Lehet egy könnyű ebéd, vagy akár kiadós reggeli, vacsora.
Nagyon kellemes a kívül ropogós, belül lágy, krémes állag, nálunk egyértelműen befutó lett a recept.
Sosem főzök újságból, ez kivételes alkalom volt: az Éva magazin ehavi száma bujtott fel erre a hirtelen felindulásból elkövetett főzésre. Én meg tovább bujtalak titeket! :)
Cukkinis frittata-falatkák zöldsalátával
Hozzávalók: 2 kis cukkini (50-60 dkg együtt), 4 M-es méretű tojás, 12 dkg liszt, 1 csapott tk só, frissen őrölt bors, 15 dkg reszelhető sajt (trappista, eidami...), olívaolaj, 1 citrom, nagyszemű tengeri só, 4 adag saláta (ízlés szerint összeválogatott salátalevelekből és zöldségekből), 1 csomag mini mozzarella
Elkészítés: A cukkinit megmossuk, héjastul finomra reszeljük és papírtörlőn leszárítjuk.
A tojásokat kikeverjük a sóval, ízlés szerinti mennyiségű borssal, liszttel. Hozzákavarjuk a cukkinit és reszelt sajtot.
2 nagy serpenyőben kevés olajat forrósítok, evőkanálnyi adagokat teszek bele a masszából és kis lángon mindkét oldalukon aranybarnára sütöm a falatkákat. Papírtörlőre kiszedem őket.
4 tányérra szétosztom a salátát. A megmosott citromot hosszában elfelezem. Az egyik felét négy gerezdre vágom és a tányérokra helyezem -érdemes ezekből facsarni egy kevés citromlevet a tojásra, nagyon finom lesz vele. A másik fél citromot kifacsarom és 2 nagy csipet tengeri sót feloldok benne. Ezzel és olívaolajjal öntözöm meg a salátát és rászórom a mozzarellát.
Végül a frittata-falatkákat is a tányérra teszem és kezdődhet a lakoma!
Amikor Martha Stuartnál megláttam ezeket a boszisisakokat, még ugra-bugráltam is kicsit örömömben. Épp valami nagyon tutit kerestem Máté szülinapjára, olyasmit, ami a gyerekboldogítás totális felsőfokán leledzik.
A gyerekek persze már reggeltől tűkön ültek, hogy kideríthessék, mi lehet ez a furcsa édesség. Már a gumicukorból készült masni is szimpatikus volt, amivel a kalapok át voltak kötve, de amikor beleharaptak, akkor jött csak a boldog megvilágosodás! :)
Az enyémek éjszakai műszakban készültek és kutyafuttában fotózódtak, érdemes megnézni az eredetit Martha Stuartnál!
A tölcséreket konyhai ollóval óvatosan visszavágjuk akkorára, hogy a kekszre illesztve a kalapoknak elegendő karimája maradjon.
Fogunk egy tölcsért, megtöltjük finomságokkal, szilikon ecsettel a karimájára olvasztott csokoládét kenünk és egy kekszet ragasztunk rá. Tálcára rakjuk, és így járunk el a maradék tölcsérekkel, kekszekkel is.
Ezután szépen körbekenjük az összes kalapot csokoládéval. Ha van időnk, érdemes megvárni, míg a csoki megszilárdul, akkor nem kell annyira óvatoskodni a bevonásnál.
Amikor teljesen megszáradtak, egy-egy cumicukorszalaggal körbekötjük őket.
És íme a szülinaposom, akire láthatóan hatással volt a tortája, természetesen autómániás gyerkőcre szabva. :)
Drágáim, ugye nem untátok még meg az adományozást? :)
A csodálatos Segítsüti után ismét egy lehetőség:
115 gasztroblogger közös munkájának gyümölcse egy gyönyörű karácsonyi receptgyűjtemény, mely elektronikus formában készült és letöltéséért cserébe annyit kérünk, adományozzatok egy általatok jónak látott összeget a Magyar Élelmiszerbanknak.
A felajánlott összegből olyan, nagyon rászoruló családok asztalára kerül majd ennivaló, akiknek ez nem mindennapi evidencia.
ITT olvashattok akció részleteiről és miniatűr méretben átlapozhatjátok a recepteket is.
Boldogok lennénk, ha velünk adnátok most és velünk sütnétek-főznétek majd karácsonykor!
Ha valamivel ki szeretnétek zavarni engem a világból, a túlérett banán kézenfekvő választás. Brrrrr!
