Gyerekbarát tésztaétel

Történt, hogy másfél héttel ezelőtt ránk rontott a rota-vírus és senkit sem kímélt kis családomból, még a legapróbb manócskát sem. Emiatt tűntem el, most pedig, bár elég verzetten, de újra itt vagyok.
Az utóbbi két hónapban jócskán felhalmozódtak az ételfotók, mert főzni főzök én becsülettel, de írásra alig jutott időm. Leginkább egyszerű, gyorsan elkészíthető ételek készülnek most a konyhámban, remélem, lassacskán ide is felkerülnek majd.

Gyerkőceim kedvenc alapanyagaiból áll ez a tésztaétel, pillanatok alatt elkészül és épp olyan sebességgel el is fogy. A jó minőségű füstölt húsért a férfias ízlést megtestesítő Pocim rajong, már az aprításnál kunyerálná, de nyersen nem szívesen adunk neki, így lett az ő szájában a gyakran hallott "még nem ehetsz belőle, nyers husi!" intelemből "nyeles husi". Fanni pedig legszívesebben "üres tésztát" eszik, de ez egy olyan ritka verzió, amit szeret.

Zöldborsós tészta

20 dkg zsenge zöldborsót és 15 dkg apróra kockázott füstölt tarját vagy combot kevés olívaolajon fedő alatt megpárolok, időnként pár csepp vizet aláöntve, nehogy lekapjon. Végül megszórom egy csapott kávéskanálnyi liszttel és összepirítom, 2 dl tejszínnel felöntöm, fűszerezem sóval, frissen törött borssal, csipetnyi szerecsendióval, egy kis gerezd áttört fokhagymával (utóbbit az olajba is lehet rakni, ha kevésbé intenzív fokhagymaízt szeretnénk). 1-2 perc alatt összerotyogtatom.
A roppanósra főzött tésztát (3/4 doboz) a vizéből egyenesen a szószba szűröm és már tálalom is. Fanni reszelt trappistával szereti, Poci parmezánnal.

VKF XII: Lazacos pite

Éljenek a halacskák és minden csoda, amit csak a víz terem nekünk!

...mondom ezt én, aki 20 éves koromig nem ettem meg a halat. Nem volt pedig könnyű abszolválnom ezt a nagy "halnemevészetet", két okból sem. Először is: szüleim úgy neveltek, hogy a nemszeretem dolgokból is kell egy kicsikét enni. (Hozzáteszem, hálás is vagyok ezért, mert így az ízek teljes tárháza az enyém lett, szinte mindent szeretek.) Második pedig, hogy mivel az apukám a Vízügynél dolgozott-dolgozik, bizony igen gyakran került hal az asztalra. Jóban is voltam velük addig, amíg ott úszkáltak a kádban, sőt mindig közben is jártunk öcsémmel, hátha megúszhatnák szomorú végüket -persze mindhiába. No, szépek éppen nem voltak, de azért helyesek. Egész másnapig, míg aztán ebéddé nem váltak. Mégis valahogy megkaptam a különengedélyt, hogy én ilyenkor mást egyek -magam sem tudom, hogyan, nyilván észrevehették, hogy itt valami elemi mély ellenkezésről van szó. Ha néhanapján becsületből erőt vettem magamon, utána egy napig ott éreztem a torkomban a nemlétező fennakadt szálkákat.

Lett aztán egy-két gyanús éttermi tapasztalatom, amikor belekóstoltam más tányérján a halba és ízlett, de rejtély volt számomra, hogy érhették ezt el. Amikor aztán Pestre kerültem, hirtelen szembejött velem a tengeri halak -sajnos itthon nem túl nagy -választéka, és meglepett a "filézett hal" fogalma is. Halak, amiket nem milliméteres kis falatkákban kell enni a fulladásveszély elkerülése végett, hanem nyugodtan beléjük haraphatok, és amelyeknek íze valahogy frissebb annál, mint amit eddig tapasztaltam.
Mostanra eljutottam oda, hogy boldog lennék, ha minden héten kerülne egyszer-kétszer a tányéromra hal. Sajnos ezt kivitelezni még nem sikerül ilyen gyakorisággal, beszerzési okból, és azt hiszem, ezt nem kell részleteznem. A gyerkőcök osztják a vonzalmamat, a herkentyűket pedig különösen szeretik, a párom viszont sajnos egy picit sem.

