2009. március 30., hétfő

Segítsüti -segíts Te is!


25 gasztroblogger anyuka kezdett el szervezkedni néhány héttel ezelőtt Nemisbéka felhívására, ennek eredménye a mai nappal "Segítsüti" névvel induló sütiárverés. Hívunk Titeket, hogy csatlakozzatok Hozzánk, támogassuk együtt a Lea anyaotthont, ahol bántalmazott, krízishelyzetben lévő anyukák lelhetnek menedéket.

Szerencsés embernek hittem magam mindig is, mert csodálatos családban nőttem föl, szerető-óvó burokban, sokáig nem is gondoltam, hogy lehet ez másként is.

A munkámban, pedagógusként fonódott először össze a sorsom bántalmazott gyerekekkel.
Képzeljetek el egy törékeny, apró kisfiút, a legbájosabb fekete szemekkel. Amikor először belépett az osztályomba, órákig fetrengett a földön, össze-vissza rugdosva maga körül. Szintén aprócska anyukája hétről hétre véraláfutásokkal, kék-zöld foltokkal "díszítve" jött érte. Végül messzire menekültek a férjtől-apától, aki még sokáig üldözte őket.
Ismét egy kisfiú, a legkifejezéstelenebb gyerekszem, amit valaha láttam. Szinte nem is volt mimikája, az egyetlen érzelem, amit ki tudott fejezni, a félelem. Egy súlyos testi sértésért börtönviselt apuka terrorizálta ezt a családot.

Vajon az az anyuka, akit gyerekként verés és káosz vett körül, hogyan tud jó anyává válni, honnan szerezze a mintát? Az, akit ellöktek, amikor sírt, vajon nem éli-e meg fenyegetésként saját gyermeke sírását?
Ma már nem csak a pszichológusok, a társadalom is ismeri azt a szomorú tényt, hogy a bántalmazott gyerek ezt a korai szerepet felnőttként gyakran viszi tovább, mint levethetetlen koloncot, és sodródik bele olyan partnerkapcsolatba, ahol ismét ő a szenvedő fél.

A Lea anyaotthon fiatal anyukái legtöbb esetben társuk agressziója elől menekültek el, és nem volt család sem körülöttük, aki megvédte volna őket. Az otthon címe titkos, nehogy rájuk találjon az, akitől félnek. Védelmet kapnak és lehetőséget, hogy gyermekükkel együtt maradhassanak. Talán esélyt, hogy jobb anyák lehessenek.
Őket szeretnénk támogatni.

A sütiárverésből befolyt összegből teljes egészében az otthonban élő kisbabáknak, gyerekeknek vásároljuk meg mindazt, amire szükségük lehet. Szeretnénk minél többet adni.

A sütemények, melyekre április 2. éjfélig licitálni lehet, 25 gasztroblogot vezető anyuka blogján jelennek meg, a licit 1000 forintról indul. A licit győztese a szállításról a süti elkészítőjével egyeztet majd, az adományát pedig az akció bankszámlájára utalja majd. Természetesen nem csak a nyertesek adhatnak adományt, hanem minden licitáló szíve szerint.
Az akcióról mindent részletesen megtudhattok a Segítsüti blogon, itt találhatjátok az összes sütit is. Licitálni az anyukák saját blogjain lehet.


Most pedig bemutatom az én segítsütimet.
Szívemhez nőttek ezek a vidám kekszgyerekek. Mindenből a legjobbat kapták: a mogyoróvajat magam készítettem, a bevonatuk a kedvenc 72%-os étcsokimból készült. A nyertes azt is eldöntheti majd, hogy teljesen simára darált vagy darabkás-ropogós mogyoróvajból szeretné őket!
Ha tetszenek és licitálni szeretnél, kommentben megteheted itt, április 2-áig! Kérlek, add meg a pontos összeget, és az elérhetőségedet is (utóbbit természetesen e-mail-ben is megteheted, ha nem szeretnéd nyilvánosan)!


Mogyoróvajas keksz


Hozzávalók: 1 csésze vaj, 1 csésze mogyoróvaj, 1 csésze cukor, 1 csésze nádmelaszos barnacukor, 2 tojás, 3 csésze liszt, 1 tk sütőpor, 1/2 tk só, 1 1/2 tk szódabikarbóna, fél tábla étcsokoládé
Elkészítés: A hozzávalókat alaposan kidolgozom, a tésztát legalább 1 órára hűtőbe teszem pihenni.
Lisztes deszkán kinyújtom, pogácsaszaggatóval kiszaggatom. Sütőpapírral bélelt tepsib rakom, 180 fokos sütőben 13 perc alatt kisütöm.
Amikor kihűlt, a vízfürdőben felolvasztott csokival megírókázom.

27 megjegyzés:

JD írta...

Az ajánlatom 1500 Ft :)

trinity írta...

Csinos kekszek-legyen 1600.-

Ági, aki főz írta...

