2008. augusztus 5., kedd

..és kókuszos meggyleves Kicsi Vútól

Biztos vagyok benne, hogy Kicsi Vúéknál mindig van otthon legalább egy zacskó kókusz! Már több receptjét is elmentettem kipróbálásra, melyekben ez volt a szokatlan, izgalmas hozzávaló.
Ahogy a heti menünél már említettem, ismét sikerült kialakítanom magamban egy függőséget, és nem tudom, eszek-e még meggylevest kókusz nélkül. Mert szerencsére emberes adagot főztem rögtön elsőre, így jutott nem csak levesnek, desszertnek és nasinak is. Kényeztető párosítás.
Én mindössze annyit változtattam, hogy a kókuszt előre megfőztem a főzővízben és leszűrtem, mert ismerem annyira a csipet csapatomat, hogy ha a levesben "ropogtatnivaló" van, visszaküldték volna a feladónak.


Kókuszos meggyleves

Hozzávalók: 1/2 kg meggy (én kimagoztam), 10 dkg cukor, 2 szegfűszeg, 1/2 tk fahéj, 2 dl tejszín, 2 dl tej, pici citromhéj, csipet só, 1 ek keményítő, 8 ek kókuszreszelék.
Elkészítés: A kókuszreszeléket 1 liter vízben 10 percig főztem, majd leszűrtem, jó alaposan kinyomkodtam a megduzzadt reszelékből is a vizet. Az ízletes főzőlevet visszapótoltam, hogy ismét 1 liter legyen, hozzáadtam a 2 dl tejet is, majd beledobtam a meggyet a fűszerekkel, cukorral együtt, és kívánt puhaságúra főztem (ez nálam mindössze pár perc).
A tejszínt elkevertem a keményítővel, a levesbe kavartam és megvártam, míg felzubban, besűrűsödik picit. (Tovább főzni már nem szabad, mert akkor a keményítő elveszti sűrítő képességét.)
Melegen, langyosan és hidegen is finom!

2008. augusztus 4., hétfő

Cukkínilepénykék Lilahangya módra

És most már jöjjön végre egy recept is, rengeteg halmozódott föl az utóbbi hetekben.

Lilahangya készítette el ezeket a cukkínilepénykéket alig néhány hete, kénytelen voltam utánacsinálni, és alátámasztom, hogy nagyon, de nagyon finom. A brydzahab arányai pedig abszolút tökéletesek!
Icipici változtatást tettem csak: az én lepénykéim valamivel kevesebb tejet vettek fel, nyilván mivel már az elején beletettem a cukkínit, és az is kieresztette a levét.


Cukkínilepénykék bryndzahabbal

Hozzávalók: 2 tojás, 1 tk szárított élesztő, 1 tk cukor, 1 tk só, 20 dkg liszt, 3 dl langyos tej, 5 dkg olvasztott vaj, 1 közepes cukkíni durvára reszelve, 2 ek apróra vágott snidling
A hozzávalókból sűrű palacsintatésztát készítek, 20 percig pihentetem, majd forró száraz palacsintasütőben kisütöm őket. Míg a tészta kel, elkészítem a habot.
Hozzávalók: 10 dkg juhtúró, 1 pohár joghurt, 50 ml tejszín
A bryndzát a joghurttal simára keverem (botmixerrel), majd hozzákeverem a felvert tejszínhabot.
A lepénykéket habbal és ropogósra sütött bacon szalonnacsíkokkal tálalom.

Díjátadás

Egy hétre levonultunk Zamárdiba nyaralni, és hála a nagyszülőknek, még egy kis pihenés is csurrant-cseppent, sőt, egy pompás éttermezés is, de erről majd talán egy másik posztban.
Úgy esett, hogy eközben két alkalommal kaptam apától némi mobil-internet használatot, ami pedig túl szűköcske idő volt arra, hogy továbbadhassam az időközben kapott kedvességeket.