Ez az első alkalom, hogy ételt készítek VKF-re -mindegyiknél azonnal lett volna ötletem, de sajnos időm nem volt rá, és emiatt szomorkodtam is sokszor. Természetesen most is rögtön tudtam, mit szeretnék, de sajnos épp "nem úszott felém megfelelő áldozat", egy szép lazacfilé. Előbb-utóbb biztos fog, majd VKF-en kívül.
Így aztán ha ló nincs.... Bár nagyon, de nagyon finom volt ez a pite. Forrón is, langyosan méginkább, de az a pici, ami maradt belőle, még kitűnő volt reggelinek. És ráadásul pillanatok alatt el lehet készíteni!
Íme a recept:

Füstölt lazacos pite

Először elkészítjük a besamel-mártást: egy fazékban 2 púpozott evőkanál lisztet annyi olajjal elkeverünk, hogy folyós legyen, majd világos rántást készítünk belőle. 4-5 dl hideg tejjel felöntjük -ha túl sűrű, adagolhatunk még tejet hozzá-, és nem szabad megijedni, hogy hirtelen összekapja, habverővel folyamatosan szép simára keverjük. Picike sóval (a lazac nagyon sós!), frissen törött borssal, szerecsendióval ízesítjük. Amikor langyosra hűlt, 2 dl 20%-os tejfölt keverünk hozzá és 25 dkg reszelt trappista sajt felét. (Szándékosan választottam trappistát, mert egy érleltebb, erős ízű sajt és a füstölt lazac gyerekízlésnek együtt már nagyon sok lenne.)
Közben egy bolti leveles tésztát kinyújtunk és kibéleljük vele a piteformát. Megszurkáljuk, ráöntjük a besamel 2/3-át, majd rárakosgatunk 10 dkg csíkokra vágott füstölt lazacot és 15 dkg kiolvasztott leveles spenótot. Rásimítjuk a maradék mártást és megszórjuk a maradék reszelt sajttal. 190 fokos sütőbe toljuk fél órára.

Megkésett fogadalmak

Jókat mosolyogtam, amikor újévkor Ági kérdése megérkezett hozzám is a fogadalmakkal kapcsolatban. Megindította bennem a gondolatok áradatát. Csak az idő hiányzott, hogy virtuális papírra vessem.

Mint sokan mások, akik írtak a témáról, én sem szoktam fogadalmakat tenni, legalábbis mióta kiléptem a tinédzser-korból. Annál inkább szeretem végiggondolni az elmúlt évet: nem is mindent, csak a kedvenceimet, a szép eseményeket gyűjtögetem össze, jól esik újra egy kicsit elmerülni bennük.
Na de nem így 2007-ben! Az elmúlt évre rendhagyó módon volt fogadalmam. Muszáj volt, nem tehettem másként. Kénytelen voltam tudatosan áthangolni az agyamat. Én ugyanis a 100%-on pörgő anyukák tipikus esete vagyok, márpedig ha az ember teljesen elfeledkezik önmagáról, az aztán minden területen visszaüt. Így történt, hogy 4 évnyi összefüggő kismamaság, szoptatás és 24 órás készenlét után úgy éreztem, szükségem van egy kis magánszférára is, és a 2007-es évet ünnepélyesen kineveztem a saját pihenőévemnek. Tudtam, hogy nem lesz könnyű a megvalósítás, mivel homlokegyenest ellenkezik a természetemmel, így aztán teljes tudatossággal kezdtem hozzá: megváltam először is a gyerekkorom óta ugyanúgy hordott derékig érő hajkoronától és lett saját fodrásznénim, aztán kaptam egy vásárlós napot és modernítettem a ruhatáramon is, találtam egy csodálatos hobbit, amivel nyertem minden héten egy kétórás kimenőt, és a hab a tortán, hogy felvételiztem egy szívemhez igen közel álló főiskolai szakra.
Valószínűleg épp a felvételi napján fogant meg -a biológia minden törvényszerűségét sutba vágva -Máté, és mire megérkezett a levél, hogy fölvettek, az első rosszullétek gyanújának köszönhetően ott volt már a kezemben a kétcsíkos teszt is.
Annyira rossz azért nem voltam, egy pihenőhónapot mégiscsak sikerült összehoznom magamnak! Mert ami ezután következett, pihenésnek már aligha nevezhető, de igen jól karban tartott kismama voltam: nap mint nap láthatták sprintelni a patakparton azt a bizonyos dinnyétnyelt nőt, akinek a majdnem kétéves fia kiválóan mulatott a visszahívó parancsszón és élvezte a fogócskát. Büszkén mondhatom, hogy a legutolsó hónapban is még nagyon jó volt a gyorsulásom!