1800, mert mosolyognak.

OC írta...

Nagyon szépen mosolyognak: 2000 :).

Ottis írta...

Nagyon édesek ezek a kekszek!

VOKinga írta...

Köszönik! :)

Snöcy írta...

Ezek nagyon helyesek!
Nekem 2200.-Ft-ot is megérne!

OC írta...

2500 Ft még mindig nagyon áron alulinak számít értük :).

Rossamela írta...

Itt (is) licitálnom kell, és nem csak a süti miatt: 3000!

VOKinga írta...

Remélem, édes álma volt mindhárom éjszakai licitálónak! :)
Köszönöm!:)

Vityabácsi írta...

Kóstolót előre kérek. :-)

4000

VOKinga írta...

Megtisztelő! :)
De ha biztosra akarsz menni, sietni kell, mert a főkóstolóim (vajon kik lehetnek?) ebből a sütetből már nem sokat hagytak. :)

OC írta...

Világosan látszik, hogy 4200 forintos mosolyuk van :).

ilgya írta...

4500ért értük is megyek...
Elviszem a posztodat a blogomba....

VOKinga írta...

Nagy-nagy köszönöm! :)

Angyal írta...

5000Ft! először... :)

VOKinga írta...

Angyalka, köszönöm! :)

Rossamela írta...

5200

Angyal írta...

5500! Csak nem maradok le :)

egy anya írta...

Engem is megfogott a Lea otthon karácsonyi kampánya. Rengeteg dolgot összeszedtem, még olyanokat is, amiket kicsit fájó szívvel adtam volna oda. Hetekig próbáltuk eljuttatni hozzájuk az edényeket, játékokat, ágyneműket. Próbáltuk telefonon, emailben, faxon. Sajnos egyikre sem reagáltak...de mivel az elérhetőségeiket ismerik, rendszeresen küldik a számlaszámukat...nem is tudom...ne haragudjatok, hogy ezt a keserű tapasztalatomat leírtam, lehet, hogy csak velünk bántak így. :-(

VOKinga írta...

Virág, nagyon megértem, hogy elszomorított, amit tapasztaltál, ez a realitás nyilván, hogy diszfunkciók vannak. Az otthon vezetői követik az aukciót, ilyentén tudomást szereznek mindarról, amit az otthonnal már kapcsolatba került kommentekőink írnak, remélem, ez is segít nekik pozitívan változtatni azt, amit kell!
A jelenleg befolyt összeg pedig nem pénz formájában jut el a gyerekekhez, hanem bevásárolunk belőle, pelust, tisztálkodási cikkeket és célzottan azt, amire szükség van.

nemisbéka írta...

Virág, az Otthont vagy az alapítványt próbáltad? Én úgy gondolom, ez lehetett a probléma oka. Sajnos a kettéválás nem egyértelmű, és ezen a jelenleg még közös honlap sem segít, főleg, hogy az oldalon fentlévő e-mailcím nem működik, arra mi se kaptunk reakciókat. De aztán kinyomoztuk, melyik a jó, és amit én a Segítsüti oldalán megadtam (leaotthon@gmail.com), annak segítségével viszont kapom a kérdéseimre a válaszokat, és nagyon kedvesek.

VOKinga írta...

Nemisbéka, köszi a pontos infót. :)

És így jár, aki rohanvást piac, ebéd meg 3 gyerek közt még a számítógépet is bekapcsolja, mert kíváncsi: a legfontosabbat majdnem elfelejtettem!
ROSSAMELA, ANGYAL, KÖSZÖNÖM! :)

egy anya írta...

Visszakerestem a levélváltást. Eredetileg a lea@lea.hu cmíre írtunk, onnan írták, hogy továbbították a levelünket az illetékeseknek. És akkor ennyiben maradt...tudom, telefonon sem mondták meg, hová vihetjük a holmikat, mert nem akarják szétkürtölni a címet. De állítólag leírták a címet, ahonnan k elvihetik, de sosem jöttek érte.
Pedig edények, ágyneműk, és rengeteg játék a play mobiltól kezdve a duplóig, amit már kinőttek a mieink. Sajnálom egyébként, bár tudom, emberek vagyunk...hibázunk.
Remélem, most minden célba ér majd...

nemisbéka írta...

Ez az Alapítvány címe. Úgy tudom, az információ közvetítés nem mindig zökkenőmentes... Valószínűleg ennek esett áldozatul az adományotok :(, sajnálom.

trinity írta...

Anyamanya,
neked jár a köszönet, hogy a gyerekek mellett ennyi energiát és a szívedet is beleadtad az akcióba!!!!
Angyal örülhet a mosolygós sütiknek!!!!

Angyal írta...

szia anyamanya!

sajnos a mailcímed nem tudom, vagy csak rossz helyen keresgettem :( az enyém: vasjuditangela@gmail.com
Kérlek keressük egymást. :)

Üdv: Angyal