Instant amerikai palacsinta

Nigella instant amerikai palacsintája nem egy forradalmi újítás ugyan, bárkinek eszébe juthatott volna és nyilván eszébe is jutott már. Én azonban így még nem csináltam, most viszont ezzel a módszerrel kedvenc reggelinket 10 perc alatt varázsolom az asztalra, mégpedig gyerektáborra elegendő mennyiségben. Maga a recept is nagyon jó, finom palacsinta készül belőle, és az átlagosnál gyorsabba kisül.
Azóta ha van egy kis időm, előre bekeverem a hétre tervezett kenyerek, kalácsok szárazanyagait is, mert sokszor ezek elkészítésére is hiányzik az a pár perc.

Instant amerikai palacsinta

Lényege, hogy előre bekeverünk egy nagyobb adag palacsintaport. Ehhez 60 dkg lisztet, 5 gramm sütőport, 2 tk szódabikarbónát, 1 tk sót, 5 dkg cukrot keverünk össze jó alaposan, majd jól záródó edényben szépen elraktározhatjuk a spájzban. (Én a cukor menyiségét szeretem kicsit növelni.)
Ezután már csak annyi a tennivalónk, hogy reggel egy csészényit kiemeljünk ebből a keverékből, és kikeverjük 1 tojással és 1 csésze tejjel, végül 1 evőkanál olvasztott vajjal vagy olajjal.
Forró száraz palacsintasütőbe merőkanállal pici palacsintákat öntök, amikor buborékok keletkeznek a tetején, megfordítom őket, és pár percen belül lehet is falatozni.

Nálunk a gyerekek Nutellával szeretik, Fanni most meggylekvárral is szívesen eszi, nekem vaníliás-cukros tejföllel az igazi. És mivel édesszájúak vagyunk, ennek a mennyiségnek rögtön a dupláját sütöm.

Sárgabarackos kehely

Gyakran elkövetem azt a bűnt, hogy már az első alkalommal változtatok az új recepteken -legtöbbször büntetlenül. Ezúttal a végeredményt kóstolva jöttem rá, mi lett volna a "trükk" a desszertben, amit az én megmásított arányaim leegyszerűsítettek teljesen hétköznapivá.
Jöjjön először a recept, aztán a titka.

Sárgabarackos kehely

Hozzávalók: 500 g sárgabarack, 1 citrom leve és reszelt héja, 140 g barnacukor, 500 g mascarpone, 150 ml tejszín, 4 marék amaretti keksz
Elkészítés: A barackot leforrázom, lehúzom a héját, majd a cukorral és a citrommal 10-15 perc altt puhára főzöm, leturmixolom, és megvárom, míg teljesen kihűl.
A mascarpone-t összekeverem a lágy habbá vert tejszínnel.
A kettőt épp csak annyira keverem össze, hogy szép csíkos legyen, de ne elegyedjen, és 4 kehelybe töltöm. A tetejére morzsolom az amarettit.
(Good Food: Italyan apricot fool)

Én a barackos szószból kispóroltam némi cukrot, a mascarpone-krémet viszont egy kis mézzel megédesítettem, gondolván, anélkül ízetlen lesz.
Amikor megkóstoltam, akkor döbbentem rá, hogy az egésznek a lényege mézédes baracköntet és az épp csak tejszínédességű fehér krém kontrasztja lett volna!

Tippek:
-A barackkal lényegében ugyanazt tesszük, mint lekvárfőzéskor, egész évben elkészíthető tehát házi sárgabaracklekvárral.
-A barackos szósz 3 ek narancslikőrrel "felnőttesíthető".
-A barack szerintem nem kívánja azt a pluszt, amit a barnacukor ad, tökéletes fehérrel is.
-Én legközelebb megpróbálom úgy is, hogy a mascarponét joghurtra cserélem, kicsit emelve a tejszín mennyiségét. Azt gyanítom, sokkal könnyebb, nyáriasabb lesz a végeredmény.

Mit ettünk a héten?