Ezek után komolyan kérdezem: biztosan tudni akarjátok, tettem-e fogadalmat az elkövetkező évre?
A csupa nagybetűs tanulság a dolog végén azonban mégiscsak az: CSAK MINDEN FOGADALMAM ÍGY NE TELJESÜLJÖN! Mert amikor a 2007-es év végén a szép dolgokban fürödtem ismét, Mátém létezése volt abszolút a legeslegszebb! Simán megérte sutba vágni a pihenőévemet így, hogy Ő érte a jutalom.

De legyen, Ági kedvéért gasztro-téren fogadkozom -a biztonság kedvéért most inkább csak kicsiben.
Jelen helyzetben már az is fogadalom lehetne, hogy ezentúl is főzök. Ezt azonban biztosan ígérhetem, mert ha pár napig nem teszem, elvonási tüneteim lesznek.
Így az én újévi fogadalmam: "Nem veszem olyan véresen komolyan a dolgot!" Mivel nagyon fontos nekem, hogy a gyerekeim egészséges házikoszton nőjenek fel, és az is, hogy én megtaláljam az örömömet az elkészítésében, igyekszem szinte minden nap főzni -vannak azonban napok, amikor a három gyerek mellett egyszerűen nem fér be az étel elkészítése. Máté születése óta megéltem már egyszer-kérszer, hogy az "azértis megfőzöm" időnként három üvöltő csemetét eredményez: a kicsi tejcsiért vagy egy kis ringatásért, a nagyok, hogy velük foglalkozzam. Ezért van nekem ilyen faramuci gasztrofogadalmam: ha 11-ig nincs ebéd, irány a falatozó! Vagyok ugyanis olyan mázlista, hogy alig pár háznyira tőlünk egy ismerős nyitott kifőzdét, ahol kiváló szakácsnéni dolgozik -persze nem ugyanaz, mint a saját főzésű, de igényes és finom, vészhelyzetben hetente-kéthetente egyszer belefér.Nyilvánvaló, hogy nem a konyhai kiteljesedés éve áll előttem, de remélem, fejlődök majd én is. Nem vagyok hajlandó semmilyen szigorú szabályrendszer igájába hajtani magam, mert azt gondolom, "nem az ember van az eledelért, hanem az eledel az emberért". Legyen élvezetes az elkészítése és öröm az elfogyasztása, legyen minél egészségesebb és tápanyagtartalmában kiegyensúlyozott, de ez bizony csak egy igen kicsinyke, és korántsem a legfontosabb része az életünknek, még ha ez a blog másként sugallná is. Igyekszem persze a legjobb minőségű alapanyagokat beszerezni, rám is nagy hatással volt a szezonnak megfelelő és lehetőleg a környékben megtermelt élelmiszerek gondolata, keresgélem én is, mit lehetne háztól, kistermelőtől beszerezni... Törekvéseimnek komoly határt szab, hogy három manóval még a piacot sem egyszerű megjárni, hiszen a legidősebb is csak 4 és fél éves. De amit a saját korlátaimon belül meg tudok valósítani, azt meg is fogom. Egyébként meg a főzésben mostanában azt élvezem legjobban, amikor együtt kotyvasztunk valamit: a büszkeséget, ahogy a saját főztjüket megeszik!!! A piacban meg a közös kürtőskalács-majszolást...
Lényeg a lényeg: mind a főzésben, mind az életben úgy általában az örömömet szeretném megtalálni. Mint ahogy ezt a blogot is azért írogatom, mert élvezem. Jó érzés leírni, megszerkeszteni is, és amikor valaki visszaír, hogy kipróbálta valamelyik receptemet és szerette, az végképp nagy ajándék.
A többire pedig 11 és fél hónap múlva majd visszatérünk! :)

Mézes-mázas csemege

Van egy-két indokom arra, hogy miért lett volna praktikus töröknek vagy görögnek születnem, de ha ez már nem is jött össze -félre ne értsétek, azért nem cserélném el kis hazámat egy tepsi baklaváért :)-, egy kiadós gasztro-túra igazán járna nekem ezeken a helyeken! Rajongója vagyok a tömény, mézes vagy karamellás sütiknek, főleg, ha magvak vagy aszalt gyümölcsök is vannak bőven benne, hát még ha mindkettő!
Talán ezt szeretem leginkább a télben: a forró tea mellé ehhez hasonló igazi téli édességeket eszegetni.