Apa jót nevetett rajtunk, hogy osztogatjuk itt a díjakat össze-vissza, de azért egy kicsit talán egyet is értett velem, hogy aranyos találmány. Mindannyiónknak vannak kedvencei, akikhez örömmel nézünk be, hálásak vagyunk egy-egy jó receptért, szép vagy éppen mókás gondolatért. Itt a lehetőség, hogy ki is fejezhessük elismerésünket.


A Kreatív Blogger díjat Ottistól kaptam, akinek Terülj-terülj asztalkájáról én is szívesen falatozom, lassan ott tartok, hogy szinte minden megjelenő receptjét mentem is automatikusan.


Ezt a Brilliánst pedig Kinga küldte nekem, akinek blogján most jártam először, és lenyűgözött, amit láttam. Bár 48 órából állna egy nap! Akkor én is kipróbálnám a gyöngyöldézést, az biztos.

Én kissé szabálytalanul, de továbbra is megtartva szándékom, hogy minél többeknek szeretném meghagyni az adás örömét is, csak egy-egy blogtulajdonosnak nyújtanám át ezeket a díjakat.

A Kreatív Blogger díjat egy igazán változatos, érdekes blog, az Urban Eve szerzőjének, aki számomra nagyon színes és kreatív egyéniségnek tűnik.
A Brilliáns pedig MaszatZsuzsié, aki nem elég, hogy jól főz, most még a scrappeléssel is megfertőzött! Zsuzsi, ezúton üzenem, hogy Miattad alszom még kevesebbet éjszaka, mert Photoshop-ot tanulgatok! :)
FOGADJÁTOK SZERETETTEL!

2008. július 27., vasárnap

Instant amerikai palacsinta

Nigella instant amerikai palacsintája nem egy forradalmi újítás ugyan, bárkinek eszébe juthatott volna és nyilván eszébe is jutott már. Én azonban így még nem csináltam, most viszont ezzel a módszerrel kedvenc reggelinket 10 perc alatt varázsolom az asztalra, mégpedig gyerektáborra elegendő mennyiségben. Maga a recept is nagyon jó, finom palacsinta készül belőle, és az átlagosnál gyorsabba kisül.
Azóta ha van egy kis időm, előre bekeverem a hétre tervezett kenyerek, kalácsok szárazanyagait is, mert sokszor ezek elkészítésére is hiányzik az a pár perc.


Instant amerikai palacsinta

Lényege, hogy előre bekeverünk egy nagyobb adag palacsintaport. Ehhez 60 dkg lisztet, 5 gramm sütőport, 2 tk szódabikarbónát, 1 tk sót, 5 dkg cukrot keverünk össze jó alaposan, majd jól záródó edényben szépen elraktározhatjuk a spájzban. (Én a cukor menyiségét szeretem kicsit növelni.)
Ezután már csak annyi a tennivalónk, hogy reggel egy csészényit kiemeljünk ebből a keverékből, és kikeverjük 1 tojással és 1 csésze tejjel, végül 1 evőkanál olvasztott vajjal vagy olajjal.
Forró száraz palacsintasütőbe merőkanállal pici palacsintákat öntök, amikor buborékok keletkeznek a tetején, megfordítom őket, és pár percen belül lehet is falatozni.

Nálunk a gyerekek Nutellával szeretik, Fanni most meggylekvárral is szívesen eszi, nekem vaníliás-cukros tejföllel az igazi. És mivel édesszájúak vagyunk, ennek a mennyiségnek rögtön a dupláját sütöm.

2008. július 22., kedd

Sárgabarackos kehely

Gyakran elkövetem azt a bűnt, hogy már az első alkalommal változtatok az új recepteken -legtöbbször büntetlenül. Ezúttal a végeredményt kóstolva jöttem rá, mi lett volna a "trükk" a desszertben, amit az én megmásított arányaim leegyszerűsítettek teljesen hétköznapivá.
Jöjjön először a recept, aztán a titka.


