A gyerektáplálás Murphy-törvényei

A gyerektáplálás Murphy-törvényei (nálunk)

• Gyerekenként szükségeltetik a családba minimum egy konyhamalac: nálunk a maradékaikon szépen gömbölyödik egy darab macska és egy darab anya.
• Ha a legyek úszni tanulhatnának a feldöntött bögrék és poharak tartalmában, mindet Egerszegi Krisztinának hívnák.
• Ha a feldöntött tejesbögrék tartalmát én kapnám meg, Kleopátra nem is sárgulna, inkább zöldülne.
• Ha minden étkezésnél egy-egy tubus fogkrémet szolgálnék föl a gyerekeknek, nem lenne maradék.
• Fanni evésének lassúsága egyenesen arányos a napirendtől való csúszás mértékével ("Te jó ég, mire lefektetetem őket, már kelni kell!!") és négyzetesen anya fáradtságával ("Bárcsak végre ágyba dughatnám őket és kicsit pihizhetnék!").
• Poci békuja(=csőrös itatója) sosem landol a talpán, csakis a csőrén.
• Minél inkább tökéletesítem magam a béku megkeresésében, annál fifikásabb rejtekhelyeket talál ki Poci.
• Ha Hamupipőke Pocit kérte volna meg a galambok helyett, hogy kiválogassa a magokat, sokkal hamarabb odaért volna a bálba -a kispasi rizi-bizi-ből történő borsó- és kukorica kiszedegetésén fejlesztette képességeit.
• A reggeli jobban esik ebédre, az ebéd uzsonnára, az uzsonna vacsorára.
• A leves puszta kézzel elfogyasztva a legfinomabb.

(Sorry, ez történik, ha egy kissé kisült agyú anyuka késő este ül a blog elé...)