2008. június 20., péntek

Ricotta-torta meggyel


A kertemben most a meggy az úr, a konyhámban pedig ez a tény sütisütési kényszert okoz, mert -ellentétben a nemrég elbúcsúztatott cseresznyével, ami a fáról legszívesebben a szájunkba vándorolt főzetlenül-sütetlenül-roppanósan, egy-két kivételtől eltekintve persze- a meggy szerintem minden gyümölcsök közül a legkiválóbb édességekbe, harsogó savanyúsága tökéletesen egészít ki számos süteménytípust a keverttésztától a linzerig, csokistól a túrósig. Legalább száz ötletem van, íme egy, ami meg is valósult -és én teljesen bele is szerelmesedtem:


Ricottás meggytorta

Hozzávalók: 20 dkg keksz (vajas vagy teljes kiőrlésű kekszet javasolnék), 10 dkg vaj, 50 dkg ricotta, 20 dkg cukor, 3 tojás, 35 szem meggy
Elkészítés: A kimagozott meggyet egy evőkanál cukorral megszórjuk és kicsit állni hagyjuk.
A kekszet robotgépben megdaráljuk, összedolgozzuk a megolvasztott vajjal és egy vízzel kiöblített kerek tortaforma aljába nyomkodjuk. 10 percig elősütjük 180 fokos sütőben. (Kapcsos tortaformát érdemes kívülről fóliával becsomagolni, mert velem előfordult már, hogy egy kevés vajat kieresztett.)
A tojások sárgáit kikeverjük a maradék cukorral, a túróba kavarjuk, majd hozzáadjuk a habbá vert fehérjéket. A felét a formába simítjuk, kirakjuk a lecsöpögtetett meggyel, befedjük a maradék túrós krémmel, majd további 50 percig sütjük.

2 megjegyzés:

Sizame írta...

2 hét alatt már harmadjára sütöm ezt a tortát. Nagy kedvenc lett nálam is és az ismerőseim körében is! :)

VOKinga írta...

Nagyon örülök neki! :)