Sárgabarackos kehely

Hozzávalók: 500 g sárgabarack, 1 citrom leve és reszelt héja, 140 g barnacukor, 500 g mascarpone, 150 ml tejszín, 4 marék amaretti keksz
Elkészítés: A barackot leforrázom, lehúzom a héját, majd a cukorral és a citrommal 10-15 perc altt puhára főzöm, leturmixolom, és megvárom, míg teljesen kihűl.
A mascarpone-t összekeverem a lágy habbá vert tejszínnel.
A kettőt épp csak annyira keverem össze, hogy szép csíkos legyen, de ne elegyedjen, és 4 kehelybe töltöm. A tetejére morzsolom az amarettit.
(Good Food: Italyan apricot fool)

Én a barackos szószból kispóroltam némi cukrot, a mascarpone-krémet viszont egy kis mézzel megédesítettem, gondolván, anélkül ízetlen lesz.
Amikor megkóstoltam, akkor döbbentem rá, hogy az egésznek a lényege mézédes baracköntet és az épp csak tejszínédességű fehér krém kontrasztja lett volna!

Tippek:
-A barackkal lényegében ugyanazt tesszük, mint lekvárfőzéskor, egész évben elkészíthető tehát házi sárgabaracklekvárral.
-A barackos szósz 3 ek narancslikőrrel "felnőttesíthető".
-A barack szerintem nem kívánja azt a pluszt, amit a barnacukor ad, tökéletes fehérrel is.
-Én legközelebb megpróbálom úgy is, hogy a mascarponét joghurtra cserélem, kicsit emelve a tejszín mennyiségét. Azt gyanítom, sokkal könnyebb, nyáriasabb lesz a végeredmény.

Mit ettünk a héten?


Hétfő:
zellerkrémleves
túrógombóc csokival töltve, dióba forgatva, vaníliás tejföllel
Kedd:
járműtészta paradicsomszósszal, mini húsgombóckákkal
Szerda:
nem itthon ettünk
Csütörtök:
kókuszos meggyleves (Kicsi Vú)
fűszeres húsgombócok, pirított újkrumpli, paradicsomsaláta
Péntek:
cukkínilepénykék brindzahabbal, pirított baconnal (Lilahangya)
Szombat:
mustáros tarja, krumplipüré, trampo saláta
plébános szelet
Vasárnap:
kacsasült (két kicsi kacsát daraboltunk fel, az egyik fűszeres mártásban, a másik fokhagymásan sült), vajban sült krumpli, uborkasaláta

Reggeli:
instant amerikai palacsinta (Nigella)

Hogy mennyire volt sikeres?
Azt hittem, a hét legtutibb sikere a Fűszeres Eszternél látott járműtészta lesz, ráadásul mindezt icipici húsgombóckákkal spékeltem meg. Hát nem. A gyerekek szeretik a tésztát, de úgy tűnik, ők bizony nem fogyasztanak sem autót, sem repülőt. Még húsgombóckákkal sem.
Először próbáltam ki Kicsi Vú kókuszos meggylevesét, és gyanítom, jó ideig -talán soha- nem főzök majd meggylevest kókusz nélkül, sőt minden gyümölcslevesbe önkéntelenül is kókuszt szórogatok majd. Maga a tökély, egyfolytában a hűtőszekrénybe jártam miatta!
Lilahangya cukkínilepénykéi szintén csodásak, és bár előszörre Poci rossz néven vette, hogy arra a palacsintaszerű valamire nem kenhet Nutellát, végül ropogósra sült baconnel is kiválóan fogyott.
A trampo saláta pedig csúcs, aki mer hinni nekem, próbálja ki!

2008. július 21., hétfő

YUM-YUM blog award díj


Zsuzsi a Maszatkonyhából megtisztelt azzal, hogy megajándékozott a Yum-yum díjjal. Meglepődtem, és meg is hatódtam a dolgon.
Az indoklása nagyon kedves volt nekem: azért, mert "földhözragadt" alapanyagokból "életszagú" étkeket kotyvasztok. Pár hónappal ezelőtt téma volt ez a gasztrobloggerek között, és bár én nagyon kevésnek éreztem magam ahhoz, hogy hozzászóljak, magamban maradtam abban a meggyőződésben, hogy bizony az átlag magyar ember nem parmezánon és avokádón nő nagyra -szándékosan írtam a saját kedvenceimet!-, és a pénztárcája sem duzzad sajnos, és a lelkem inkább vonzódik a "locavore" vonalhoz, ami persze nem zárja ki a próbálgatást, kóstolgatást, de a hétköznapok nagy részét hagyományos alapanyagokból készült ételek uralják, nem feltétlenül hagyományos receptek alapján.

