2010. január 11., hétfő

Savanyúkáposztás lasagne

Vegyük úgy, hogy becsületes voltam. Mert ugye lefotózhattam volna ezt az ételt egészben is, még a tepsiben, akkor még szép volt -vagy legalábbis ennél szebb. De a háttérbe azért belopózott egy bájos kis alak, lényegesen javítva az összhatáson. :)

Ez volt egyébként savanyú káposztás kísérleteim második felvonása. Izgatottan vártam a végeredményt most is, mert nem voltam tökéletesen meggyőződve arról, jót várjak-e. De a végeredmény nagyon finom lett, aki szereti a lasagnet, ajánlom kipróbálásra!


Savanyú káposztás lasagne

Hozzávalók: 80 dkg darált sertéshús jó szaftos pörköltnek megfőzve, 8 ek tejszín, 1 tk őrölt római kömény, 2 nagy doboz tejföl, 12 lasagne lap, 500g savanyú káposzta, 4 paradicsom
Elkészítés: A tejfölt kikeverjük a köménnyel, a pörköltet pedig a tejszínnel. A káposztát jól kicsavarjuk. A paradicsomokat fölszeleteljük.
Megfelelő méretű tepsi aljára 4 lasagne lapot helyezünk. Rásimítjuk először a tejföl, majd a káposzta, a pörkölt és a paradicsomszeletek 1/3-át. Újabb 4 lasagne lappal fedjük, majd addig folytatjuk a rétegezést, míg minden elfogy.
200 fokon 35-40 perc alatt megsütjük.
FONTOS: mivel nem előfőzött lasagne lapokkal dolgozunk, a pörköltnek tényleg jó sok szaftja legyen, mert a tészta bőven felszív majd belőle! Én így készítem a pörköltöt, bár mostanság gulyáskrémet már nem teszek bele.

(Az essen&trinken.de receptjéből kiindulva.)

2 megjegyzés:

ilgya írta...

ez nekem nagyon tetszik!!!!!nagyon gondolkodom az elkészítésén:)

anyamanya írta...

Remélem, ízleni fog! :)