Még egy ünnep? Na neeeeee!

Vannak dolgok, amihez különösen ügyesnek kell lenni. Íme: az ember végigéli az advent meghitt várakozással és készülődéssel teli heteit, a karácsony békés, de a gyomornak igencsak megterhelő örömeket nyújtó napjait, majd rögtön át is lendül a szilveszterbe, trombitával, tűzijátékkal, ezerféle ropogtatnivalóval, eljut az újévi korhelylevesig.... És akkor mindezt az új esztendő második napján megspékeli még egy születésnappal.
Hát nekem bizony sikerült. És így esett, hogy -az x-ek számától függetlenül is- évről évre kicsit azt kívánom, bár elfelejtenénk az egészet. Hisz addigra már teljes mindenkiben az "ünnepcsömör": szép volt, csodás volt, de vágyunk már egy kis hétköznapira.
Persze az én drága családom mindig megünnepelt teljes lendülettel. Pár éve pedig van egy ifjú családtagunk, akinek ünnepekből sosem lehet elég: épp csak túljutottunk a karácsonyon, és Fannim már az én szülinapom lázában égett! Tucatjával gyártotta nekem napról napra a meglepetés-rajzokat, és állandóan csak azt kérdezgette, mikor jön már el a nagy nap. Második éve már ugyanis, hogy apával szövetkeznek és tortát sütnek nekem. Nem is akármilyet. Ezért a mókáért máris megéri a plusz egy ünnep.
Elnézve a gyerkőcöt kotyvasztás közben, gyanús, hogy ebben is az anyjára ütött. Amint lesz időm a varrógép elé ülni, összeütök majd Neki egy helyes kis gyerekkötényt, hadd jelölje ki a saját helyét kis konyhámban.