Én egyetlen blogtulajdonosnak szeretném továbbadni a díjat, nem azért, mert nem lenne több tucat jelöltem, inkább mert szeretném meghagyni minél többeknek nem csak a kapás, az adás örömét is.

Vannak nekem is nagy kedvenceim, akikhez 2-3 naponta benézek, de azt hiszem, nem nagyon akad olyan gasztoblogger, akinél nem járok időnként. Úgy érzem, nagyon színes és izgalmas ez a társaság.
Vannak csodálatosan kidolgozott blogok, ahol az ételről szinte mindent megtudunk és biztosak lehetünk, a tökéletesen autentikus változatot találhatjuk ott, követhetjük a receptet betűről betűre. Van, aki szinte dogmatikus, minőség vagy egészség tekintetében. Vannak hozzám hasonló főzőcskézők, akik mindenfélét kipróbálnak és idő híján inkább csak elkattan a fényképezőgép is. Nagyon szeretem a vegetáriánusok kis csapatát, számtalan téren teszik gazdagítanak minket. És persze az ifjoncok, akikre irigykedem is, mert nekik még megadatik, hogy szívvel-lélekkel átadják magukat a főzésnek, a beszerzéstől a gyönyörű fotókig, a lelkesedésük magával ragadó! Sokkal több időt el tudnék tölteni, eme hatalmas választékot olvasgatva, mint amennyi jut rá.

Mégis van néhány blog, ami számomra kiemelkedik a többi közül. Ami közössé teszi őket, az a kreativitásnak egy sokkal magasabb szintje.

Ági számomra ilyen. Úgy érzem, ha nem lenne a világon szakácskönyv, sem olyan fórumok, ahol ötleteket, recepteket csippenthetünk, ha kétszáz évvel ezelőtt élnénk, főzés terén is dogmatikus világban, Ági konyhája akkor sem lenne hagyományos, Ő akkor is alkotna. Ösztönösen főz, bármiből lakomát varázsol. Mindennek, amit csinál, stílusa van, olyannyira egységes és mindenki másétól elütő.
Bevallom, ha majd egyszer esetleg "nagyon aranyos gasztroblogger" díjat osztogatunk, nekem akkor is Ő lesz az egyik díjazottam, de ez a "yum-yum" most a konyhatündérnek, blog- és szakácskönyvírónak szól!
Ági, fogadd szeretettel!

2008. július 20., vasárnap

VKF' XVII. Trampo -vagy valami olyasféle


Dolce Vita felé ez alkalomból kétszeresen is száll a hálám. Először is -és ebben valószínűleg sokakkal osztozom- már a kiíráskor izgatottan vártam és várom most is az összefoglalót, remélve, hogy sok izgalmas új salátával gazdagíthatom eléggé szegényeske repertoáromat. Másodszor pedig, hogy egy új kedvencem máris van, rögtön be is mutatom.

Ennek a születésében egyébként benne van gyermekeim apjának a keze is, aki emeleti dolgozószobájában működve mintegy zenei aláfestésként hallgatja egész nap a TV Paprikát, és időnként, ha valami nagyon magával ragadja, lerohan a családi részlegre (a nappaliba) és benyomja nekem is a tévét. Amiből én persze túl sokat nem látok, mert kisfőnökeim bőven lefoglalnak, ezúttal is csak egy-egy részlet jutott el hozzám.
A sorozat egy bácsikáról szól, aki kis hajóján végigcsorog egy csatornán Franciaországban és itt-ott megáll, főz a helyiekkel. Most éppen sárgadinnyét szüretelt, majd salátát is készített belőle -PARADICSOMMAL! Annyira nem jött össze bennem, hogyan férhet meg ez a két íz együtt, hogy azon vettem magam észre, napokkal később is foglalkoztat. Kutakodtam egy kicsit, találtam egy-két receptet.
Hát így született az én VKF!-salátám. Hihetetlen, de eszméletlenül finom. Annyira, hogy azt kell mondanom, a sárgadinnyét és a paradicsomot egymásnak találták ki.