Hétfő:
zellerkrémleves
túrógombóc csokival töltve, dióba forgatva, vaníliás tejföllel
Kedd:
járműtészta paradicsomszósszal, mini húsgombóckákkal
Szerda:
nem itthon ettünk
Csütörtök:
kókuszos meggyleves (Kicsi Vú)
fűszeres húsgombócok, pirított újkrumpli, paradicsomsaláta
Péntek:
cukkínilepénykék brindzahabbal, pirított baconnal (Lilahangya)
Szombat:
mustáros tarja, krumplipüré, trampo saláta
plébános szelet
Vasárnap:
kacsasült (két kicsi kacsát daraboltunk fel, az egyik fűszeres mártásban, a másik fokhagymásan sült), vajban sült krumpli, uborkasaláta

Reggeli:
instant amerikai palacsinta (Nigella)

Hogy mennyire volt sikeres?
Azt hittem, a hét legtutibb sikere a Fűszeres Eszternél látott járműtészta lesz, ráadásul mindezt icipici húsgombóckákkal spékeltem meg. Hát nem. A gyerekek szeretik a tésztát, de úgy tűnik, ők bizony nem fogyasztanak sem autót, sem repülőt. Még húsgombóckákkal sem.
Először próbáltam ki Kicsi Vú kókuszos meggylevesét, és gyanítom, jó ideig -talán soha- nem főzök majd meggylevest kókusz nélkül, sőt minden gyümölcslevesbe önkéntelenül is kókuszt szórogatok majd. Maga a tökély, egyfolytában a hűtőszekrénybe jártam miatta!
Lilahangya cukkínilepénykéi szintén csodásak, és bár előszörre Poci rossz néven vette, hogy arra a palacsintaszerű valamire nem kenhet Nutellát, végül ropogósra sült baconnel is kiválóan fogyott.
A trampo saláta pedig csúcs, aki mer hinni nekem, próbálja ki!

YUM-YUM blog award díj

Zsuzsi a Maszatkonyhából megtisztelt azzal, hogy megajándékozott a Yum-yum díjjal. Meglepődtem, és meg is hatódtam a dolgon.
Az indoklása nagyon kedves volt nekem: azért, mert "földhözragadt" alapanyagokból "életszagú" étkeket kotyvasztok. Pár hónappal ezelőtt téma volt ez a gasztrobloggerek között, és bár én nagyon kevésnek éreztem magam ahhoz, hogy hozzászóljak, magamban maradtam abban a meggyőződésben, hogy bizony az átlag magyar ember nem parmezánon és avokádón nő nagyra -szándékosan írtam a saját kedvenceimet!-, és a pénztárcája sem duzzad sajnos, és a lelkem inkább vonzódik a "locavore" vonalhoz, ami persze nem zárja ki a próbálgatást, kóstolgatást, de a hétköznapok nagy részét hagyományos alapanyagokból készült ételek uralják, nem feltétlenül hagyományos receptek alapján.

Én egyetlen blogtulajdonosnak szeretném továbbadni a díjat, nem azért, mert nem lenne több tucat jelöltem, inkább mert szeretném meghagyni minél többeknek nem csak a kapás, az adás örömét is.

Vannak nekem is nagy kedvenceim, akikhez 2-3 naponta benézek, de azt hiszem, nem nagyon akad olyan gasztoblogger, akinél nem járok időnként. Úgy érzem, nagyon színes és izgalmas ez a társaság.
Vannak csodálatosan kidolgozott blogok, ahol az ételről szinte mindent megtudunk és biztosak lehetünk, a tökéletesen autentikus változatot találhatjuk ott, követhetjük a receptet betűről betűre. Van, aki szinte dogmatikus, minőség vagy egészség tekintetében. Vannak hozzám hasonló főzőcskézők, akik mindenfélét kipróbálnak és idő híján inkább csak elkattan a fényképezőgép is. Nagyon szeretem a vegetáriánusok kis csapatát, számtalan téren teszik gazdagítanak minket. És persze az ifjoncok, akikre irigykedem is, mert nekik még megadatik, hogy szívvel-lélekkel átadják magukat a főzésnek, a beszerzéstől a gyönyörű fotókig, a lelkesedésük magával ragadó! Sokkal több időt el tudnék tölteni, eme hatalmas választékot olvasgatva, mint amennyi jut rá.