Méhcsípés

Kell először is egy adag pitetészta, amiből én mindig nagy adagokat gyúrok, így csak be kell nyúlnom a mélyhűtőmbe érte. A receptje megtalálható ITT.
Ezzel kibélelünk egy 30X40 cm-es tepsit, szigorúan sütőpapír nélkül, úgy, hogy legyen egy pici pereme is.
Ezután 15 dkg aszalt gyümölcsöt, 15 dkg mandulalapocskát, 1,5 dl tejszínt, 15 dkg mézet, 5 dkg porcukrot összeforralunk. A tésztára kenjük és 180 fokon 30 percet sütjük.

Szerintem frissen a legjobb, mert ekkor ropogós a teteje. Másnapra már némi nedvességet magába szív a karamellizálódott öntet, de még így is nagyon-nagyon finom.

Ünnepek utáni pocakpihentető

A rengeteg finom, de nehéz ünnepi étek után én már igencsak ki vagyok éhezve az egyszerű, gyors, könnyű hétköznapi ebédekre, biztos, hogy a következő időszakban rengeteg ilyesmi jelenik majd meg nálam.

Most idegen tollakkal ékeskedem, egyenesen Juc konyhájából. Hatalmas listám van már ugyanis, mi mindent szeretnék kipróbálni bloggertársaim alkotásai közül. A most leírt recept visszatérő vendég lesz nálunk, mert még a párom is, aki fenntartásokkal van, ha hús és gyümölcs párosításáról van szó, ezt a pikáns ízvilágot szívesen üdvözölte.
Annyi még mindenképp kéreti magát ide ez elé a klassz kis ragu elé, hogy még a receptet pontosan követve is igen eltérő lehet a végeredmény, hiszen nagy különbség lehet a felhasznált magos mustár ereje, édessége, vagy az alma savassága, keménysége, a bor zamata között, ráadásul boros ételről lévén szó, nem mindegy a főzési idő sem. Muszáj tehát kóstolgatni, és megtalálni mindenkinek a számára kellemes kombinációt.
Az eredeti recept ITT található, én néhány apró változtatással így készítettem el:

Gyömbéres-almás csirke

Diónyi gyömbért lereszeltem, 2 evőkanál olajon megpirítottam, rádobtam két felcsíkozott csirkemellet, barnára sütöttem, majd sóztam, borsoztam és meghintettem egy teáskanálnyi liszttel. 2 deci száraz fehérborral felöntöttem, és hozzáadtam három meghámozott, nem túl apróra kockázott, kemény húsú almát. Elkevertem 2 dl tejszínt, 2 evőkanál mézet és 4 teáskanál édeskés ízű magos mustárt, és 5 perc lassú rotyogás után a raguhoz adtam. Ezután addig pároltam, míg az ízek összeértek, de az alma még nem esett szét. Rizzsel tálaltam.

Más jellegű mustárral és rövidebb főzési idővel lehet ezt az ételt sokkal felnőttesebbre hangolni, de mivel én gyerekeknek főzök, fontos, hogy lágy legyen. Szerette is az aprónép nagyon, ami mostanában az én manóimnál nagy szó.

Még egy ünnep? Na neeeeee!

Vannak dolgok, amihez különösen ügyesnek kell lenni. Íme: az ember végigéli az advent meghitt várakozással és készülődéssel teli heteit, a karácsony békés, de a gyomornak igencsak megterhelő örömeket nyújtó napjait, majd rögtön át is lendül a szilveszterbe, trombitával, tűzijátékkal, ezerféle ropogtatnivalóval, eljut az újévi korhelylevesig.... És akkor mindezt az új esztendő második napján megspékeli még egy születésnappal.
Hát nekem bizony sikerült. És így esett, hogy -az x-ek számától függetlenül is- évről évre kicsit azt kívánom, bár elfelejtenénk az egészet. Hisz addigra már teljes mindenkiben az "ünnepcsömör": szép volt, csodás volt, de vágyunk már egy kis hétköznapira.
Persze az én drága családom mindig megünnepelt teljes lendülettel. Pár éve pedig van egy ifjú családtagunk, akinek ünnepekből sosem lehet elég: épp csak túljutottunk a karácsonyon, és Fannim már az én szülinapom lázában égett! Tucatjával gyártotta nekem napról napra a meglepetés-rajzokat, és állandóan csak azt kérdezgette, mikor jön már el a nagy nap. Második éve már ugyanis, hogy apával szövetkeznek és tortát sütnek nekem. Nem is akármilyet. Ezért a mókáért máris megéri a plusz egy ünnep.
Elnézve a gyerkőcöt kotyvasztás közben, gyanús, hogy ebben is az anyjára ütött. Amint lesz időm a varrógép elé ülni, összeütök majd Neki egy helyes kis gyerekkötényt, hadd jelölje ki a saját helyét kis konyhámban.