Trampo -vagy valami olyasféle

Hozzávalók:
A salátához: 4 érett paradicsom, egy kisebb mézdinnye, 1 narancssárga és 1 zöld kaliforniai paprika, 2 csomag mozzarellagolyócska, egy pici csokor metélőhagyma
Az öntethez: fél kk cukor, fél kk só, 1 ek borecet, 3 ek olívaolaj
Elkészítés: A paradicsomokat 4 cikkre vágom, a magházukat kiemelem és elteszem(ezt nem szabad kispórolni, a sok finom magocska jó lesz mondjuk vajas kenyérhez vacsorára), a húsukat pedig kb. 1 cm-es kockákra darabolom. Ugyanezt teszem a paprikákkal is. A dinnyéből 12 vékony szeletet szelek a tálaláshoz, a többit felkockázom. A zöldséget-gyümölcsöt összekeverem.
Az öntet hozzávalóit egy kicsi lezárható üvegben összerázom. Tálalás előtt öntöm a salátára.
Minden tányérra 3 dinnyeszeletet teszek, melléhalmozom a salátát, elosztom rajta a mozzarella golyócskákat és megszórom snidlinggel.

Tippek:
-Bár a színes kaliforniai paprikák zamatosabbak, a sötétzöldet sem érdemes kihagyni belőle, mert kissé füves, zöld íze nagyon jól ellensúlyozza a többiek édeskés zamatát.
-A sajtgolyócskákat nem biztonságos belekeverni a salátába, mert megszíneződhetnek, sokkal szebb a tetején.
-Olyan gyönyörű, hogy színterápiának is megteszi.

2008. július 19., szombat

Gurulnak...

Zsuzsitól kaptam az üveggolyókat, szerény sportképességeim ellenére sikerült elkapnom őket, bár néhányszor kigurultak a kezemből írás közben...
Érdekes és nagyon szép játék, először a mások listáját olvasva, főként azokét, akik az utóbbi hónapokban ismeretlenül is a szívemhez nőttek, keresgélni, vajon az asszociációik ugyanazt mondják-e Róluk, mint amit a blog alapján megsejtettem.
A saját listámat elkészíteni: nekem ez már nehezebb ügy. Menthetetlenül elárul az emberről ezt-azt a hangokról beötlő első -vagy második, harmadik- gondolat. Életem leggyönyörűbb, de egyben legbeszűkültebb korszakát élem, a gyerekek most mindent kitöltenek, és a háttérbe szoruló ÉN viszont olykor nagyon is feszengeti a neki jutó egérlyuknyi helyet. Két hatalmas "B": boldog és beszűkült. Erről mesél az én szavaim jó része...

a -anyukám, apukám (csodásat kaptam mindkettőből)
á -álom
b -barát (egy olyan is van, aki mintha a testvérem lenne), bölcs
c -cirip (esténként a patakparton hallgatni a tücsökzenét csodás)
cs -csönd, csokoládé (a legkomolyabb függőségem)
d -din-don-diridongó
e -együnk!, egyedül (erre időnként annyira szükségem lenne!)
é -édesség
f -fáradt
g -gömbölyű
gy -gyerkőc
h -hála, három
i -Isten
í -íz, illat
j -Jósvafő
k -kisbaba, kreatív, kutyanyuszi
l -lélek
ly -
m -mese, miért
n -nő
ny -nyitottság
o -otthon, Oros (a született nevem)
ó -Óóóóó!
ö -örök, öröm
ő -őrangyal
p -patak
q -
r -régesrég
s -sárga
sz -szeret, születés, szín
t -tenger(benne lenni olyan, mintha a helyemen lennék, nagyon hiányzik), Tomy( Ő a férjem), tanítani
ty -tyúkanyó
u -Ukulele
ú -úszni
ü -ünnep
ű -űrmanó
v -virág
w -Weöres Sándor (valami olyat tudott leírni, ami nagyon mélyen ott van mindannyiónk lelkében, úgy, ahogy senki más)
x -XXI.
y -
z -zene
zs -zsonglőr

Én pedig kigurítom a golyócskákat a gasztro-szférából, gyanítom, meglepetést szerzek majd velük: egy marékkal Csirkemanónak, eggyel pedig Cicamók-anyunak.