Mégis van néhány blog, ami számomra kiemelkedik a többi közül. Ami közössé teszi őket, az a kreativitásnak egy sokkal magasabb szintje.

Ági számomra ilyen. Úgy érzem, ha nem lenne a világon szakácskönyv, sem olyan fórumok, ahol ötleteket, recepteket csippenthetünk, ha kétszáz évvel ezelőtt élnénk, főzés terén is dogmatikus világban, Ági konyhája akkor sem lenne hagyományos, Ő akkor is alkotna. Ösztönösen főz, bármiből lakomát varázsol. Mindennek, amit csinál, stílusa van, olyannyira egységes és mindenki másétól elütő.
Bevallom, ha majd egyszer esetleg "nagyon aranyos gasztroblogger" díjat osztogatunk, nekem akkor is Ő lesz az egyik díjazottam, de ez a "yum-yum" most a konyhatündérnek, blog- és szakácskönyvírónak szól!
Ági, fogadd szeretettel!

VKF' XVII. Trampo -vagy valami olyasféle

Dolce Vita felé ez alkalomból kétszeresen is száll a hálám. Először is -és ebben valószínűleg sokakkal osztozom- már a kiíráskor izgatottan vártam és várom most is az összefoglalót, remélve, hogy sok izgalmas új salátával gazdagíthatom eléggé szegényeske repertoáromat. Másodszor pedig, hogy egy új kedvencem máris van, rögtön be is mutatom.

Ennek a születésében egyébként benne van gyermekeim apjának a keze is, aki emeleti dolgozószobájában működve mintegy zenei aláfestésként hallgatja egész nap a TV Paprikát, és időnként, ha valami nagyon magával ragadja, lerohan a családi részlegre (a nappaliba) és benyomja nekem is a tévét. Amiből én persze túl sokat nem látok, mert kisfőnökeim bőven lefoglalnak, ezúttal is csak egy-egy részlet jutott el hozzám.
A sorozat egy bácsikáról szól, aki kis hajóján végigcsorog egy csatornán Franciaországban és itt-ott megáll, főz a helyiekkel. Most éppen sárgadinnyét szüretelt, majd salátát is készített belőle -PARADICSOMMAL! Annyira nem jött össze bennem, hogyan férhet meg ez a két íz együtt, hogy azon vettem magam észre, napokkal később is foglalkoztat. Kutakodtam egy kicsit, találtam egy-két receptet.
Hát így született az én VKF!-salátám. Hihetetlen, de eszméletlenül finom. Annyira, hogy azt kell mondanom, a sárgadinnyét és a paradicsomot egymásnak találták ki.

Trampo -vagy valami olyasféle

Hozzávalók:
A salátához: 4 érett paradicsom, egy kisebb mézdinnye, 1 narancssárga és 1 zöld kaliforniai paprika, 2 csomag mozzarellagolyócska, egy pici csokor metélőhagyma
Az öntethez: fél kk cukor, fél kk só, 1 ek borecet, 3 ek olívaolaj
Elkészítés: A paradicsomokat 4 cikkre vágom, a magházukat kiemelem és elteszem(ezt nem szabad kispórolni, a sok finom magocska jó lesz mondjuk vajas kenyérhez vacsorára), a húsukat pedig kb. 1 cm-es kockákra darabolom. Ugyanezt teszem a paprikákkal is. A dinnyéből 12 vékony szeletet szelek a tálaláshoz, a többit felkockázom. A zöldséget-gyümölcsöt összekeverem.
Az öntet hozzávalóit egy kicsi lezárható üvegben összerázom. Tálalás előtt öntöm a salátára.
Minden tányérra 3 dinnyeszeletet teszek, melléhalmozom a salátát, elosztom rajta a mozzarella golyócskákat és megszórom snidlinggel.

