2008. július 13., vasárnap

Mit rejt az üveg? Nem hétköznapit!

Gyorsan leírom ezt a receptet, mert eszméletlen finom, és mindjárt vége a meggyszezonnak. Akit izgalomba hoz, most még talán éppen be tud cserkészni egy kevés meggyet hozzá, ehhez a recepthez direkt nem gond, ha picit túlérett.
Már régen írogatom magamnak a chutney-recepteket, de még nem jutottam el a kipróbálásig -egészen mostanáig. Nem gondoltam volna, hogy ez a legelső felvonás ebből a kicsit sem autentikus alapanyagból készül majd. Bevallom, aggódtam is, hogy nem lesz túl jó, de annyi volt a meggy a fán, kezdeni kellett vele valamit.
Csodás lett. Nagyon markáns az íze, az utóbbi két hétben még nem sikerült feltálalnom olyan húsételt, amihez igazán illene, leginkább vadhoz párosítanám. Így jobb híján magában nassolgattam, de mivel apa épp barbecue-próbálgatós időszakában van, majd rendelek Tőle valamilyen vadból egy szép nagy sültet, aztán jöhet a chutney!!!


Meggy-chutney

Hozzávalók: 1,5 kg meggy, 20 dkg nem túl apróra kockázott hagyma, 1 kis csomag mazsola, 30 dkg cukor, 2,5 dl málna- vagy borecet, 1-2 szál friss rozmaring felaprított levele, egy jó nagy diónyi gyömbér apróra kockázva, só
Elkészítés: Az összes hozzávalót egy nagy lábasba öntjük és 40-45 percig főzzük. Sajnos szinte folyamatos kevergetést igényel, 1-2 percnél tovább ne hagyjuk magára.
Én a gyerekek miatt kihagytam, de chili is mehet bele, ízlés szerint.
A kész chutneyt azon nyomban tiszta üvegekbe töltöttem, pár percre fejre állítottam, majd 2 napra száraz dunsztba tettem.
(Számomra nehéz volt, hogy az eredeti recept nem adott meg mennyiséget a sóhoz, hiszen nem ettem még chutney-t, csak elképzelésem volt, milyen végeredményre is kell számítanom. Így nagyon apránként adagoltam és kóstolgattam, magam sem tudom, végül mennyi ment bele.)
(Kaldeneker György receptje alapján)

1 megjegyzés:

Zsuzsi írta...

Szia!
Gurítottam neked egy üveggolyót..... Itt találod:
http://zsuzsi77.blog.nlcafe.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=64314
Üdv: Zsuzsi