2008. július 17., csütörtök

Tortilla-lakoma, valamint néhány kérdés a szakértőkhöz

A quesadilla -tortilla-szendvics- sokkal inkább egy kiadós vacsorára való, mint ebédre. Nekem azonban ritkán jut időm este újabb órát szánni a konyhának, így aztán ha tortillát szerettünk volna enni, azt bizony csakis délre. Akartunk, ettünk, nagyon finom volt. Én azért ettem vacsorára is, multikulti módra egy kis maradék tzatzikibe mártogatva, sőt reggelire, maradva a multikultinál, padlizsánkrémmel... (Nem, lekvárral nem ettem, ne tessék gyanúsítgatni.)
Az ötlet első körben Nigellától származik, a tortilla-recept Lila Fügétől.
Jöjjön hát először a recept, utána pedig a kérdések, hátha idetéved egy-két tapasztalt tortilla-sütögető és ellát tanácsokkal!


Egy egyszerű quesadilla

Először is elkészítem a tortillákat.
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 1 tk sütőpor, 1 tk só, 65 ml olaj, víz (amennyit felvesz, kb. szűk 3 dl)
Elkészítés: A hozzávalókat robotgépben ruganyos tésztává dagasztom (min. 5 perc), a vizet csak fokozatosan adagolva hozzá. 8 gömböcskét gyúrok belőle és vizes konyharuhával letakarva fél órát pihentetem. Ezután egészen laposra nyújtom őket(2-3mm) és száraz serpenyőben mindkét oldalukon megsütöm -kb. 1-1 perc. Minden tortilla után kitörlöm a lepergett lisztet a serpenyőből, különben rövidesen égni kezd.
A mi quesadillank végtelenül egyszerű volt, hogy minden családtag igényének megfeleljen: minden tortillát beterítettem serrano sonkával és gouda sajttal, kettéhajtottam, olívaolajjal megkentem a külsejüket és grillserpenyőben mindkét oldalukat 2-2 percet sütöttem, amíg a sajt meg nem olvadt.

Kérdéseim:
-Az így készült tortilla nagyon finom lett, kettéhajtani szépen lehetett, de felcsavarni már nem tudtam volna, vagyis nem lett teljesen puha, fajitas-nak nem lett volna alkalmas. Mi lehet az oka?
-Első nekifutásra kukoricalisztből készítettem a tésztát, ami teljességgel használhatatlan lett: olyan morzsálódósra sikeredett, mint egy linzertészte, 1 cm-nél vékonyabbra nem lehetett volna kinyújtani. Vajon a magyar kukoricaliszt túl durvára lenne darálva?

2008. július 15., kedd

Tehát mit ettünk a héten?

Íme hát az első heti menü:

Hétfő:
-zöldségleves (borsó, répa, karalábé) tortellinivel
-császármorzsa házi baracklekvárral
Kedd:
-zöldségleves tejföllel behabarva
-pesto-s tészta (dupla adag császármorzsát csináltam, hogy keddre is jusson, de hogy-hogy nem, egy morzsa sem maradt belőle)
Szerda:
-csülökpörkölt, paradicsomos-kukoricás bulgur, uborkasaláta
Csütörtök:
nem itthon ebédeltünk
Péntek:
-ismét csülökpörkölt, zöldsaláta krémsajtos öntettel
-sárgabarackos mascarpone-krém
Szombat:
-quesadilla zöldsalátával
Vasárnap:
-sertésborda barbecue-ként elkészítve, savanyúkáposzta ágyon (apa alkotta)

Reggelik, vacsik és uzsik? Nemigen törént e téren semmi extra. Egy mazsolás kalács és egy nagy adag padlizsánkrém kivételével.