Tippek:
-Bár a színes kaliforniai paprikák zamatosabbak, a sötétzöldet sem érdemes kihagyni belőle, mert kissé füves, zöld íze nagyon jól ellensúlyozza a többiek édeskés zamatát.
-A sajtgolyócskákat nem biztonságos belekeverni a salátába, mert megszíneződhetnek, sokkal szebb a tetején.
-Olyan gyönyörű, hogy színterápiának is megteszi.

Gurulnak...

Zsuzsitól kaptam az üveggolyókat, szerény sportképességeim ellenére sikerült elkapnom őket, bár néhányszor kigurultak a kezemből írás közben...

Érdekes és nagyon szép játék, először a mások listáját olvasva, főként azokét, akik az utóbbi hónapokban ismeretlenül is a szívemhez nőttek, keresgélni, vajon az asszociációik ugyanazt mondják-e Róluk, mint amit a blog alapján megsejtettem.
A saját listámat elkészíteni: nekem ez már nehezebb ügy. Menthetetlenül elárul az emberről ezt-azt a hangokról beötlő első -vagy második, harmadik- gondolat. Életem leggyönyörűbb, de egyben legbeszűkültebb korszakát élem, a gyerekek most mindent kitöltenek, és a háttérbe szoruló ÉN viszont olykor nagyon is feszengeti a neki jutó egérlyuknyi helyet. Két hatalmas "B": boldog és beszűkült. Erről mesél az én szavaim jó része...

a -anyukám, apukám (csodásat kaptam mindkettőből)
á -álom
b -barát (egy olyan is van, aki mintha a testvérem lenne), bölcs
c -cirip (esténként a patakparton hallgatni a tücsökzenét csodás)
cs -csönd, csokoládé (a legkomolyabb függőségem)
d -din-don-diridongó
e -együnk!, egyedül (erre időnként annyira szükségem lenne!)
é -édesség
f -fáradt
g -gömbölyű
gy -gyerkőc
h -hála, három
i -Isten
í -íz, illat
j -Jósvafő
k -kisbaba, kreatív, kutyanyuszi
l -lélek
ly -
m -mese, miért
n -nő
ny -nyitottság
o -otthon, Oros (a született nevem)
ó -Óóóóó!
ö -örök, öröm
ő -őrangyal
p -patak
q -
r -régesrég
s -sárga
sz -szeret, születés, szín
t -tenger(benne lenni olyan, mintha a helyemen lennék, nagyon hiányzik), Tomy( Ő a férjem), tanítani
ty -tyúkanyó
u -Ukulele
ú -úszni
ü -ünnep
ű -űrmanó
v -virág
w -Weöres Sándor (valami olyat tudott leírni, ami nagyon mélyen ott van mindannyiónk lelkében, úgy, ahogy senki más)
x -XXI.
y -
z -zene
zs -zsonglőr

Én pedig kigurítom a golyócskákat a gasztro-szférából, gyanítom, meglepetést szerzek majd velük: egy marékkal Csirkemanónak, eggyel pedig Cicamók-anyunak.

Tortilla-lakoma, valamint néhány kérdés a szakértőkhöz

A quesadilla -tortilla-szendvics- sokkal inkább egy kiadós vacsorára való, mint ebédre. Nekem azonban ritkán jut időm este újabb órát szánni a konyhának, így aztán ha tortillát szerettünk volna enni, azt bizony csakis délre. Akartunk, ettünk, nagyon finom volt. Én azért ettem vacsorára is, multikulti módra egy kis maradék tzatzikibe mártogatva, sőt reggelire, maradva a multikultinál, padlizsánkrémmel... (Nem, lekvárral nem ettem, ne tessék gyanúsítgatni.)
Az ötlet első körben Nigellától származik, a tortilla-recept Lila Fügétől.
Jöjjön hát először a recept, utána pedig a kérdések, hátha idetéved egy-két tapasztalt tortilla-sütögető és ellát tanácsokkal!

