanál olívaolajon, és amikor elkezd sercegni (1 percen belül ez meg is történik), fél csészényi vizet löttyintek alá, picit sózom, egyetlen apró csipetnyi cukrot is szórok hozzá, és fedő alatt szép lassan párolom, ha fogy a lé, picit löttyintek még hozzá. Nagyon hamar megpuhul.

A virslit felkarikázom. (Azon szerencsések, akiknek nincs virslomán egyén a családjában, fél kiló pulyka- vagy csirkemellet falatnyi darabokra vágnak, forró olívaolajon épp csak összerántják a külsejét és ezzel helyettesítik a virslit).
A leszűrt karalábét egy kisebb tepsi vagy cseréptál aljába öntöm, rászórom a füs
tlit (májat) és a tetejére simítom a tejfölt.
190 fokos sütőben 25 percet sütöm.
Tipp: A karalábé és a tejföl sütés közben levet enged. Én személy szerint ezt nagyon szeretem felszürcsölgetni, de aki nem igazán vágyik rá, megszórhatja a tepsi alját egy evőkanál liszttel, ez felszívja és mártássá alakítja a kiengedett levet.

2 megjegyzés:

nemisbéka írta...

Anyamanya, próbálok e-mailt küldeni neked, de a csokimacs-ost visszadobja a mailer damon. Van esetleg másik cím?

VOKinga írta...

A jobb oldalsávban ott van. :)