Bármilyen kecsegtető leárazásba futok is bele, banánból sosem veszek túl sokat, azt is minél zöldebben -így sem kell neki pár napnál több az első barna pöttyök megjelenéséig.
Ha mégis ránkpunnyadt egy-kettő, próbáltam én menteni sokféleképpen, de végül rájöttem, még mindig kevésbé demoralizáló kidobni egy banánt, mint egy tepsi banánkenyeret vagy egy kübli banánturmixot.
Hogy miféle irracionális pillanatomban sütöttem most meg ezt a kekszet ahelyett, hogy laza mozdulattal a komposztra röppentettem volna a gyümölcsöstálon árválkodó, kicsit pöttyösödő banánt, nem tudom megmondani.
És hogy még finom is lett, az aztán végképp meglepett. Nem hivalkodó benne a banán íze, viszont csodás puha állagot ad neki. Poci azóta is lesi, mikor szomorodik ránk egy banán megint. :)
Banános-zabpelyhes keksz
Hozzávalók: 1 banán, 3/4 cup barna cukor (vagy akár fehér), 1/4 cup vaj, 1 tojás, 1 tasak vaníliás cukor, 1 1/4 cup liszt, 2 cup zabpehely (apróbb fajta, ilyen pl. a Lidl-ben kapható), 1 tk szódabikarbóna, 1/2 tk só, 100 g tejcsokoládé durvára aprítva
Elkészítés: Késes robotgépen pürésítem a banánt, majd összedolgozom a cukorral, nagyon puha vajjal, vaníliás cukorral és tojással. Ezután mehet bele az előre elkevert liszt, zabpehely, só és szódabikarbóna.
A tésztát kifordítom a gépből és kézzel gyúrom bele a csokit.
Sütőpapírra két teáskanál segítségével kis halmokat rakok, 180 fokra előmelegített sütőben 15 percig sütöm a kekszeket.
Apa tovább nyomozott, és sikerült tudományos alapokra helyezett tanácsokkal gazdagodnia abban a témában, hogyan csillapítható az élmény/kín (mindenki válassza az átélésének megfelelőt) intenzitása egy habanero, jalapeno, vagy 'neadjisten' egy Dorset Naga elfogyasztásakor.
Egy kis kémia – kazein kontra kapszaicin
Nem véletlenül kerültem a korábbi paprikás posztban óvatosan a pontos meghatározást abban a tekintetben, hogy pontosan mit is csinál a kazein a kapszaicinnel, mivel számomra sem volt világos. Az alkohol oldja a kapszaicint, ez ok, de a kazein az valahogy gyanús volt nekem. Megkérdeztem hát egy kedves barátom, aki vegyészként éli mindennapjait. Csípőből tüzelve a következő választ adta:
„A kazein ugyan fehérje, de nem enzim, így nem bont semmit, viszont még mindig fehérje, azaz nem oldószer, tehát nem is old semmit.”
Tehát bölcs voltam, hogy óvatosan fogalmaztam. Megígérte, hogy utánanéz kicsit pontosabban nekem. Másnap jött is az eredmény:
„A kazeint emlegetik tényleg, mint a kapszaicin detergensét, ami igaz lehet, lévén mindkettő hidrofób karakterű (is), így szeretik egymást, és a tejben már úgy-ahogy oldott kazein besegít a kapszicinnek az oldódásban. Így - ha úgy tetszik - oldja mégis, ahogy írtad, de valójában egyik sem oldódik rendesen (a vízben). (ha emlékeznél olyan defínciókra, hogy mi a valódi oldat, mik a diszperz rendszerek...). Szóval vannak kazein micellák, kis gömböcskék, akik kifelé hidrofilek, azaz szeretik a vizet, ezek a részek biztosítják a vízoldékonyságot, de belül meg hidrofób, vizet nem szerető részek, üregek vannak (rémlik vmi arról hogy tisztítanak a szappanok?-ugyanez a téma), Ehhez a részhez tud kötni a kapszaicined. és ha már ott van, nem ingerli a nyálkahártyádat (szádban, gyomrodban). de szerintem a tejben levő zsírok is segítenek hasonlóképpen. és igen, próbálkozhatsz alkohollal is :) (ami tényleg oldja, és fentiek értelmében persze folyékony szappannal , ill. bármilyen háztartási tisztítószerrel is).”