Egy egyszerű quesadilla

Először is elkészítem a tortillákat.
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 1 tk sütőpor, 1 tk só, 65 ml olaj, víz (amennyit felvesz, kb. szűk 3 dl)
Elkészítés: A hozzávalókat robotgépben ruganyos tésztává dagasztom (min. 5 perc), a vizet csak fokozatosan adagolva hozzá. 8 gömböcskét gyúrok belőle és vizes konyharuhával letakarva fél órát pihentetem. Ezután egészen laposra nyújtom őket(2-3mm) és száraz serpenyőben mindkét oldalukon megsütöm -kb. 1-1 perc. Minden tortilla után kitörlöm a lepergett lisztet a serpenyőből, különben rövidesen égni kezd.
A mi quesadillank végtelenül egyszerű volt, hogy minden családtag igényének megfeleljen: minden tortillát beterítettem serrano sonkával és gouda sajttal, kettéhajtottam, olívaolajjal megkentem a külsejüket és grillserpenyőben mindkét oldalukat 2-2 percet sütöttem, amíg a sajt meg nem olvadt.

Kérdéseim:
-Az így készült tortilla nagyon finom lett, kettéhajtani szépen lehetett, de felcsavarni már nem tudtam volna, vagyis nem lett teljesen puha, fajitas-nak nem lett volna alkalmas. Mi lehet az oka?
-Első nekifutásra kukoricalisztből készítettem a tésztát, ami teljességgel használhatatlan lett: olyan morzsálódósra sikeredett, mint egy linzertészte, 1 cm-nél vékonyabbra nem lehetett volna kinyújtani. Vajon a magyar kukoricaliszt túl durvára lenne darálva?

Tehát mit ettünk a héten?

Íme hát az első heti menü:

Hétfő:

-zöldségleves (borsó, répa, karalábé) tortellinivel
-császármorzsa házi baracklekvárral
Kedd:
-zöldségleves tejföllel behabarva
-pesto-s tészta (dupla adag császármorzsát csináltam, hogy keddre is jusson, de hogy-hogy nem, egy morzsa sem maradt belőle)
Szerda:
-csülökpörkölt, paradicsomos-kukoricás bulgur, uborkasaláta
Csütörtök:
nem itthon ebédeltünk
Péntek:
-ismét csülökpörkölt, zöldsaláta krémsajtos öntettel
-sárgabarackos mascarpone-krém
Szombat:
-quesadilla zöldsalátával
Vasárnap:
-sertésborda barbecue-ként elkészítve, savanyúkáposzta ágyon (apa alkotta)

Reggelik, vacsik és uzsik? Nemigen törént e téren semmi extra. Egy mazsolás kalács és egy nagy adag padlizsánkrém kivételével.

Mit ettünk a héten?

Már régóta gondoltam arra, hogy leírom, melyik héten mit ettünk. Leginkább azért, mert én is szeretem elolvasni mások menüit, ötletet adnak, elgondolkodtatnak, hogyan lehetne jobban csinálni.

Jómagam mindig megtervezem az étkezéseket, egy vagy két hétre előre.
Számos oka van, amiért ezt teszem, íme csak a legfontosabbak:
-Három pici gyerkőc mellett már nincs deffiniálva az "elugrom a boltba valamiért" fogalma. A közeli kisbolt is minimum fél órás túra, és ott aztán tényleg csak az alapdolgok kaphatók. Ha pedig zöldség-gyümölcs vagy hús a hiánycikk, akkor autóba kell gyömöszkölni az egész famíliát... Márpedig ha napról napra találom ki a főznivalót, biztos, hogy mindig akad hiányzó hozzávaló. A tervezéssel megspórolom ezt a rengeteg időt, nekem pedig minden perc aranyat ér.
-Kis családomat rajtam kívül igencsak válogatós egyének alkotják. Alig akad néhány étel, amit mindannyian szeretnek. Amíg napról napra főztem, szörnyű rossz érzés volt, hogy kiötöljem, mit főzzek, amit mindenki megeszik. Hosszú távon gondolkodva viszont minden nap másnak kedvezek (vagy inkább mással tolok ki? :), vagyis mindenki kap ínyére valót, de kössön azért némi kompromisszumot is. Ráadásul ha valamelyik étel valakinek az "abszolút nemszeretemek" közé tartozik, úgy intézem, hogy maradjon az előző napiból egy kis mentő adag.
-Bele tudom tervezni a menübe azt is, hogy szinte mindig legyen valami, amit Máténak is adhatok, így nem kell külön főzőcskéznem a manókaját. (PL. a mai zellerkrémlevesből még a tejszínezés előtt kicsentem Neki egy adagot.)
-Sok étel van, amiből dupla adagot főzni szinte semmivel nem kerül több munkába. Előre átgondolom, mi az, ami fagyasztható, vagy más étellé átalakítható, ezekből rögtön többet főzök, és irány a fagy.

