Jókat mosolyogtam, amikor újévkor Ági kérdése megérkezett hozzám is a fogadalmakkal kapcsolatban. Megindította bennem a gondolatok áradatát. Csak az idő hiányzott, hogy virtuális papírra vessem.
Mint sokan mások, akik írtak a témáról, én sem szoktam fogadalmakat tenni, legalábbis mióta kiléptem a tinédzser-korból. Annál inkább szeretem végiggondolni az elmúlt évet: nem is mindent, csak a kedvenceimet, a szép eseményeket gyűjtögetem össze, jól esik újra egy kicsit elmerülni bennük.
Na de nem így 2007-ben! Az elmúlt évre rendhagyó módon volt fogadalmam. Muszáj volt, nem tehettem másként. Kénytelen voltam tudatosan áthangolni az agyamat. Én ugyanis a 100%-on pörgő anyukák tipikus esete vagyok, márpedig ha az ember teljesen elfeledkezik önmagáról, az aztán minden területen visszaüt. Így történt, hogy 4 évnyi összefüggő kismamaság, szoptatás és 24 órás készenlét után úgy éreztem, szükségem van egy kis magánszférára is, és a 2007-es évet ünnepélyesen kineveztem a saját pihenőévemnek. Tudtam, hogy nem lesz könnyű a megvalósítás, mivel homlokegyenest ellenkezik a természetemmel, így aztán teljes tudatossággal kezdtem hozzá: megváltam először is a gyerekkorom óta ugyanúgy hordott derékig érő hajkoronától és lett saját fodrásznénim, aztán kaptam egy vásárlós napot és modernítettem a ruhatáramon is, találtam egy csodálatos hobbit, amivel nyertem minden héten egy kétórás kimenőt, és a hab a tortán, hogy felvételiztem egy szívemhez igen közel álló főiskolai szakra.
Valószínűleg épp a felvételi napján fogant meg -a biológia minden törvényszerűségét sutba vágva -Máté, és mire megérkezett a levél, hogy fölvettek, az első rosszullétek gyanújának köszönhetően ott volt már a kezemben a kétcsíkos teszt is.
Annyira rossz azért nem voltam, egy pihenőhónapot mégiscsak sikerült összehoznom magamnak! Mert ami ezután következett, pihenésnek már aligha nevezhető, de igen jól karban tartott kismama voltam: nap mint nap láthatták sprintelni a patakparton azt a bizonyos dinnyétnyelt nőt, akinek a majdnem kétéves fia kiválóan mulatott a visszahívó parancsszón és élvezte a fogócskát. Büszkén mondhatom, hogy a legutolsó hónapban is még nagyon jó volt a gyorsulásom!
Ezek után komolyan kérdezem: biztosan tudni akarjátok, tettem-e fogadalmat az elkövetkező évre?
A csupa nagybetűs tanulság a dolog végén azonban mégiscsak az: CSAK MINDEN FOGADALMAM ÍGY NE TELJESÜLJÖN! Mert amikor a 2007-es év végén a szép dolgokban fürödtem ismét, Mátém létezése volt abszolút a legeslegszebb! Simán megérte sutba vágni a pihenőévemet így, hogy Ő érte a jutalom.
De legyen, Ági kedvéért gasztro-téren fogadkozom -a biztonság kedvéért most inkább csak kicsiben.
Jelen helyzetben már az is fogadalom lehetne, hogy ezentúl is főzök. Ezt azonban biztosan ígérhetem, mert ha pár napig nem teszem, elvonási tüneteim lesznek.
Így az én újévi fogadalmam: "Nem veszem olyan véresen komolyan a dolgot!" Mivel nagyon fontos nekem, hogy a gyerekeim egészséges házikoszton nőjenek fel, és az is, hogy én megtaláljam az örömömet az elkészítésében, igyekszem szinte minden nap főzni -vannak azonban napok, amikor a három gyerek mellett egyszerűen nem fér be az étel elkészítése. Máté születése óta megéltem már egyszer-kérszer, hogy az "azértis megfőzöm" időnként három üvöltő csemetét eredményez: a kicsi tejcsiért vagy egy kis ringatásért, a nagyok, hogy velük foglalkozzam. Ezért van nekem ilyen faramuci gasztrofogadalmam: ha 11-ig nincs ebéd, irány a falatozó! Vagyok ugyanis olyan mázlista, hogy alig pár háznyira tőlünk egy ismerős nyitott kifőzdét, ahol kiváló szakácsnéni dolgozik -persze nem ugyanaz, mint a saját főzésű, de igényes és finom, vészhelyzetben hetente-kéthetente egyszer belefér.
