2010. augusztus 9., hétfő

Nagyon MÁKtorta

Mákos gubához vettem a mákot, csak épp a kifliről feledkeztem el. 7évnyi és 3gyereknyi át nem aludt éjszaka hatására picit agyhalál közeli állapotban érzem magam néha, úgyhogy nálam ez már akár jó eredménynek is számíthat, hogy csak egy dolgot felejtek el a bevásárlólistámról -guba ebből ugyan már nem lesz.
Volt egy halvány emlékképem arról, mintha a legutóbbi alkalommal nem is váltott volna ki túl nagy lelkesedést ez az én gyerekkori kedvencem, úgyhogy ezzel a problémán sikerült is túllépni. Nem messzire, épp csak Dolce Vita máktortájáig.
Imádtam, a család is szerette, alig várom, hogy újra megsütehessem!



Máktorta

Hozzávalók: 25 dkg darált mák, 1 evőkanál liszt, 3 tojás, 3 dl tejszín, 15 dkg kristálycukor
Elkészítés: A tojást habosra keverem a cukorral, majd a tejszínnel, végül a mákot és lisztet is belekeverem. Nagyon híg massza, de ettől nem kell megijedni.
180 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt csodás tortává sül.
Én citromlével, kevés citromhéjjal és porcukorral ízesített mascarponét adtam hozzá.

4 megjegyzés:

Bianka írta...

Imádom a mákot, mák, mákkal jöhet

VOKinga írta...

Akkor ez garantáltan a te kedvenc tortád. :)

Mák írta...

Fura, nekem a mák nem a kedvencem:D:D:D..sajna megenni képtelen vagyok azzal a tudattal milyen beteg vagyok utána, deeeee tetszett az agyhalálos rész:D:D:D..Valahogy együttérzek:D:D:D:D...Hihi...pedig nekem csak 2 gyerkőc van, de át nem aludt éjszakám hajaj...igaz csak 5 éve, nah de akkor is:D:D:D

chriesi írta...

Húú ennek nem lehet ellenállni!!!