2008. július 14., hétfő

Mit ettünk a héten?

Már régóta gondoltam arra, hogy leírom, melyik héten mit ettünk. Leginkább azért, mert én is szeretem elolvasni mások menüit, ötletet adnak, elgondolkodtatnak, hogyan lehetne jobban csinálni.

Jómagam mindig megtervezem az étkezéseket, egy vagy két hétre előre.
Számos oka van, amiért ezt teszem, íme csak a legfontosabbak:

-Három pici gyerkőc mellett már nincs deffiniálva az "elugrom a boltba valamiért" fogalma. A közeli kisbolt is minimum fél órás túra, és ott aztán tényleg csak az alapdolgok kaphatók. Ha pedig zöldség-gyümölcs vagy hús a hiánycikk, akkor autóba kell gyömöszkölni az egész famíliát... Márpedig ha napról napra találom ki a főznivalót, biztos, hogy mindig akad hiányzó hozzávaló. A tervezéssel megspórolom ezt a rengeteg időt, nekem pedig minden perc aranyat ér.
-Kis családomat rajtam kívül igencsak válogatós egyének alkotják. Alig akad néhány étel, amit mindannyian szeretnek. Amíg napról napra főztem, szörnyű rossz érzés volt, hogy kiötöljem, mit főzzek, amit mindenki megeszik. Hosszú távon gondolkodva viszont minden nap másnak kedvezek (vagy inkább mással tolok ki? :), vagyis mindenki kap ínyére valót, de kössön azért némi kompromisszumot is. Ráadásul ha valamelyik étel valakinek az "abszolút nemszeretemek" közé tartozik, úgy intézem, hogy maradjon az előző napiból egy kis mentő adag.
-Bele tudom tervezni a menübe azt is, hogy szinte mindig legyen valami, amit Máténak is adhatok, így nem kell külön főzőcskéznem a manókaját. (PL. a mai zellerkrémlevesből még a tejszínezés előtt kicsentem Neki egy adagot.)
-Sok étel van, amiből dupla adagot főzni szinte semmivel nem kerül több munkába. Előre átgondolom, mi az, ami fagyasztható, vagy más étellé átalakítható, ezekből rögtön többet főzök, és irány a fagy.

Általában nem azzal van gondom, mit főzzek, hanem hogy hogy válasszam ki a rengeteg mindenből, amire vágyom, azt a keveset, ami egy hétbe belefér.
Folyamatosan agyalok azon, hogy tudom a legkisebb időráfordítással legjobbat kihozni konyhai tevékenységemből.

Most épp ott tartok, hogy legtöbbször 2 napra főzök, de általában egy picit megvariálom, hogy sosem legyen teljesen ugyanaz -majd meglátjuk, beválik-e, mindenesetre a "minden nap új étel", bár ideális lenne, túl sok időt vesz el. Így is sokszor becsábítom a gyerkőcöket a konyhába, mesélek nekik, amíg főzök, vagy főznek velem. Ám aki naponta főz, tudja, ha megfőtt az étel, a munkának még a felével sem vagyunk készen, jöhet a mosogatás, takarítás, és ez idő, idő, idő...

Csak az ebédeket fogom leírni, és ha valami újdonság készül reggelire, uzsonnára vagy vacsorára, a végén megemlítem majd. Egyébként reggelizni szinte mindig édeset szoktunk, műzlit, joghurtot, gyümölcsöt, lekváros, mézes vagy nutellás kenyeret, péksütit. Az uzsi mindig gyümölcs, és hozzá valami rágcsa, mondjuk kölesgolyó, frissen kipattogatott kukorica, korpás keksz és társai, és persze időnként bűnözünk is. A vacsi pedig legtöbbször szendvics, melegszendvics, friss zöldség, rántotta vagy tojáslepény, néhanapján (nem szívesen) virsli.

Hát ennyit a tervről, remélem, a következő poszt a megvalósítás lesz.