Nyilvánvaló, hogy nem a konyhai kiteljesedés éve áll előttem, de remélem, fejlődök majd én is. Nem vagyok hajlandó semmilyen szigorú szabályrendszer igájába hajtani magam, mert azt gondolom, "nem az ember van az eledelért, hanem az eledel az emberért". Legyen élvezetes az elkészítése és öröm az elfogyasztása, legyen minél egészségesebb és tápanyagtartalmában kiegyensúlyozott, de ez bizony csak egy igen kicsinyke, és korántsem a legfontosabb része az életünknek, még ha ez a blog másként sugallná is. Igyekszem persze a legjobb minőségű alapanyagokat beszerezni, rám is nagy hatással volt a szezonnak megfelelő és lehetőleg a környékben megtermelt élelmiszerek gondolata, keresgélem én is, mit lehetne háztól, kistermelőtől beszerezni... Törekvéseimnek komoly határt szab, hogy három manóval még a piacot sem egyszerű megjárni, hiszen a legidősebb is csak 4 és fél éves. De amit a saját korlátaimon belül meg tudok valósítani, azt meg is fogom. Egyébként meg a főzésben mostanában azt élvezem legjobban, amikor együtt kotyvasztunk valamit: a büszkeséget, ahogy a saját főztjüket megeszik!!! A piacban meg a közös kürtőskalács-majszolást...
Lényeg a lényeg: mind a főzésben, mind az életben úgy általában az örömömet szeretném megtalálni. Mint ahogy ezt a blogot is azért írogatom, mert élvezem. Jó érzés leírni, megszerkeszteni is, és amikor valaki visszaír, hogy kipróbálta valamelyik receptemet és szerette, az végképp nagy ajándék.
A többire pedig 11 és fél hónap múlva majd visszatérünk! :)
Mint sokan mások, akik írtak a témáról, én sem szoktam fogadalmakat tenni, legalábbis mióta kiléptem a tinédzser-korból. Annál inkább szeretem végiggondolni az elmúlt évet: nem is mindent, csak a kedvenceimet, a szép eseményeket gyűjtögetem össze, jól esik újra egy kicsit elmerülni bennük.
Na de nem így 2007-ben! Az elmúlt évre rendhagyó módon volt fogadalmam. Muszáj volt, nem tehettem másként. Kénytelen voltam tudatosan áthangolni az agyamat. Én ugyanis a 100%-on pörgő anyukák tipikus esete vagyok, márpedig ha az ember teljesen elfeledkezik önmagáról, az aztán minden területen visszaüt. Így történt, hogy 4 évnyi összefüggő kismamaság, szoptatás és 24 órás készenlét után úgy éreztem, szükségem van egy kis magánszférára is, és a 2007-es évet ünnepélyesen kineveztem a saját pihenőévemnek. Tudtam, hogy nem lesz könnyű a megvalósítás, mivel homlokegyenest ellenkezik a természetemmel, így aztán teljes tudatossággal kezdtem hozzá: megváltam először is a gyerekkorom óta ugyanúgy hordott derékig érő hajkoronától és lett saját fodrásznénim, aztán kaptam egy vásárlós napot és modernítettem a ruhatáramon is, találtam egy csodálatos hobbit, amivel nyertem minden héten egy kétórás kimenőt, és a hab a tortán, hogy felvételiztem egy szívemhez igen közel álló főiskolai szakra.
Valószínűleg épp a felvételi napján fogant meg -a biológia minden törvényszerűségét sutba vágva -Máté, és mire megérkezett a levél, hogy fölvettek, az első rosszullétek gyanújának köszönhetően ott volt már a kezemben a kétcsíkos teszt is.
Annyira rossz azért nem voltam, egy pihenőhónapot mégiscsak sikerült összehoznom magamnak! Mert ami ezután következett, pihenésnek már aligha nevezhető, de igen jól karban tartott kismama voltam: nap mint nap láthatták sprintelni a patakparton azt a bizonyos dinnyétnyelt nőt, akinek a majdnem kétéves fia kiválóan mulatott a visszahívó parancsszón és élvezte a fogócskát. Büszkén mondhatom, hogy a legutolsó hónapban is még nagyon jó volt a gyorsulásom!