Nos hát ezek mennek, kapszaicin kontra kazein témában. Ha tehát se alkohol, se tejtermék nincs a közelben, az is segít, ha meghúzzátok a mosogatószeres flakont, vagy haraptok egyet a szappanból :)
(Szakértőnk neve elhallgatását kérve nyilatkozott. :)
Saját nyomozásom eredményét is közreadnám: akinek a Dorset Nagában fellelhető kapszaicin-mennyiség még mindig kevésnek tűnne, a bevethető következő fokozat, mely 2millió-5millió közötti értékekkel nyomul a Scoville-skálán a könnygáz!!!
1. A szomszéd vásárolt a Tescoban olyan Habanerot, amely nem piros, hanem narancssárga, viszont szinte teljes mértékben hiányzik belőle az az általam kifogásolt vegyszeres illat és íz. Teljesen oké. És nagyon csíp, ahogy kell. 2. Doki kiváló hozzászólását, miszerint a kétszer csípést az okozza, hogy a magokat is elfogyasztjuk, és azt nem emészti meg a rendszerünk, egyelőre csak alátámasztani tudom, cáfolni nem. Ezeket a paprikákat eddig valóban csak mag nélkül fogyasztottam, és azokat amelyek kétszer csíptek -amennyire vissza tudok emlékezni- valóban magostól (Pista, cseresznyepaprika-befőtt, stb.)
------------------------------------
Alább az eredeti bejegyzés:
------------------------------------
Nekem a kipárolgása is épp elég volt...
Ám ha apa valamibe belefog, azt alaposan csinálja.
Most éppen nyakig vagyunk a paprika-projektben, abból is a csípősben. Szemeim előtt lebeg, ahogy jövőre kis lakóparki kertünk minden fűmentes négyzetcentiméterét a világ különböző tájairól származó csípős paprikákkal veti be....
De mivel a tavasz még messze, addigis esszük és szárítjuk a magokat. Sőt, ő írt is róla nektek:
A csípős paprikákról (Habanero, Dorset Naga)
Történt pedig, hogy egy nem gasztro témájú blogban a lecsóról értekeztünk, valaki pedig bedobta, hogy ő bizony a kollégái által termesztett mexikói paprikát szokott belerakni, amitől még a haja is leég.
Most tekintsünk el attól, hogy értem és megértem azon hangokat, amelyek szerint mi értelme tűzvihart kelteni a szánkban, amely minden más ízélményt elsöpör, és semmi mást nem érezni. Magam is úgy vélem, bizonyos fokú mértékletesség azért helyénvaló, pl. elég csak minden második ételt megmérgezni. Talán ez is olyan, mint a pacal evés, egyesek sose fogják megérteni, miért jó az. De nekünk pacalt és csípőset evőknek nem is célunk, hogy megtérítsük a barrikád túlsó oldalán levőket.
Aztán az igazsághoz hozzátartozik, hogy mióta gyerkőcök vannak, lényegében soha nem csipősözzük az ételt, legfeljebb utólag Pistázunk, de az meg olyan ... olyan izé. Ráadásul mostanra magában tudom enni a Pistát kiskanállal, annyira nem tud már megrázni. Az nekem már nem csípős.
Elkapott tehát a gépszíj, én bizony szerezni akarok valami igazán erős paprikát. Az igazán erősnek pedig hadd írjam le a definícióját röviden, bár biztos legtöbben ismeritek már, nekem viszont új volt nemrég még, és hátha vannak, akik hasonló cipőben járnak.
A paprika csípősségét egy úgynevezett Scoville-skála szerinti értékkel adják meg. Ezt úgy határozzák meg, hogy a paprikából készült oldatot cukros vízzel hígítják mindaddig, amíg az oldaton már nem lehet csípősséget érezni. Az érték azt adja meg, hányszorosra kellett hígítani az adott paprikatípus oldatát.Ez az átlagos magyar csípős paprikák esetében 500 körül van, míg egyes speciális magyar csípős paprikák elérhetik a 2000 körüli értéket is. (Részletesebben: aWiki-n)
Megjegyzendő, hogy a paprikák csípőssége messze nem egyenletes azonos fajtán belül sem, erősen szórnak az értékek, ezért igazából intervallummal jelöli a Scoville skála a csípősséget. Az általam kiszemelt habanero paprikánál például 100.000 - 350.000 közötti értékeket mértek.
Ilyet akartam én kóstolni mindenképpen. Végülis egy hét múltán az asztalomon hevert kb 10-12 darab habanero, és 1 (azaz egy) darab Dorset Naga. Álmodni se mertem volna egy héttel korábban, hogy ilyet sikerül szerezni. A világon eddig mért legcsípősebb paprika egy Dorset Naga volt, 1.598.000 értékkel, jelenleg tehát ő a csúcstartó. Átlagos értéke 1 millió körüli.