Általában nem azzal van gondom, mit főzzek, hanem hogy hogy válasszam ki a rengeteg mindenből, amire vágyom, azt a keveset, ami egy hétbe belefér. Folyamatosan agyalok azon, hogy tudom a legkisebb időráfordítással legjobbat kihozni konyhai tevékenységemből.

Most épp ott tartok, hogy legtöbbször 2 napra főzök, de általában egy picit megvariálom, hogy sosem legyen teljesen ugyanaz -majd meglátjuk, beválik-e, mindenesetre a "minden nap új étel", bár ideális lenne, túl sok időt vesz el. Így is sokszor becsábítom a gyerkőcöket a konyhába, mesélek nekik, amíg főzök, vagy főznek velem. Ám aki naponta főz, tudja, ha megfőtt az étel, a munkának még a felével sem vagyunk készen, jöhet a mosogatás, takarítás, és ez idő, idő, idő...

Csak az ebédeket fogom leírni, és ha valami újdonság készül reggelire, uzsonnára vagy vacsorára, a végén megemlítem majd. Egyébként reggelizni szinte mindig édeset szoktunk, műzlit, joghurtot, gyümölcsöt, lekváros, mézes vagy nutellás kenyeret, péksütit. Az uzsi mindig gyümölcs, és hozzá valami rágcsa, mondjuk kölesgolyó, frissen kipattogatott kukorica, korpás keksz és társai, és persze időnként bűnözünk is. A vacsi pedig legtöbbször szendvics, melegszendvics, friss zöldség, rántotta vagy tojáslepény, néhanapján (nem szívesen) virsli.

Hát ennyit a tervről, remélem, a következő poszt a megvalósítás lesz.

Mit rejt az üveg? Nem hétköznapit!

Gyorsan leírom ezt a receptet, mert eszméletlen finom, és mindjárt vége a meggyszezonnak. Akit izgalomba hoz, most még talán éppen be tud cserkészni egy kevés meggyet hozzá, ehhez a recepthez direkt nem gond, ha picit túlérett.
Már régen írogatom magamnak a chutney-recepteket, de még nem jutottam el a kipróbálásig -egészen mostanáig. Nem gondoltam volna, hogy ez a legelső felvonás ebből a kicsit sem autentikus alapanyagból készül majd. Bevallom, aggódtam is, hogy nem lesz túl jó, de annyi volt a meggy a fán, kezdeni kellett vele valamit.
Csodás lett. Nagyon markáns az íze, az utóbbi két hétben még nem sikerült feltálalnom olyan húsételt, amihez igazán illene, leginkább vadhoz párosítanám. Így jobb híján magában nassolgattam, de mivel apa épp barbecue-próbálgatós időszakában van, majd rendelek Tőle valamilyen vadból egy szép nagy sültet, aztán jöhet a chutney!!!