Ezek után komolyan kérdezem: biztosan tudni akarjátok, tettem-e fogadalmat az elkövetkező évre?
A csupa nagybetűs tanulság a dolog végén azonban mégiscsak az: CSAK MINDEN FOGADALMAM ÍGY NE TELJESÜLJÖN! Mert amikor a 2007-es év végén a szép dolgokban fürödtem ismét, Mátém létezése volt abszolút a legeslegszebb! Simán megérte sutba vágni a pihenőévemet így, hogy Ő érte a jutalom.
De legyen, Ági kedvéért gasztro-téren fogadkozom -a biztonság kedvéért most inkább csak kicsiben.
Jelen helyzetben már az is fogadalom lehetne, hogy ezentúl is főzök. Ezt azonban biztosan ígérhetem, mert ha pár napig nem teszem, elvonási tüneteim lesznek.
Így az én újévi fogadalmam: "Nem veszem olyan véresen komolyan a dolgot!" Mivel nagyon fontos nekem, hogy a gyerekeim egészséges házikoszton nőjenek fel, és az is, hogy én megtaláljam az örömömet az elkészítésében, igyekszem szinte minden nap főzni -vannak azonban napok, amikor a három gyerek mellett egyszerűen nem fér be az étel elkészítése. Máté születése óta megéltem már egyszer-kérszer, hogy az "azértis megfőzöm" időnként három üvöltő csemetét eredményez: a kicsi tejcsiért vagy egy kis ringatásért, a nagyok, hogy velük foglalkozzam. Ezért van nekem ilyen faramuci gasztrofogadalmam: ha 11-ig nincs ebéd, irány a falatozó! Vagyok ugyanis olyan mázlista, hogy alig pár háznyira tőlünk egy ismerős nyitott kifőzdét, ahol kiváló szakácsnéni dolgozik -persze nem ugyanaz, mint a saját főzésű, de igényes és finom, vészhelyzetben hetente-kéthetente egyszer belefér.
Nyilvánvaló, hogy nem a konyhai kiteljesedés éve áll előttem, de remélem, fejlődök majd én is. Nem vagyok hajlandó semmilyen szigorú szabályrendszer igájába hajtani magam, mert azt gondolom, "nem az ember van az eledelért, hanem az eledel az emberért". Legyen élvezetes az elkészítése és öröm az elfogyasztása, legyen minél egészségesebb és tápanyagtartalmában kiegyensúlyozott, de ez bizony csak egy igen kicsinyke, és korántsem a legfontosabb része az életünknek, még ha ez a blog másként sugallná is. Igyekszem persze a legjobb minőségű alapanyagokat beszerezni, rám is nagy hatással volt a szezonnak megfelelő és lehetőleg a környékben megtermelt élelmiszerek gondolata, keresgélem én is, mit lehetne háztól, kistermelőtől beszerezni... Törekvéseimnek komoly határt szab, hogy három manóval még a piacot sem egyszerű megjárni, hiszen a legidősebb is csak 4 és fél éves. De amit a saját korlátaimon belül meg tudok valósítani, azt meg is fogom. Egyébként meg a főzésben mostanában azt élvezem legjobban, amikor együtt kotyvasztunk valamit: a büszkeséget, ahogy a saját főztjüket megeszik!!! A piacban meg a közös kürtőskalács-majszolást...Lényeg a lényeg: mind a főzésben, mind az életben úgy általában az örömömet szeretném megtalálni. Mint ahogy ezt a blogot is azért írogatom, mert élvezem. Jó érzés leírni, megszerkeszteni is, és amikor valaki visszaír, hogy kipróbálta valamelyik receptemet és szerette, az végképp nagy ajándék.
A többire pedig 11 és fél hónap múlva majd visszatérünk! :)
2 megjegyzés:
Te tényleg egy Szupermami vagy! Rettenetesen csodálom az aktivitásod (ami egyébként az írott sorok mögül is ki-ki bukkan)3 gyerekkel!Hihetetlen.
Csokimacs!
Tőled aztán van mit tanulni!
Örülök, hogy te is átléptél az nlc korlátain és átköltöztél ide!:-)
siccike
Megjegyzés küldése