Még mielőtt az értékelésbe belefognék, ideöntöm azokat az általam hasznosnak vélt infókat, amiket a témában olvasgatva csipegettem föl innen-onnan. (Disclaimer: mivel tényleg innen-onnan csipegettem őket föl, nem tekintendők minden szempontból hitelesített és ellenőrzött információnak, főleg hogy forrásmegjelölés nélkül, emlékezetből próbálom összeszedni őket):
A paprika csípősségét a kapszaicin nevezetű alkaloida okozza (a tiszta kapszaicin Scoville értéke kb. 15-16 millió). Hideg vízben egyáltalán nem oldódik, így vizet inni a csípősség enyhítésére tökéletesen felesleges. Alkoholban viszont oldódik! (SÖR!! - bár a szénsavassága miatt rövid távon inkább az is fájdalmas lehet).
A tejtermékekben lévő kazein is csinál vele valamit, ezért a tej és joghurt lehet még hatásos csillapító anyag. Maga a kapszaicin konkrétan nem az ízérzékelésre hat (bár serkenti a nyáltermelődést, ami viszont az ízérzékelést segíti elő), hanem a hőérzetért felelős idegvégződéseket ingerli közvetlenül, és egy időre "kiüti” őket. Ezért érezzük égni a bőrfelületet, amit megfogunk, megvakarunk a paprikás kézzel. Érdekesség viszont, hogy többszöri "kezelés" hatására érzésteleníti az adott felületet (használják is a gyógyászatban fájdalomcsillapításra).
Izzasztó hatása fokozott hőleadást eredményez, ezért (is) fogyasztanak előszeretettel nagyon csípős ételeket a melegebb éghajlatú vidékek népei. Továbbá serkenti a nyugtató neuropeptidek (enkefalin, endorfin) termelődését.
Na. Lássuk a medvét!
Egy habanero felvágása és némi fülvakarás után úgy döntöttem, hogy a Dorset Nagát Kinga fogja földolgozni, mivel csak az ő méretében van gumikesztyű itthon. (Igazából, amióta a disznóólból a trágyát gumikesztyűben takarítjuk ki, gondosan ügyelek arra, hogy ne legyen itthon az én méretemben.)
Kb. fél perc elteltével kezdett krákogni és köhögni a művelet közben.
A módszertan: mind az első habanerot, mind a Dorset Nagát nyersen ettem meg. Először megérintettem csak a nyelvem hegyével, majd a maradékot apróra vágva, kenyérrel. Először sok kenyér kevés paprika, majd kisebb kenyerek, több paprika, legvégül kenyér nélkül a paprika.
Csípősség: rettenetesen nagyot csalódtam. "Többet vártam, Batman" effektus, mindkét (!) esetben.Nyilván (sajnos) ez nem arról szól, hogy én milyen tökös legény vagyok, hanem ezek a paprikák a Scoville szórás gyengébbik végén tanyázhatnak, de a Dorset Naga tuti. Félreértés ne essék, csípnek ezek elég rendesen, nagyon is, de mégis, én valami olyasmire voltam felkészülve, hogy az első falat után vérben forgó szemekkel fogok levegő után kapkodva fetrengeni az asztal alatt. Semmi ilyesmi nem történt, a legvégére a Dorset Nagából is simán berágcsáltam egy ujjnyi darabot kenyér nélkül. Valószínűleg túlmisztikfikáltam én ezt a Scoville skála dolgot, hiszen élt bennem azért egy-két tökösebb magyar csípős fajtának az élménye, és én arányosítani próbáltam azok 1-2000-es értékéből kiindulva a habanero 2-300.000-éhez meg a Naga 1 milliójához. Hát nincs ilyen arányosság. Simán megehetőek. Nagyon csípnek, lehet izzadni, könnyezni tőlük, de egyébként lazán fogyaszthatók.
Középtávú hatás: már elnézést, de ez meg annyira meglepett, hogy nem hagyhatom ki. Nem csípnek kétszer! A Pista igen. Az nagyon. Aztán Kinga hozott valahonnan itt a nagy felbuzdulásomat látva jalapeno-t (scoville: 2500-8000), sós lében. Ezt pl. simán tudtam magában enni. Ez is kétszer csíp. Ha valakinek van válasza arra, hogy mikor és mitől csíp kétszer egy paprika, azt szívesen venném, ha elmagyarázná. Tegnap belefőztem én is egy adag lecsóba egy fél habanerot, és így sem csípett kétszer, úgyhogy az se biztos, hogy a feldolgozottság kontra nyersen fogyasztás lenne az indok.
