Nagy vajfogyasztók vagyunk, mindenekfeletti kedvencem a Kerrygold ír vaj, amely hihetetlen krémes és nagyon aromás, szobahőmérsékleten pillanatok alatt kenhető, és nem hajlamos annyira könnyen bevenni a különböző ételszagokat, mint például a szintén jó minőségű francia vajak. Szerintem a szupermarketben beszerezhető -tehát szinte bárki számára elérhető- vajak között egyértelműen övé a korona!
Citromos-kakukkfüves capellini sült paradicsommal
Apukámnak köszönhetem, hogy genetikusan tésztaevésre vagyok programozva. :) De míg ő "szaftos nokedliben" nyomul, én minimál stílusban szeretem.
Épp ezért nagyon régen egyes számú kedvencem a Panzani cég capellinije: spagetti jellegű, de annál vékonyabb durumtészta, ami vékonyságánál és igen jó kidolgozásánál (azaz nem túl sima felületénél) fogva nagyon jól felveszi az ízeket, kifejezetten nem szószban tocsogásra találták ki.
Ez a recept pedig a számomra legkedvesebb ízkombinációnak -citrom+olívaolaj+chili- a nyári felturbózott változata, mivel a kert épp tele van zöldfűszerekkel és roskadoznak a paradicsomtövek.
Lepénykenyér serpenyőben
Ma kínomban a nap összes szabad percében a blogsablonom HTML-kódjával babráltam. Napok óta ez volt az első tevékenység, ami valami csoda folytán (mosolygós anyukának álcázott) gyomorgörcs zombiból rövid időre emberré varázsolt és el tudta terelni a figyelmemet a pallosról a fejünk felett: Máté holnapra tervezett mandula műtétjéről.
Az végeredmény, a blog új gúnyája még kicsit szedett-vedett, de jó volt csinálni.
Mielőtt beágyazom magam, agykapacitásom lefoglalás érdekében (jobb nem gondolkodni) még megemlékezem mindenki örömére Limara kenyérlángosáról, ami csodás, mint minden, amit a házi péksütemények koronázatlan királynője alkot. Ilyen meleg nyári napokon már csak azért is tökéletes vacsora, mert nem kell sütőt gyújtani hozzá, percek alatt elkészül serpenyőben.
A tökéletes karamellfagyi
A Candy's blogról mentettem a receptet pár napja, pedig nem is volt fagyigépem, csak vágytam rá és gyúrtam egy jó akcióra.
Tegnap óta viszont van! :) És ennél tökéletesebb felavatóreceptet nem is találhattam volna, mind az 50 ujjunkat megnyaltuk utána! Csodálatos, krémes fagyi, ennyire finomat ebben a kategóriában még nem ettem.
(Egyben szolgálati közlemény: tegnap óta az Euronics-ban 5999 Ft-ra le van akciózva a Hauser fagyigép, én azonnal elhussantam egyért és a mai teljesítménye alapján azt mondom, jó vásár volt.)
Snickerdoodles
Nyáron valahogy kevesebb aprósüti sül, kelleti magát helyette a sokféle gyümölcs. Ez a "sznikerdudli" viszont abszolút telitalálat, a borkősavnak köszönhető citromos íz és a ropogós fahéjkéreg frissítő és kellemes ízpárosítás.
(A borkősav egyébként nem túl szimpatikus neve ellenére egy természetes szerves kristály, mely a boroshordókon válik ki.)
Persze, ha nem feltételeztem volna magamról, hogy tudok angolul -a reality, hogy inkább csak gagyogok-, biztosan bevetem a SZTAKI szótárat receptolvasás közben. Akkor talán feltűnt volna, hogy bár a minden harmadik megértett szó alapján egyértelműnek tűnt a recept, volt a megnemértettek közt is létfontosságú: a "nedves kézzel". Akkor a sütink ILYEN szép lett volna.
Valójában a sütit a gyerkőcök készítették, én csak asszisztáltam, úgyhogy ezúttal még nehezebb volt nekik kivárni azt a 3 percet, míg ehetővé hűlt. Az első falat után kiviruló három gyerekarc azonban megnyugtatott: most sem nyúltam mellé!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)