Meggy-chutney

Hozzávalók: 1,5 kg meggy, 20 dkg nem túl apróra kockázott hagyma, 1 kis csomag mazsola, 30 dkg cukor, 2,5 dl málna- vagy borecet, 1-2 szál friss rozmaring felaprított levele, egy jó nagy diónyi gyömbér apróra kockázva, só
Elkészítés: Az összes hozzávalót egy nagy lábasba öntjük és 40-45 percig főzzük. Sajnos szinte folyamatos kevergetést igényel, 1-2 percnél tovább ne hagyjuk magára.
Én a gyerekek miatt kihagytam, de chili is mehet bele, ízlés szerint.
A kész chutneyt azon nyomban tiszta üvegekbe töltöttem, pár percre fejre állítottam, majd 2 napra száraz dunsztba tettem.
(Számomra nehéz volt, hogy az eredeti recept nem adott meg mennyiséget a sóhoz, hiszen nem ettem még chutney-t, csak elképzelésem volt, milyen végeredményre is kell számítanom. Így nagyon apránként adagoltam és kóstolgattam, magam sem tudom, végül mennyi ment bele.)
(Kaldeneker György receptje alapján)

Fogmizéria

Ismét eltűntem. :(
Aprómanó szájában ugyanis kettőről hatra növekedett a létszám, és az új jövevények valószínűleg még eléggé zavarják a tulajdonost, mert jó két hete már, hogy éjszakánként ötször-hatszor is felkelti házirabszolgáját egy kis vígasztalásra.
Az éjszaka pedig többek közt a posztirkáló idő is számomra.
Mindenesetre megpróbálom összeszedni magam -pár nap alatt sokmindenhez hozzászok(hatna) az ember szervezete-, mert a képek csak gyűlnek, és hiányzik az írás is. Tehát amint tudok, jövök!

Szupergyors paradicsomos-halacskás tészta

A sok cseresznyés és meggyes recept után -igaz, van még egy meglepetésem ezzel a témában, csak le kellene fényképezni végre- lassan kezdek visszatérni a turbógyors receptek témaköréhez.

Biztosan sokan ismerik a tényt, hogy számos étel kedvezően befolyásolja az endorfin hormonok termelését, így az örömérzetünket is -a csokiról például ezt nyilván mindenki hallotta. A lista azonban hosszú, rajta van például (a teljesség igénye nélkül): a krumpli, a banán, az avokádó, a dió és csonthéjas társai, a csípős étkek, élükön a chili, a legtöbb fűszer és persze mindenféle édesség.
Egy dolog van még, ami egészen biztos, hogy közös ezekben az ételekben: én mindet imádom!
Ezen a listán fontos helyet foglal el a tészta is. Épp ilyen fontos helye van ez én szívemben -na és gyomromban-, és hogy fokozzuk a boldogságot, gyerkőceim osztják velem eme vonzalmat, így semmi sem áll a tésztafőzés útjába. (Na jó, apa egy kicsit, de rajta hetente egyszer átgázolunk.)

Ez a tonhalas tészta nagyon gyors és nagyon finom egyszerre.
Majdnem olyan finom, mint az a chilis csoki, amit épp itt majszolok a képernyő előtt! :)

Tonhalas tészta

Hozzávalók: 1 hagyma, 1 hámozott, darabolt paradicsomkonzerv, 1 gerezd folhagyma, só, bors, borsikafű, majoranna, fél dl tej, 2 tonhalkonzerv (jó minőségű), 1 kis üveg zöld olajbogyó, (1 kis üveg kapribogyó -ezzel lenne az igazi, de a gyerkőceim nem szeretik, ezért az enyémből hiányzik), 40 dkg durum száraztészta
Elkészítés: Az olajban megfonnyasztom a hagymát, ráöntöm a felkockázott paradicsomkonzervet a levével együtt, belenyomom a fokhagymát és 1 percet rotyogtatom kis lángon. Hozzáadom az olajbogyót, tejet, fűszereket, és további 5 percet főzögetem, ha nagyon besűrűsödne közben, pótlom a tészta főzővizéből, nehogy odaégjen.
Hozzáadom a halat és amikor az átmelegedett, kész is.
Kifőzött tésztán tálalom.
Fontos: a borsikafű a lelke, nem szabad kihagyni!!!