Végül az íz: katasztrófa. A végére hagytam a csattanót. Ami miatt alig bírom megenni mindkettőt, az nem a csípősség, hanem az a fura, rendkívül intenzív illat, ami ízben is átüt (bár mint tudjuk a szaglás, és az ízlelés nem független egymástól, sőt, konkrétan az ízérzékelésben nagyobb szerepe van a szaglásnak). Azt hiszem Malackarajnál olvastam a megfelelő jelzőt ennek érzékeltetésére: vegyszeres. Egy hihetetlenül masszív vegyszeres illata van neki, és a lecsóba belefőzve sem vesztette ezt el teljesen. Engem kimondottan taszít ez az "aroma", teljesen ki vagyok ábrándulva belőle.
Beszéltem többekkel, meg olvasgattam többfelé, és úgy tűnik, ez valóban ezen fajták saját és természetes velejárója.
Próbálok még esélyt adni nekik, de pillanatnyilag kénytelen vagyok új fajták kipróbálását is napirendre tűzni, mert csekély esélyt látok arra, hogy ezek megszerettessék magukat.
Levezetésnek pedig egy kicsit szuicid felhangú paprikakóstolás. (A kolléga az összes nevesebb csípős fajtát kipróbálta :))
Én azt gyanítom, a segítsütinek mindenki győztese, aki kicsit is beleszagol ebbe a süteményillatú eseménybe.
Mi sütők izgalommal tervezgetjük, sok-sok fejtöréssel választjuk ki, mit készítsünk, a licit napjai alatt nem sokat alszunk, és majd' kipukkanunk a hálától és örömtől, ahogy érkeznek a felajánlások. De azért a fénypont mégiscsak a sütik átadása!
Én is majd kiugrottam a bőrömből, amikor az első e-mail befutott Maczytól, aki az én kekszeimet megnyerte. Ki ne vágyna arra, hogy egy igazi mackócsaládnak süthessen, akik két kis bocsukkal egy hegytetőn laknak kecskék, birkák társaságában! :)
Nagyon szomorú lettem volna, ha nem ismerhetem meg őket személyesen, de szerencsére az élet (na meg Michael Jackson feje) úgy hozta, hogy épp a közelünkben jártak múlt hétvégén, így nálunk tölthettek néhány órát. Viki ugyanis hobbiból formatortákat készít, nem is akármilyeneket! Ezen a hétvégén épp a már említett popsztár sziluettjét formázó tortát szállítottak egy mázlista szülinaposnak.
Hogy mennyire volt faramuci érzés megsütni pár adag kekszet olyasvalakinek, akinek a tortáihoz képest az én eddigi legsikeresebb szülinapi próbálkozásom legfeljebb lepénynek minősíthető? Nagyon. Átadni viszont már kicsit sem, mivel Viki megnyugtatott, hogy ennyi torta mellett kekszekre már nem futja az idejéből.
Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a párjával mindketten licitáltak és mindketten nyertek is, sőt már a legutóbbi segítsütiben is vigaszágasok voltak.
A meósaim korán reggel már ellenőrizták, hogy a sütik minősége megfelel-e a jelenlegi ISO-szabványoknak, és nem panaszkodtak. :) Reménykedem, hogy a macicsaládban is talált mindenki kedvére valót a csomagban.
A dobozt természetesen Fanni készítette, aki nagyon meg volt hatódva attól, hogy akik kapják, kisbabákat támogatnak az árából. A búcsúzásnál meg annál bánatosabb volt, mert a kis Boritól nem volt könnyű megválnia.
Családom minden tagja nevében mondhatom: nagyon reméljük, hogy látjuk még őket!
(Én ráadásképpen még abban is reménykedem, hogy Viki meggondolja magát és megmutatja a nagyvilágnak is a tortáit -gyanítom, a tortasütő csapat tárt karokkal fogadná.)
Végezetül egy újabb felhívás: a vörösiszap sújtotta területeket akkora a baj, hogy nem könnyű megfejteni, hogyan is tud az ember a távolból igazán és hathatósan segíteni. Péter Annáék bogrács-akciója azt hiszem, tökéletes lehetőség: olvassatok utána aMalackaraj-blogon!