Karalábé -az egyszerűség dícsérete

Nigella Lawson-t nézve a tévében, határtalan élvezettel tölt el, ahogy az alapanyagokról, ételekről beszél, én elhiszem Neki, hogy komolyan is gondolja, hiszen a főzés akkor tud igazán örömöt okozni, ha az ember lelkében ott van legalább egy kicsi ebből az illatok, színek, texturák iránti vonzalomból, a föld minden javának szeretetéből.

Aki arra adja a fejét, hogy főzésről írjon -tegye azt akár csak ilyen alacsony szinten, ahogy én-, biztosan megéli ezt. Hogy nem lehet úgy bemenni a zöldségesbe, hogy ne kéredzkedne be valami el nem tervezett is is a kosarába, mert egyenesen megszólít onnan a polcról... Hogy az olívaolajra dobom a friss gyömbért, és felvidít az illata, újra és újra bele kell kóstolnom, az elején is, amikor szinte ledöngöli az ízlelőbimbókat az intenzív aroma, és a vége felé, amikor már lágy és puha, ízei nagy részét átadta az ételnek... Vagy amikor belevágok a padlizsánba és előtör az a semmivel össze nem téveszthető citromos illat... (Még így háromgyerekes "állandóanrohanóként" is, hogy a főzés sokszor nyűgnek tűnik, mert nehéz időt lopni rá, és a bevásárlás sem önfeledt nézelődés, mondjuk a mai piacolás egyik kezemben a nagyon-nagyon anyássá vált Mátéval, másikkal a szűk kis járatokon az üres babakocsit manőverezve a tömegben, bizony még így is megtörténik ez a csoda, és egy íz vagy illat pár pillanatra kikapcsol -olyan jó ez!)

Ezért kérek Mindenkit, ne ítéljen el, ha a "mezei" rakott karalábéról is szuperlatívuszokban zengek, főleg, hogy engedve a kisfőnökeim nyomásának ezúttal virslit tettem bele (brrrr és hüpp-hüpp, mert annyival inkább kívánkozna bele egy kis finom puha szárnyasmáj). A zsenge karalábé a gyengém, hihetetlen önuralomra van szükségem ahhoz, hogy elmenjek mellette és ne dugjam gyorsan a kosárba, azt gondolom, az egyik legcsodálatosabb zöldség, olyan, mintha megenném a tavaszt! Nem kér a harsogó fűszerekből, nem kíván semmi hókusz-pókuszt, legfeljebb egy kis selymes tejszín, tejföl, csipetnyi szerecsendió, és óvatos párolás...

Szupergyors rakott karalábé

Hozzávalók: 3-4 fej zsenge zöld karalábé, 1 nagy csomag füstli, 1+fél nagy poharas tejföl
Elkészítés: 3-4 fej nagyon zsenge karalábét olajon megpárolok a következő módon: közepes lángon felhevítem a megtisztított, kis kockákra vágott karalábét egy evőkanál olívaolajon, és amikor elkezd sercegni (1 percen belül ez meg is történik), fél csészényi vizet löttyintek alá, picit sózom, egyetlen apró csipetnyi cukrot is szórok hozzá, és fedő alatt szép lassan párolom, ha fogy a lé, picit löttyintek még hozzá. Nagyon hamar megpuhul.
A virslit felkarikázom. (Azon szerencsések, akiknek nincs virslomán egyén a családjában, fél kiló pulyka- vagy csirkemellet falatnyi darabokra vágnak, forró olívaolajon épp csak összerántják a külsejét és ezzel helyettesítik a virslit).
A leszűrt karalábét egy kisebb tepsi vagy cseréptál aljába öntöm, rászórom a füstlit (májat) és a tetejére simítom a tejfölt.
190 fokos sütőben 25 percet sütöm.
Tipp: A karalábé és a tejföl sütés közben levet enged. Én személy szerint ezt nagyon szeretem felszürcsölgetni, de aki nem igazán vágyik rá, megszórhatja a tepsi alját egy evőkanál liszttel, ez felszívja és mártássá alakítja a kiengedett levet.